Szekeres Viktor

Autó a levegőben - Videó a Die Hard 5 budapesti forgatásáról

Amerikában februárban kerül bemutatásra a Die Hard-sorozat ötödik epizódja, a John Moore (Max Payne) által rendezendő A Good Day to Die Hard, melynek munkálatai a napokban kezdődtek el itthon.

Elkezdődött Budapesten a Drágán add az életed-filmsorozat 5. részének forgatása, aminek köszönhetően a fővárosban majd egy hónapon át komoly út- és területlezárások lesznek, ezzel minden bizonnyal komoly bosszúságot okozva a belvárosban közlekedőknek - és nagy örömöt az önkormányzatoknak, hiszen a produkció a becslések szerint nagyjából 11 milliárd forint fog költeni itthon. A jelenleg forgatásokon még nincs jelen a főszereplő Bruce Willis, egyelőre jobbára az akciójeleneteket veszik fel, melyek inkább csak statiszták és kaszkadőrök jelenlétét kívánják meg.


Azért persze hébe-hóba már most is feltűnnek a mellékalakok, a mai forgatásokon például az egyik rosszfiú az Index információi szerint már rabmobillal furikázott az V. kerületben. A fenti jelenet pedig a VII. kerületben került felvételre a Vörösmarty utcában, s mint látható, itt az üldözés következtében egy autó is megpördült a levegőben gondos előkészítést követően. A csillagok és az orosz feliratok a forgatáson készült képeken azt jelzik, ami már korábban is kiszivárgott, miszerint a film története javarészt Moszkvában játszódik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zoliz #6
    Vajon Moszkvába miért nem mehettek az Amcsik?
    Egy korrupt ország mint a magyar eladja magát nevetséges 11 milliárdért egy Hollywoodi szuperprodukcióért, ahelyett, hogy mi csinálnánk ilyen filmet. Nem volt olyan nagy szám megpörgetni egy autót a levegőben.. csak egy erős rugó kell a padlóba.
  • Zoliz #5
    Neztem az ablakbul, tenyleg sötét alak volt az egyik mellékszereplő aki egy zöld tehereautot vezetett, olyan jellegzetesen kopasz és német beütésú. Kértem pénzt a jarókelőktől, hogy az első emeleti ablakomból nézhessék a brutális akciót.

    A kedvenc pékségem kirakatát is letakarták, biztos ők is kaptak vagy 50 rugót ezért. Még a házszámokat is oroszra változatták. Hiába no Budapest egy komcsi város volt, most Moszkva, mert ott is jatszodik ez a szutyok.
  • Jawarider #4
    Nem is mennek oda forgatni :-)
  • Skynet #3
    Az oroszoknál 5 négyzetkilóméternyi aszfalton nem látni ennyi javítást és kátyut mint ebben az egy szaros utcában...:)
  • AZTA #2
    Az ott parkoló autókat is mindet ők vitték oda? Vagy csak simán fizettek egy kis pénzt hogy lecserélhessék a rendszámokat?:D
  • woy #1
    brúsz vilisz megoldja