Berta Sándor

Microsoft: búcsú a Metro névtől

A Metro AG német társaság panasza miatt száműzte a Microsoft a Metro nevet, így a felhasználói felület neve Windows 8 Style User Interface (Windows 8-stílusú kezelőfelület) lett.

A ZDNet szerint a Microsoft azért kényszerült a névváltoztatásra, mert a Metro AG kifogásolta a Metro nevet és kész lett volna akár perelni is. A redmondi cég még megelőzhette a jogi eljárást. A dpa hírügynökségnek egy bennfentes megerősítette az információt, a Metro AG egyik szóvivője ugyanakkor azt mondta, hogy nem kommentálnak piaci pletykákat.

A The Verge azt emelte ki, hogy a Microsoft megkérte a fejlesztőket, hogy a jövőben a Metro helyett használják a New User Interface elnevezést. Később a portál szerkesztője azt ecsetelte, hogy a Windows Team a Metro helyett új nevet keres, ami nemsokára meg is lehet, addig átmenetileg a Windows 8 style UI-t használják.


Az Ars Technica ugyanakkor arról írt, hogy a Microsoft teljes termékpalettájával összefüggésben a dizájnt a jövőben New User Interfacenek nevezik majd, míg a Metro felület új neve a Windows 8 alkalmazások esetében Windows 8 Style User Interface (Windows 8-style UI) lesz. A lépés a redmondi vállalat állítása szerint nem okozott komoly bonyodalmakat, ugyanis a Metrót kódnévként használták és a Windows 8 piacra dobásának közeledtével lecserélik az elnevezést. Mindenesetre érdekes, hogy a Microsoft fejlesztőknek szóló dokumentációjában az új kezelőfelületet továbbra is Metrónak hívják és egyáltalán nem úgy tűnik, mintha csak egy kódnév lenne.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #36
    Én azért állítottam a W7 kezelőfelületet hagyományos Windows-ra, mert jobban tetszik.
  • Tetsuo #35
    Sir Ny pedig azt irta, hogy ez csak egy fejlesztesi kodnev. :)

    A valaszoddal vagy csusztatsz vagy csak nem ertetted meg, amit irtam. Teljesen mindegy, mit jelent vagy honnan van a Metro markanev, a lenyeg, hogy nem keszultek fel arra, hogy mas cegek megtamadhatjak a nevhasznalatot, ami eleg amator egy ekkora cegnel.
  • gkalcso #34
    A kép alapján Touchdows is lehetne :)
    Ha meg gubancos lenne vele a munka/játék/szórakozás, akkor meg Touchdown :D
  • Sir Ny #33
    Nem tudják elcseszni.
  • coolbboy83 #32
    Remélem az XBox új változatát nem cseszik el... ez az új Windows eddig egy kula egy fos!
  • BrockSamson #31
    Ennyi. Nalunk is illene modositani, hogy elkeruljuk a problemakat, a harmas metro pl lehetne Kobanya-Ujpest Style User Interface.
  • Komolytalan #30
    Kép alá: Küldöm az energiát, tedd a kezed a képernyőre...
  • sanyicks #29
    Valószínűleg pénzt akartak beszedni vele. Az m$ és az apple és a hasonló szabadalmi troll cégek kezdetektől ezt csinálják. Bejegyzik a faszságaikat, majd lapulnak, és ha valami népszerű lesz, előjönnek vele, és jól lehúzzák a figyelmetlen céget.
    Ha nekem lenne bejegzett cuccom, én is így szivatnám a troll cégeket, már csak szórakozásból is.
  • galocza #28
    ...ahogy a windows commander név is 9 éve közismert volt, mikor ghisler kapott egy levélkét ms-éktől, hogy a windows az ő bejegyzett márkanevük, jobb, ha dobja. onnantól lett total commander.
    visszanyal a fagyi? majd sírok, ha ráérek.
  • MacropusRufus #27
    "És nem lehet kikapcsolni. "

    Metro kikapcsolása

    az már más kérdés, hogy nem egy sima klikkelgetős sztori (valszeg anyám nem állna neki kikapcsolni)