Szekeres Viktor

3,5 milliárd forintért keltek el a magyar focibajnokság közvetítési jogai

Több mint 3,5 milliárd forintot fizettek ki az elsőosztályú magyar labdarúgó bajnokság mérkőzéseinek közvetítési jogaiért. A tervek szerint egy fordulóból 6 mérkőzést adnának itthon a csatornák.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke, Csányi Sándor bejelentette, hogy 2012-től négy éven át az MTVA valamint a Chello Central Europe csatornái közvetítik a magyar labdarúgó bajnokság mérkőzéseit. A megállapodás szerint a meccseket 11 csatorna adhatja, a közszolgálati adók és rádiók mellett természetesen a Sport1, Sport2, valamint a SportM. A jogokért 3,54 milliárdot fizettek ki, melyből a csapatoknak 3,38 milliárd forint jut.

Az MLSZ elnökei elmondta, hogy átlagban 150 millió forintot kapnak a csapatok, de ezúttal nem egyenlő mértékben megosztva, hanem valamilyen szinten differenciálva. A közvetítések időpontjait ráadásul jó előre meghatároznák, így sokkal áttekinthetőbb lenne a hazai focis menetrend. A megállapodás ténye nem meglepő, hiszen a magyar bajnoki meccsek még mindig a legnézettebbek a sportcsatornán, sokkal nagyobb irántuk az érdeklődés, mint például a spanyol liga találkozói iránt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • winnie #5
    nem nézed, de tudod, hogy milyenek? viccelek, ezt azért lehet tudni, de én is speciel inkább nézek egy magyar meccset. a külföldi foci szebb meg minden, de nem mindenki a szépségért nézi. (én kicsinyes vagyok és mindig szeretek szurkolni annak, hogy elkapják a fradit vagy a videotont:)
  • Zombee #4
    Én nem nézem meg, kritikán aluliak. Elhiszem, hogy van nézettsége. A Barátok köztnek, a Jóban rosszbannak, a Való Világnak is van. Akkor az most minőség?
  • Stonee #3
    ezek a tények, a nézettség nem hazudik. lehet fikázni a magyar meccseket, és finoman szólva tényleg nem a legjobbak, de csak megnézi az ember (ha már ki nem megy)mert mégiscsak a miénk. bízom benne, ha csak lassan is, de elkezdünk felzárkózni a nyugat szintje felé.
  • jeti00 #2
    örülhettek volna ha ingyen adja valaki :D
  • Zombee #1
    Ennyi pénzt ezért a sok focista imitátorért...