Berta Sándor

A web önmagában nem változtatja meg a diktatúrákat

Az Ohiói Állami Egyetem munkatársai szerint nem az internet miatt válnak demokratikus államokká a diktatúrák, ugyanakkor a világháló felerősítheti a demokratizálási folyamatokat.

A web jelentős mértékben hozzájárult az arab világban az elmúlt hónapokban bekövetkezett változásokhoz, azonban régóta megoszlanak a vélemények arról, hogy vajon a tunéziai vagy az egyiptomi események kizárólag az online akcióknak voltak-e köszönhetőek vagy sem. Amerikai kutatók most megállapították, hogy az internet csak akkor segíthet egy állam demokratizálási folyamatában, ha már megvannak bizonyos demokratikus alapok, amikre építeni lehet.

A szakemberek összesen 28 országban közel 38 000 embert kérdeztek meg az Afrobarometer és az Asian Barometer segítségével, majd ezután ezeket az információkat összehasonlították az adott államok demokratikus és webes szintjével, például az egyes emberekre jutó sávszélességgel.


Az eredményekből kiderült, hogy az internet nagy valószínűséggel szerepet játszik az egyes országok demokratizálási folyamatiban. "A web felerősíthet egy politikai fordulatot, de csak akkor, ha bizonyos mértékben már jelen vannak a demokratikus szabadságjogok. Ugyanakkor nem képes alapvető politikai változásokat véghez vinni" - jelentette ki Erik Nisbet, az Ohiói Állami Egyetem munkatársa, az anyag egyik készítője.

A diktatúrákban is van az embereknek internetelérésük, azonban ott a mindenkori hatalom szabja meg, hogy mely tartalmakhoz férhetnek hozzá és melyekhez nem. A világháló demokratizálási hatása egyrészt a technikai adottságoktól, másrészt a politikai viszonyoktól is függ. "Döntő, hogy miként tudnak a felhasználók egymás között kommunikálni, miként az is, hogy kapnak-e információkat külföldről" - jegyezte meg Elizabeth Stoycheff, a tanulmány másik készítője. Az olyan államokban, mint Kenya, Szenegál, Uganda, Zambia vagy Szingapúr, úgy tűnik, hogy mind a technikai adottságok adottak, mind a politikai viszonyok is megfelelőek a politikai változások felgyorsításához. Vietnam vagy Zimbabwe viszont a másik kategóriát képviseli. Ezekben az országokban a világháló nem tudja érdemben befolyásolni a demokratizálási folyamatokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • theCREATOR #3
    Nem, de erősen befolyásolja a megítélését a nép közt.
  • Skynet #2
    Vagy inkább:
    "Palikám bukta van,sokan hőbörögnek igaz sokan birkamódon kitartanak melletted. Húzd pár napig az időt addig döntünk ki legye a új elnök aki hozzád hasonlóan mindent aláír, aztán lemondasz, mi pedig szépen eljátszuk mintha nem tudnánk ki legyen helyetted....Ez így jó lesz mert kutyacsont a hőbörgőknek a leváltásod, és a birkákban pedig felerősíti az érzést hogy micsoda gonosz hatalmak támadják a Fideszt."
  • Cat #1
    Schmittpalit se a magyar tévék buktatták meg, lévén még egy seggnyaló újságírót is leültettek elé, hogy kimagyarázza magát. Ha az online szférában nem ekkora botrány a dolog, simán elhallgatják teljesen.