Szekeres Viktor

Fontos sorozatepizódokat sumákol el az RTL Klub

Új sorozatévadokkal és régóta várt sorozatfolytatásokkal jelentkezik az RTL Klub. Üröm az örömben azonban az, hogy a csatorna nagyvonalúan kihagyja egyik sikersorozatának teljes szezonját.

Az RTL Klub igazi sorozatpremieres hetet tart, mely keretében olyan sorozatok kerülnek vissza a képernyőre, mint Dr. Csont (hétfőn), A mentalista és A Grace klinika (kedden). Ezen szériák közül az első kettő korábban félbeszakított évadok folytatásával jelentkezik, természetesen anélkül, hogy egy rész is kimaradna belőlük. A kórházsorozat pedig a hetedik szezonnal startol el kissé megkésve, hiszen aki nagy rajongó, az már meg is vehette ezt az évadok DVD-n.

A csatorna pénteken is elindít két új sorozatszezont: a CSI: Miami helyszínelők a hetedik, míg a Gyilkos elmék a hatodik szezonnal folytatódik. Mindebben csak az az érdekes, hogy előbbi krimi legutóbb még 5. évados részekkel volt látható a csatornán, így a teljes hatodik évad elmarad. Mindez azért is furcsa döntés, mert a hetedik évad premierjének leírása szerint a műsorra nem kerülő szezon zárásában történt pár érdekes dolog: "A csapat nem adja fel, és mindent megtesz azért, hogy megtalálják azt a személyt, aki lelőtte Horatiót. Megdöbbenésükre a bizonyíték a Miamiban élő legbefolyásosabb és legveszélyesebb emberekhez vezet, akik a rendőrséggel is kapcsolatban állnak."

Az RTL Klubtól egyébként nem idegen a Helyszínelők-sorozatok mostoha kezelése, hiszen például az eredeti, Las Vegas-ban játszódó Helyszínelők első néhány szezonja is elkerülte a csatornát, rögtön a negyedikkel startolt a sugárzás. (Mindez persze a nézőket eddig cseppet sem zavarta, hiszen a CSI-sorozatok az RTL legnézettebb szériái között vannak, háromszor-négyszer annyian nézik őket, mint mondjuk a VIASAT3-on.)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kalapos01 #2
    "A disznók értelmesebb lények mint az emberek többsége!!"

    Ezt a kommentet olvasva csak bólogatni tudok. Írok néhány felkiáltójelet is, mert az IQ-bajnokok így szokták!!!!!
  • fauszt #1
    Igen, meg a rejtélyt is ígérték de sehol semmi!:(A sok síros szappanopera amiben minden szép és jó az kell a népnek!:( (Az életben is minden szép és jó, ugye,"megcsináljuk,csináljuk meg,elkurtuk nem kicsit,nagyon,vadbarmok??) Ez múúkodik ebben a szutyok országban és úúgy béget a nép is!Semmivel sem különb a nép a parlamentben ülő,munkaidejében pornót néző politikusoknál!!!
    A disznók értelmesebb lények mint az emberek többsége!!