Gyurkity Péter

Kiszivárogtak a Galaxy S III részletei

Felbukkantak a világhálón a várva-várt okostelefon egyes hardveres részletei, amelyek alapján felvázolhatjuk annak esélyeit. A Panasonic első készüléke eközben függetlenített változatban is elérhető a kontinensen.

A Galaxy S III a tervek szerint május 3-án mutatkozik be, mégpedig Londonban, ahol végre megismerhetünk majd minden apróságot a készülékkel kapcsolatban. Arról mi is beszámoltunk, hogy a Samsung már kiküldte a meghívókat, eközben azonban már kiszivárgott a specifikáció az internetre, így még kevesebb meglepetés ér majd minket a hivatalos rendezvényen.

Eszerint a sorozat harmadik változata egy négymagos chipet kap, amely 1,4 GHz-es órajelen fut, ennek sorozatgyártása már meg is indult a cégnél, hogy elegendő példányban álljon rendelkezésre a rajt idejére. Kisebb zavar támadt az AnTuTu benchmark programon keresztül megjelent adatok kapcsán, többen ugyanis egy ikermagos példányról írtak, míg nem sokkal később koreai lapokon keresztül maga a Samsung számolt be arról, hogy egy négymagos Exynos 4 chipről van szó, amely mind a teljesítmény, mind pedig a fogyasztás terén előrelépést jelent, így például 20 százalékkal alacsonyabb étvággyal jelenik meg, mint közvetlen ikermagos elődje.


A kijelző 4,7 vagy 4,6 hüvelykes, 720p felbontással, elől egy 2 megapixeles kamera, a hátoldalon pedig egy 8 vagy 12 megapixeles változat kap helyet, 1 GB RAM és LTE-támogatás kíséretében. A benchmark adatok alapján a telefon a Samsung megoldásainál is jobban teljesít, így például kedvezőbb eredményt produkál még a Galaxy Nexus és a Galaxy Tab változatokhoz képest is, de nyilván érdemes lesz megvárni a hivatalos bemutatót, valamint az azt követő teszteket, hogy ebben végleges ítéletet mondjunk.

A Panasonic visszatéréséről a szegmensbe, valamint az Eluga nevű okostelefon érkezéséről már korábban írtunk, most azonban felbukkant Európában a független változat, amely 460 eurós áron elérhető. Az 1 GHz-es ikermagos chipet, 1 GB RAM-ot, 8 GB-os belső tárolót, valamint 4,3 hüvelykes kijelzőt és 8 megapixeles kamerát felvonultató fejlesztés első körben Android 2.3.5-re támaszkodik, nyáron kapja csak meg a 4.0-ás verziót.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Chriss745 #15
    Ha a mas technika alatt fejlettebb gyartastechnologiat es alacsonyabb csikszelesseget erted, teljesen igazad van, emiatt eszik kevesebbet. Amit en nem ertek, hogy minek belerakni egy 5-ik magot? Miert nem a mag 0 megy lassan es a tobbi meg kikapcs mint a jelenlegi megoldasokban is csak 2 maggal?

    A tobbszalusitasal kapcsolatban meg meg mindig nem megy a skalazodas a magok szamanak novelesevel. Emlitenem itt a tomoritett allomanyok kicsomagolasat, MS office termekeket, de a Photoshop is jo pelda erre.

    4 magom van otthon, 4.5Ghz-en megy, de a RAID-0-as SSD tombomon a CPU a limit ha kicsomagolok valamit, mert a kicsomagolast nem lehet tobbszalusitani. Akarhogy mondja MS hogy az office tobb magra van optimalizalva, ha van egy nagy excel tablazatom, 1 mag izzad, tobbi alszik. Ugye a Phosotshop elvileg marha jol van optimalizalva 4 magra, ja, elvileg. Megis mikor egy 4-5 kepbol allo panoramabol keszitek egy nagy kepet, a proci hasznalat 25% es 70% korul mozog (osszesen), de legtobbszor 20-25% csak, szal egy mag van csak hasznalatban.

    Azt mondanam, hogy az esetek 90%-ban a napi munkamban meg minding nincs kihasznalva a tobb mag, csak ha tobb programot futtatok egyszerre.

    Visszaterve a mobil vizekre, itt a szituacio meg rosszabb. Rakj csak fel egy ket magos androidos telora egy SystemPanlel Lite-ot, es nezd meg hanyszor haladja meg a CPU usage az 50%-ot. Szinte soha.
  • kukacos #14
    Azért nem teljesen marketing bullshit. A Tegra3-as +1 magja más technikával készült, amit 200 MHz-en futtatni nem ugyanaz, mint az egyik központi magot.

    Hasonlatodat folytatva, a garázsban négy Ferrari áll, és egy Suzuki. Ha csak egy liter benzined van és amúgy 30-as sebességkorlátozás, melyik kocsival jutsz a legmeszebbre?

    A többszálú programozás meg szoftver kérdése. PC-n is meg kellett először várni, hogy a hardver elterjedjen, így már megéri a programozóknak (és a Google-nak) törődni vele. Amúgy nincs is más út a teljesítmény növelésére. Ha a mostani CPU-k egy Ferrari, akkor az agy sejtjeit leginkább egy lajhár által tekert lyukas kerekű biciklihez leherne hasonlítani. Csak van belőlük százmilliárd, és sok lúd disznót győz, legalábbis bizonyos feladatokban.
  • Chriss745 #13
    Na most nem azert, de en ezt latom a Galaxy SII-mon egy dmesg utan:

    <6>[235379.305901] cpu1 turning on!
    <4>[235379.318139] CPU1: Booted secondary processor
    <6>[235379.320819] Switched to NOHz mode on CPU #1
    <6>[235379.323871] cpu1 on
    <6>[235381.321303] cpu1 turnning off!
    <4>[235381.322957] IRQ112 no longer affine to CPU1
    <5>[235381.323803] CPU1: shutdown
    <6>[235381.326240] cpu1 off!

    A Galaxy SII is ki es be kapcsolgatja a masodik magot (az elso ugye a cpu0) igenytol fuggoen. Szal ha kell a power, cpu0+cpu1 megy 1200MHZ-en, ha standby mode van, akkor cpu1 kikapcs, cpu0 megy 200MHzen.

    Ez a 4+1 csak egy marketing bullshit, ha nem 1+1-es lenne az S2-es, nem birna kozel ennyit se az aksi. nVidia elkezdte, es Samsung utanozza marketing oldarol, a Samsung hardver/softver mar reg igy mukodik (csak jelzem hogy Android 2.3-al is).

    Amugy mi a francnak 4 mag, most oszinten? PC-n is a 4 magot csak video konvertalasra es virtualizalasra hasznalok. A masodik mag is csak azert jo a telon, mert ha lefagy egy app, tudok inditani gyorsan egy task managert egy masik magon mig kilovom az appot az eslo magrol. Felesegemnek egy egymagos Snapdragonja-va, mindketten 4-es Androidon vagyunk, egyatalan nincs kulonsbeg a ket telefon teljesitmenye kozott, semmi az egatta a vilagon.

    Mikor ertik meg mar az emberek, hogy ez a mag haboru csak marketing lehuzas! Technologialiag a fogyasztas es melegedes megtartasa miatt nem tudnak frekvenciat novelni, szal raknak bele tobb magot, mert a gyartastechnologia miatt megtehetik, mert elfer. De persze kikapcsolva tartjak oket, csak ott figyel a doboz oldalan, 4+1 mag, huu meg haa. Csak a program nem hasznalja ki, mert logikailag olyan a dolog amit meg kell oldani, hogy nem lehet megoldani a tobbszalusitast, mert a masodik szalhoz kell az elso eredmenye.

    Ez ugyanaz, mintha egy ferjnek es felesegnek negy kocsija lenne. Egy, OK, vagy az asszony, vagy a ferj hasznalja, esetleg egyutt mennek. Masodik is okes lehet meg neha, ha a ferj A pontba, a feleseg meg B pontba megy, es nem egy kocsival mennek. De minek harmadik es negyedik auto???
  • szomferi #12
    csak tudnám mi az hogy ELŐL... meg 4.0-ás? nem ártana kijavítani a hibákat...
  • narumon #11
    Hmmm ez nekem furcsa. 2+1 többet fogyasztani? Ha valamiből kétszer annyi van akkor nem hinném, hogy kevesebbet fogyaszt. Szerintem a gyártástechnológia miatt fogyaszt kevesebbet mint elődje és nem a 4 mag miatt.
  • fergusonpapa #10
    4 mag miat fogyaszt kevesebbet... 4+1 rendszer alaból egy megy mikor nem használod és csak a zsebedet koptatja ennyi a titok..
  • narumon #9
    Ha ilyen jó a fogyasztása, akkor több értelme lett volna 2 magosnak meghagyni és még jobb fogyasztást elérni. Szerintem.
  • Pharaoh #8
    Mivel fejlődik a közép és alsó kategória is, valamit bele kell tenni a felső kategóriába is.
  • rágógumi #7
    na és lesz valaki aki lecseréli az s2jét s3ra? :D
    12megapixel kamera.. :D lol? :D ugyanaz a kis chip lesz benne csak megtöbb megapixel. valszeg király lesz..
    nomeg minek 4 mag? nem értem én ezeket.. nem a telefonon kell gta-zni meg diablo3mazni..
  • RealPhoenixx #6
    JL666:

    Nem nem, az uj extrem sport sokkal inkabb az: be nem baszva ertelmesnek tuno de valojaban sokakat osszezavaro cikket irni.

    Es ki nyer??

    Az akinel tobb a szemely (komment) azzal kapcsolatosan, hogy kik nem ertettek.

    Az a bebaszva effekt asszem mar volt valahol korabban :)

    *ez aztan az ujitas, biztos a fonok megtiltotta az alkoholt, maradt a malnaszorp* :)