Szekeres Viktor

Első kép a klingonokról a Star Trek 2-ből

Bár csak rejtve és homályosan, mégis láthattuk az első képet a Star Trek 2-ben szereplő klingonokról. Igaz, azt nem tudni, hogy mekkora lesz a szerepük a továbbra is titkolt történetben.

A vasárnap megrendezésre került MTV Movie Awards elnevezésű filmes díjátadón érdekes easter egget kaptak a Star Trek-rajongók. A műsorban többek között ugyanis feltűnt J.J. Abrams is, aki az egyelőre cím nélküli második újkori Star Trek-filmet rendezte, s interjúja közben a háttérben érdekes képet lehetett felfedezni egy monitoron.


Az éles szeműek bizony azt vehették észre, hogy a képen páncélos klingon harcost látni. A dizájn ismerős lehet, hiszen eredetileg a 2009-es első részben is jelen lettek volna a klingonok, azonban végül törölték őket a mozis változatból, csak a DVD-s, illetve Blu-rayes extrák között lehetett megnézni, hogy miképp festettek volna. Jövőre azonban úgy tűnik, hogy láthatjuk őket, s nemcsak a fenti képre alapozva állíthatjuk ezt, hanem azért is, mert a HitFix megerősítette az információt a gyártó srúdióval.

Amíg pedig nincs igazi előzetes a filmhez, addig a rajongók ilyen trailereket gyártanak.


Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ColemanV #8
    Igazad van abban hogy ez nem reboot, de nem igazán előzménye az eredeti sorozatnak (TOS) hanem ebben a történetben egy alternatív idővonalon mozognak, ugyanis ha a 2009-es film előzménynek lenne szánva úgy máris elszúrták az eredeti sorozat idővonalát és eseményeit a Romulán és Vulkán népek kiirtásával, amely népek meghatározó szerepet töltöttek be a későbbiekben.
    .
    Ékes angolsággal kifejezve a 2009-es és a mostani második rész "non-canon" azaz nem a fő csapáson halad a Trek univerzum szempontjából, inkább érdekes kicsapongás, ami több mozgásteret ad a rendezőnek, és meglepheti a nézőket.
    .
    Amúgy a 2009-es filmet inkább tekinteném Trek-es popcorn mozinak mint igazi Star Trek filmenk, de annak legalább kellemes csalódás volt :P
  • Merces #7
    ...most a szemüveges pali a klingklong_?
  • Talley #6
    Ameddig nem ugyanaz az idióta tervezi a hajók belsejét, nem lehet rossz a film.
  • Zombee #5
    Így van. Előzmény, rengeteg utalás is volt későbbi eseményekre, amikre az eredeti sorozat utáni filmekben is visszautalnak, nem megváltoztatni akarják a Star Trek univerzumot, csak kibővíteni.
    Nekem nagyon tetszett a 2009-es film, a folytatásra is vevő vagyok. Az eredeti sorozatot nem láttam, csak az azt követő mozifilmeket, de azok nem túl jók, talán a 2-3. részekre mondanám, hogy tetszenek.
  • Zombee #4
    Jó sokat látni az új Klingonokból a képen :)
  • billbester #3
    Hát de ez nem Reboot.Ezt 1 új sorozatnak is lehetne tekinteni, mint a még az Original Series előtti. Az Original Series-ben szereplőket a törzs Star Trek tagokat mutatja be, hogy hogyan álltak össze és azokat a kalandokat, amik az első JJAbrams mozi és a Original Series között zajlottak.Amikről nem is tudhatunk és ez még az eddigi Star Trek sorozatokból nem derült ki.
  • Ender Wiggin #2
    Nekem is. Nekem semmi nem jö be ebből JJ Ambrams féle reboot rémálomból.
  • IMYke2.0.0.0 #1
    A régi sorozatokbeli Klingonok nekem jobban bejöttek. De majd meglátjuk...