Szekeres Viktor

Jól néz ki az új Superman-mozifilm logója

Csak 2013. június 14-én kerül mozikba Zack Snyder Superman-filmje, a Man of Steel, így az első előzetes bemutatása is messze van még. Addig is egy logóval vigasztalódhatunk.

Először a Man of Steel meglehetősen gyéren benépesített Facebook-oldalára került fel a 2013. nyarán bemutatásra kerülő mozifilm hivatalos logója. Az új Superman-filmet, melynek a tavalyi forgatásáról rengeteg kép került ki a netre, Zack Snyder fogja rendezni, aki ezzel visszatért a feldolgozások és adaptációk világához, melyhez kimondottan ért. (A rendező többek között olyan filmeket készített, mint a nem is olyan régi Holtak hajnala-remake, a képregények alapján készült 300 és Watchmen - Az Őrzők, valamint a regényfeldolgozás Az őrzők legendája. Éppen ezért is volt szomorú, hogy első saját filmjével, az Álomháborúval ilyen csúnyán megbukott.)

Klikk ide!

Az eredetileg az idei télre tervezett, de végül jövő nyárra halasztott Superman-rebootban, a Man of Steelben ismét vadonatúj szereplőgárdát köszönthetünk. Ezúttal Henry Cavill lesz a szuperhős, valamint evilági alteregója, Clark Kent, Lois Lane szerepében Amy Adamset láthatjuk majd, Perry White-ot pedig Laurence Fishburne fogja alajítani. Clark nevelőszüleinek szerepét Diane Lane és Kevin Costner kapta. Superman mostani nemezise Zod tábornok lesz, akit Michael Shannon alakíthat, valamint az Antje Traue által játszott Faora.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)