Gyurkity Péter

Felbolydult az online tárhelyek mezőnye

Egycsapásra megváltozott a helyzet az utóbbi hónapokban egyre nagyobb figyelmet kapó online tárhelyek szegmensében, ahol a Google belépésével nem pusztán a mezőny kibővüléséről, hanem az ott folytatott verseny jelentős mértékű felgyorsulásáról is beszélhetünk. A keresőcég - meglévő hatalmas felhasználói bázisára támaszkodva - kikezdheti az itt jelenlévő riválisok pozícióját, amit utóbbiak gyors válaszokkal igyekeznek megelőzni, vagy legalábbis csillapítani. Kérdés azonban, hogy a kedvező, kifejezetten a laikusoknak szánt ajánlattal szemben mit tudnak majd felmutatni a többiek.

A számítási felhő térhódításáról az elmúlt néhány évben szinte napi rendszerességgel olvashattunk, ahogy a technológia egyre több helyen jelent meg. Ennek logikus következménye, hogy az online tárhelyek népszerűsége is gyorsan növekszik, hiszen a felhasználók nemcsak a központi szerverek teljesítményére, de az általuk kínált tárhelyre is pályáznak, egyre többen látják a biztonságos online tárolásban rejlő előnyöket, legyen szó képekről, videóról, vagy bármilyen más tartalomról. Ezen a területen már korábban megismerhettünk néhány bátor, kalandos kedvű versenyzőt, akikhez idővel a nagyok is csatlakoztak, most pedig - a Google beszállásával - szinte minden megváltozott.

A napokban mi is írtunk arról, hogy Google Drive néven útnak indult a keresőcég saját szolgáltatása, amely több meglévő funkcióval integráltan érkezik, kellemes ajánlatot kínálva az érdeklődőknek. A Drive tulajdonképpen az évek óta meglévő, sokak által használt Google Docs kibővítése, annak teljessé tétele, hiszen mind a felhasználói felület, mind pedig az ott megtalálható funkciók visszaköszönnek a régi oldalról, arról nem is beszélve, hogy a portál a maga új címén gyakorlatilag felváltotta a Docs oldalát.


A csatlakozók számára a cég 5 GB tárhelyet kínál ingyen és bérmentve, ezen felül pedig lehetőségünk van további kapacitást vásárolni, amennyiben ennek szükségét érezzük. Havi 2,5 dollár 25 GB-ot, havi 5 dollár 100 GB-ot, 50 dollár 1 TB-ot ér, az előfizetéssel pedig saját GMail tárhelyünket is automatikusan 25 GB-ra bővítjük. A megfelelő alkalmazás letöltésével szinkronizálhatjuk a kijelölt könyvtárakat az online változattal, innentől kezdve nincs is különösebb dolgunk annak karbantartásával, a Google pedig külön opciókat kínál a szkennelt anyagok szövegének felismerésére (Optical Character Recognition, OCR), a hordozható eszközök támogatására (a különböző appok révén), valamint a kollaborációra és az egyes fájlok, könyvtárak másokkal történő megosztására, ahogy arra a Docs esetében is lehetőségünk volt.

A megjelenéssel, de már az előtte közvetlenül kiszivárgó részletek megismerésével rögtön felmerült, hogy a riválisok miként tudnak majd reagálni a hírre, hiszen a Google a maga több százmillió felhasználójával komoly veszélyt jelent a kialakult status quo-ra. A Microsoft nem is várt a hivatalos bejelentésre, ők siettek megismertetni a nagyközönséggel saját legújabb változatukat, amely a SkyDrive platform frissítéseként futott be, még múlt hétfőn. A Windows Explorer révén egyszerű és integrált böngészést kínáló platform szintén lehetővé teszi a szinkronizációt, immár kibővült eléréssel, hiszen a korábbinál itt is több eltérő eszközön vehetjük igénybe a szolgáltatást, miközben ők is igyekeznek nagyobb hangsúlyt fektetni a külső fejlesztők bevonására, az elérhetőség további egyszerűsítése érdekében.


Az új verzió alapesetben 7 GB-ot kínál ingyen (nyilván nem véletlenül ráígérve a Google megoldására), ám ez 4 GB használat felett automatikusan 25 GB-ra ugrik, ahogy azt korábban megszokhattuk - ez az eredetileg elérhető nagyobb ingyenes tárhely egyébként kézileg is visszaállítható a SkyDrive internetes oldalán. Évente mindössze 10 dollár befizetésével 20 GB-ot, 25 dollárért 50 GB-ot, 50 dollár fejében pedig 100 GB-ot adhatunk hozzá az ingyenes kapacitáshoz, ami szintén kedvező ajánlatnak tűnik, bár a feltöltési sebességet több kritika is érte. Ez utóbbi valószínűleg azért lassabb a vártnál, mert így akarják elkerülni saját elérésünk teljes leterhelését, amely a folyamatos szinkronizációval igencsak zavaró lenne.

A szintén sokak által használt, népszerűnek számító Dropbox szintén rövid idő alatt reagált a Google bejelentésére, ám ők valamivel korlátozottabb, visszafogott lépésre szánták el magukat. A hivatalos fórumon található bejegyzés szerint a legújabb béta tesztelői szintén 5 GB-hoz jutnak hozzá ingyen, ez 500 MB-ról indul, majd a megfelelő kihasználtság esetén lépeget felfelé, újabb 500 MB-ot hozzáadva tárhelyünkhöz, amíg el nem érjük az 5 GB-os felső korlátot. Több hiba és hiányosság javítását ígérik, néhány kezelőfelületi módosítással, valamint a kvóta és az adatbázis jobb, hatékonyabb kezelésével.


Az ellenlépések gyors bejelentése, azok megtétele után megmarad azonban a kérdés, hogy mindez elegendő lesz-e a Google megállítására, meg tudják-e akadályozni, hogy a keresőcég újabb területen tegyen szert hatalmas előnyre, ahogy az Android és más platformok esetében erre már volt példa. Attól nyilván nem kell tartanunk, hogy az igazán nagyok (Microsoft SkyDrive és Apple iCloud) eltűnnének az újabb óriás csatlakozása miatt, ám a vállalati szempontból kicsinek számító versenyzők (Dropbox, SugarSync, YouSendIt) nagyon is megszenvedhetik ezt, már csak azért is, mert saját ajánlataikkal nem igazán tudják majd tartani a lépést a hatalmas bázisra támaszkodó keresőcéggel.

A Dropbox szóvivője szerint ők ezen a területen emelkednek ki a mezőnyből, a lehető legjobbat nyújtják, ám ez a kincstári optimizmus önmagában nem elég, amit jól mutat, hogy saját fórumukon hozzászólások ezrei szólnak az új Drive szolgáltatásról, és számos felhasználó jelezte, hogy a kedvezőbb díjszabás miatt mindenképpen váltani fog, vagy már meg is tette azt. A vállalati felhasználókra koncentráló Box részéről kifejtették , hogy ők is tartanak a Google-tól, a lépés azonban egyben azt is jelzi, hogy immár a szélesebb tömegek is érdeklődnek azon terület iránt, ahol néhány évvel ezelőtt még igencsak nehéz volt megtalálni a potenciális felhasználókat, felkelteni azok érdeklődését. Ugyanakkor tisztában vannak azzal, hogy a kollaboráció és megosztás révén, a jó ideje meglévő funkciókra alapozva, a Google gyorsan betörhet a vállalati szegmensbe is, ami több hasonló platform számára jelent komoly veszélyt.

A Google a maga részéről ráadásul további funkciók megjelenését, az integráció elmélyítését ígéri. A képek beillesztése a Google+ közösségi oldalon már megoldott, itt nemsokára bármilyen fájlt könnyen és gyorsan csatolhatunk majd a GMail oldalán megírt leveleinkhez, de a külső fejlesztők bevonásával a faxküldés, videószerkesztés, valamint alapfokú weboldalkészítés is elérhető lesz, a különböző appok segítségével. Jól látható, hogy a cég valóban teljes élményt szeretne kínálni, ez pedig tovább bővítheti a felhasználók körét - meglátjuk, ki éli majd túl a következő időszakot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Kornan #10
    Hehe. Hát lehet, hogy mégsem lehetne ilyet létrehozni nagyban google drive-al, pl milliónyi felhasználóval. Amikor már megéri embereket ráállítani akkor talán le tudnák állítani, akármit találnék ki. De kicsiben pár ezer fős közösségek szerintem simán létrejöhetnek, főleg ha nem angol a nyelv. Meg simán elterjedhet az, hogy mindenki elkezd játékokat, filmeket belinkelni fórumokba. És ezt csak automata megoldással lehetne kiküszöbölni, annyi emberük nincs. És tulajdonképpen engem ez érdekel, hogy milyen automata megoldással lehetne a google drive illegális fájlmegosztásra való használatát kiküszöbölni.
  • Mardel #9
    Brute Force

  • Skynet85 #8
    mi sehogy, felhívnánk az mpaa-s fiúk figyelmét vhogy, a többi meg megy magától..
  • Kornan #7
    Szerintem gondoltak rá, de őket csak addig érdekli, hogy ne lehessen szerzői jogi pereket nyerni ellenük. És amíg vannak praktikusabb megoldások, úgy sem kerülne a figyelem középpontjába egy ilyen google drive-ot használó megoldás. Ha egyáltalán lehet ilyet. Amúgy engem csak elméleti szinten érdekel. Ha ti lennétek a google mérnökei és én egy 1 millió emberből álló gonosz fájlcserélő kalóz banda tagja lennék, milyen módon állítanátok meg minket?
  • Kornan #6
    Ezt erősen kétlem, hogy működne kódolt fájloknál (Pl winrarba amikor betömöríted beállítasz egy jelszót). Sőt még normál videóknál sem működik tökéletesen. Elég felmenni a youtubra és beírni pár filmcímet magyarul. Pl emlékmás, pusztító, dredd bíró... Egész sok teljes film fent van és nem találta meg a program.
  • lordsithlord #5
    Kapásból mondom, hogy nagy valószínűséggel ők egyből beletették a Digital Fingerprint ellenőrzést, szóval nem sok esélye van a megosztóknak.
  • Szemjuel #4
    és ismét sikerült, az SG-re ismét egy olyan ötlet került fel, ami biztos nem jutott eszébe egyik mérnöknek sem... :D
  • viasz #3
    A jó magyar ötletek gyorsan jönnek! :))
  • Kornan #2
    Jó ez a google drive. Kíváncsi vagyok lehet-e elméletben illegális fájlcserére használni. Pl valaki beregel 200 ingyenes accountot. Aztán csinál egy weboldalt ahol a a fájlok linkjeit közzéteszi. A fájlokat persze kódoltan tömörítve tárolná.
  • zileut #1
    http://db.tt/zYDkIYZ9
    ha valaki a fenti linkre kattintva regisztrál, és letölti Dropbox klienst, akkor amellett, hogy megkapja a 2 GB-nyi induló tárhelyet, tovább +500 MB kap és engem is hozzájuttat +500 MB-hoz