Szekeres Viktor

Itt az első előzetes az új Emlékmáshoz

Eddig csak képeket láthattunk az új Emlékmásból, most viszont már mozgókép-részletekkel is csillapíthatjuk étvágyunkat. A scifi-akciófilmet jelen állás szerint augusztusban mutatják be.

A Sony stúdió nagy bánatára kiszivárgott egy fél perces előzetes-féleség az új Emlékmáshoz (Total Recall). A bánat persze csak feltételezhető, de az biztos, hogy a tajvani forrásból származó, félkésznek tűnő videót a stúdió azonnal elkezdte töröltetni a videómegosztókról. Ez azt is jelentheti, hogy nemsokára egy hivatalos verzió is felkerülhet a netre, mindenesetre ez a rövid promó is tudatja a nézőkkel, hogy nemsokára láthatjuk az Emlékmás rebootját - a Colin Farrell, Jessica Biel és Kate Beckinsale főszereplésével készült scifit Amerikában augusztus harmadikán mutatják be, a magyar premier dátumáról egyelőre még nincs információnk.


A Len Wiseman által rendezett új Emlékmás nem az 1990-es Arnold Schwarzenegger-filmet fogja feldolgozni (például egyáltalán nem a Marson fog játszódni), hanem inkább az írott alapanyagra, azaz Philip. K. Dick eredeti novellájára, az Emlékárusítás nagyban és kicsiben (We Can Remember It for You Wholesale) című műre fog épülni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • grobs #5
    A hozzászólás első felével egyetértek, de a Mars sztori a regényben is csak említés szintjén szerepelt ha jól emlékszem.
  • Prof William #4
    Sajnos manapság elég sokszor a meggyőző előzetesekből is szxr filmek születnek.
  • NEXUS6 #3
    Hihetetlenül meggyőző! Tökre úgy néz ki, mint egy nem túl magas költségvetésű, nem túl jó rendezőkkel és színészekkel összedobott távolkeleti Emlékmás/Szárnyasfejvadász remake/utánzat. Ami mellesleg azért nem a Marson játszódik, mert az már nem fussa a költségből.

    Engem meggyőzőtt, nem is nézem meg!
  • Béka Benő #2
    Ne sz@rjatok be tőle !
    Ez nem az első előzetes !
    Ez csak egy idő előtt kilopott, félkész reklám-spot !
  • NovaTerra #1
    Ez az előzetes nem túl meggyőző. Persze ettől még lehet jó film lesz.