Hunter

Vakon a volán mögött

"Ez volt eddigi legjobb vezetésem" - közölte Steve Mahan, miután kiszállt egy Toyota Prius volánja mögül. A kis kaliforniai városkában, Morgan Hillben tett rutin kör során Mahan betért a helyi drive-in gyorsétterembe, majd összeszedte ruháit a tisztítóban, végül haza autózott.

Mahan 95 százalékos látássérült, autója pedig a Google önrendelkezésű vezetési technológiáját rejti magában. "Ide nézzetek! Sem a kezem, sem a lábam nem használom!" - viccelődött a Google által készített videó egyik pontján. "Imádom!" - tette hozzá.

A Google 2010-ben jelentette be önvezető gépjármű projektjét. A technológia lézeres távolságmérésen, radar szenzorokon és videokamerákon alapul, ami az autó navigálása mellett a közlekedés biztonságosabbá, élvezetesebbé és hatékonyabbá tételét is igyekszik elősegíteni, és jól láthatóan egyre több az előrelépés.

Mára a Google autói több százezer tesztkilométert tudhatnak maguk mögött, így a kereső motor óriás teljes nyugalommal ajánlhatta fel rendszerét Mahan-nek, a Santa Clara Valley Vakok Központja vezetőjének. "Még sok minden vár kialakításra és tesztelésre, de már biztonságosan teljesítettünk több mint 200.000 mérföld számítógép vezérelt vezetést, hatalmas tapasztalatot és rengeteg lelkes támogatót gyűjtve" - olvasható a Google+ szerda délutáni bejegyzésében.

"A koncepció egyszerűen bámulatos" - nyilatkozott a Fox News-nak Eric Bridges, az Amerikai Vakok Testületének kormányzati kapcsolatokért felelős igazgatója. "Az elkövetkező években sok akadályt kell még átugranunk, ilyen a vezetői engedély kiadása és a szabályzási rendszer átalakítása, hogy az utakra vihessük ezeket a járműveket. A technológia azonban abszolút lenyűgöző"


Mahan-nek természetesen ugyancsak nincs jogosítványa, ezt az akadályt most a rendőrség segítségével hidalták át, a Google megkérte a helyi rendőrség egyik őrmesterét, hogy kísérje el a gyakorlatilag vak urat a körutazásra.

Bridges, aki maga is teljesen vak, tavaly már utazhatott a Google önvezető autójával, amikor ellátogatott a cég Mountain View-i létesítményébe. "Kiértünk az autópályára és akkor azt mondták, hogy üljek át a kormány mögé. Hihetetlen volt, váltogatni a sávok között, biztosítva a megfelelő távolságot köztünk és a mellettünk haladó autó között" – mondta Bridges, aki szerint a technológia hatalmas lehetőségeket adna a rokkantaknak. "Nem lenne döbbenetes, amikor taxit hívunk egy olyan autó gördülne be, amiben senki nem ül? Nem hangzik tiszta őrültségnek? Pedig az adott technológiával ez könnyen elképzelhető. Sok tekintetben segítenek megváltoztatni a világot"


A mellékelt videofelvétel is bizonyítja a megoldásban rejlő potenciált, a Google azonban hangsúlyozza, hogy még évekbe telhet, mire a köz számára is elérhetővé válik a technológia. "Ezt a tesztet egy műszaki kísérlet gyanánt rendeztük meg, azonban úgy véljük biztató képet adtunk arról, milyen technológia segítheti egy nap a társadalmat, amennyiben megfelelünk a szigorú műszaki és biztonsági szabványoknak"- összegez a Google közleménye.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • willcox #78
    Kisöreg! Te szerintem nagyon el vagy tévedve. Bár az eddigi hozzászólásaid alapján nem is vártam mást. Leírtam egyértelműen, hogy a gyalogosnak van elsőbbsége a zebrán. Ezt felesleges ragozni. De a gyalogosnak a zebra az úton való áthaladásra van kialakítva, nem pedig arra, hogy az autósokkal szórakozzon. Egyébként amikor először írtad le a kedvenc szórakozásodat, akkor szó sem volt zebráról. Folyamatosan csúsztatsz, az ilyet nem szeretem, ezért többet itt nem reagálok a hozzászólásodra.
    Nem célom, hogy megverjelek, téged tesztelgetni meg pláne nem, ahhoz te egy jelentéktelen kis senki vagy. De abban biztos lehetsz, hogy ha az adott szitu előfordul bárhol és bármikor, akkor nagyon pórul jársz. Ennyi.
  • Szefmester #77
    Nos ha szerinted ilyen vagyok akkor szerintem te pedig a tüllszoknyás fickó vagy.. ha szeretnéd tesztelni a dolgokat akkor jövő héten fél kettő magasságában a gyömrői út egy részén megtalálható vagyok egy "próbazebrázásra". ;)

    Senkinek sem kötelessége eltűrni azt ahogy valakinek csak szokása betartani a közlekedési szabályokat. Kicsit kifacsart módon ide lazán beidézhetném a jogos önvédelem meghatározását, mivel a kresz szerint nekm a zebrán elsőbbségem van, és amennyiben te (a tüllszoknyás paraszt) nem engedsz át én pedig lelépek és csak éppen hogy nem csapsz el akkor én egy megkezdett támadásodra reagálok, kezdésnek verbálisan és ráutaló magatartással. Amennyiben a tüllszoknyás bugris kiszáll az konzervjéből mondván hogy neki "joga van szabálytalankodni" és odajössz megmutatni hogy nem hiába szeded a szteroidokat akkor én úgy és olyan módon védekezhetek ahogy szeretek. Sőt mivel a "támadásod" nem pusztakézzel kezdődött még önvédelmi korlátok sem kötnek meg, szóval azt és úgy használok ahogy jólesik.

    Kifacsart logika? Az. Problem?
  • willcox #76
    Te is csak write only vagy.
  • willcox #75
    Menthetetlenül ostoba, képzelgős szájhős vagy. A gondolkodásmódod általános iskolást sejtet. Ne ragozzuk tovább, mert felesleges. Nekem tökmindegy, hogy ki akar baszakodni velem, hogy lelépked elém, vagy rugdosni akarja az autót, megkapja, amit érdemel. A nagy dumád után remélem, hogy hamarosan megtapasztalod, bár szerintem csak szájhős vagy.
  • Szefmester #74
    Majd legközelebb videóra is fogom venni, vagy pedig leírok neked mintha egy jegyzőkönyv lenne. SZóról szóra, még azt is amikor az egyik haver megigazította a nadrágját mielőtt a bal lábával kilépett volna a fickó felé. A rendőrigazolványon meg mintha lenne valami jelvényhez hasonlító kis bizbasz.. bár nem értek hozzá hiszen szerinted még soha nem láthattam olyat. Amerikában az a kis bizbasz funkcionál jelvényként... lehet hogy a két szó ez esetben olyan mint a te "át szoktam engedni" szöveged?

    Ha csak át szoktad engedni a gyalogost akkor az esetek egy részében csak odavigyorogsz és a gázra lépsz tesztelvén a nagyika reflexeit.. Ha meg nem hiszed a történetet? Kit érdekel(sz)? Én tudom mi történt ott ahogy az a pár haver is, és ennyi a lényeg, az hogy te azt mondod hogy nagy darab vagy meg jó kondiban azt nem hiszem el, ennyi erővel lehetnél egy girhes transzvesztita is aki boában és tüllszoknyában írja a baromságait. Ha gondolod akkor pesten autókázz olyan buszmegállók környékén ahol van valami komolyabb létszámmal dolgoztató cég, és akkor nézd meg menyi ember próbál meg átmenni az úton a zebrán miközben a hozzád hasonló tüllszoknyások csak vigyorogva továbbmennek. Az ilyenek elé érdemes lelépni.. elcsapnak maximum.. viszont készülök arra hogy a suttyója nem fog tudni megállni így minimalizálni tudom a sérülést az meg hogy utána majd nekiáll hőbörögni? Verjen meg.. leszarom.. akkor még egyéb szabálysértések/bűncselekmények miatt is szívni fogja a fogát. Ha beledöglök engem már nem fog zavarni őt viszont igen, ha nem döglök bele akkor nem fog sokáig zavarni őt viszont igen. Nos? Egyéb probléma, mielőtt visszamész a balettba ugrálni?
  • gforce9 #73
    +1

    Ez lenne a lényeg! Egymásra figyelni, tekintettel lenni. Nem egyedül közlekedünk.
  • Elemir #72
    Érdekes amit írsz a gyalogos szabályra. Szét kell nézni, de nem csak szét, hanem figyelni kell. Lehet azért van így, mert amióta tudok biciklizni, azóta közlekedek (bringa, motor, kocsi) és nem bírok senkiben. Én ebben, mindig figyelni kell, nincs olyan, hogy csak vagyunk.
    Ehhez mondjuk biztosan kell egy megfigyelő gondolkodásmód
  • szbende #71
    Kvp, ne gyere pestre, mert soha nem jutsz haza :)
  • szbende #70
    Automata autónak autópályán lenne értelme. Fizikailag elkülönített sávon, központi irányítással. Akár lehetne egy áramszedője is és ezzel egy másik probléma is megoldódna. A központi irányítás mellett a vészhelyzetek érzékelése, felismerése sem egyszerű, ebben lehet hogy használhatók lennének a google fejlesztései.
  • kvp #69
    Az automata auto elterjedese olyan lehet mint amikor levaltottak a lovakat az autok. Egy ideig egyutt jartak, de ha ma felmenne valaki az autopalyara egy loval akkor eleg gyorsan zavarnak le onnan. Ugyanigy szorulhatnak ki az embervezette jarmuvek szepen fokozatosan, mivel ha tenyleg 200 korul mozognak az automata jarmuvek es 10 centi kovetesi tavval, akkor az ember vezette autot tobb szaz meterre fogjak elkerulni, vagy minden automata auto beall egy biztonsagosabb (pl. 10 km/h-as) sebessegre. Egy ido utan majd senki sem mer automata autok kozze kezzel vezetett jarmuvel menni.

    Egyebkent en mar vezettem autot, lovat, villamost es lanctalpas jarmuvet is, es jelenleg egyikhez sincs engedelyem. Ebbol a lo volt a legokosabb, mivel nem ment arra amerre nem biztonsagos (pl. altalam eszre nem vett drotkerites elott automatikusan megallt), mig a lanctalpas a legelvezetesebb, mert ott nem nagyon szamitott hogy mi kerul az utjaba (egy hasonlo keritesen torteno atmenetelt csak utolag vettem eszre). A villamos jo poen, de tenyleg 1 dimenzios, mert nincs mit felrerantani ha valami vagy valaki szembejon. Az auto pedig kenyelmes, de ha az ember nem az amerikai 50-es uton megy (mentem, nagy elmeny), akkor jelenleg nagyon oda kell figyelni. Egy automata auto arra jo, hogy a kozponti utvonaltervezes miatt olcsobban, gyorsabban es balesetmentesebben vigye el az embert oda ahova menni akar. Aki pedig vezetni akar az elmenyert, az megteheti a kozforgalomtol elzart helyeken, mint ahogy manapsag mar lovagolni is szinte csak ilyen helyeken lehet.

    ps: Gyalogos szabaly: Nem szamit hol megy at az ember, nem szamit a lampa szine es allasa, csak az, hogy minden auto alljon vagy tavolodjon az embertol. En zoldnel sem megyek at egy zebran ha egy auto lassitva, de kozelit a zebrahoz, viszont gond nelkul atmegyek atlosan, pirosban, ha minden kozelben levo auto tavolodik a helyszintol. Ezt azota tartom be, amiota kisiskolas koromban egy zebranal elbambultam a zoldnel es nem indultam el. Kb. 4-5 masodpeccel kesobb a lampanal allo autoba teljes sebessegel ment bele egy masik hatulrol, majd azt belokte a zebra utan allo busz hatuljaba. Ha elindulok amikor zold lett, pont a meglokott kocsi elott jartam volna...