Szekeres Viktor

Mégis elkészül a Holló feldolgozása

Meglehetősen nehézkesen akar beindulni az új Holló-mozifilm előkészítése, de most úgy tűnik, hogy a két távozó rendező után sikerült egy olyat szerződtetni, aki maradni is fog a forgatáskezdésre.

A Relativity Media képviselői bejelentették, hogy aláírták a szerződést F. Javier Gutiérrezzel, a Tres días című meteoros film rendezőjével, hogy ő készítse el a Holló (The Crow) régóta tervezett feldolgozását. A film persze nem is annyira az 1994-es Brandon Lee főszereplésével készült alkotáson alapulna, hanem a James O'Barr-féle képregényen. A rendezővel kötött szerződés bejelentésével egy időben az is kiderült, hogy a forgatókönyvet Jesse Wigutow fogja írni, akit legtöbben a Túl nagy család stáblistáján láttak, mint forgatókönyvírót.

Az 1989-ben megjelent képregényből több képregényes folytatás, négy mozifilm és egy tévésorozat is készült, a mostani adaptáció pedig már korábban is rendelkezett rendezővel és főszereplővel is, azonban előbb Bradley Cooper hagyta ott a produkciót, majd a rendező Juan Carlos Fresnadillo távozott. Sőt, Fresnadillo előtt jó ideig úgy volt, hogy Stephen Norrington rendezi a filmet, de ő is vette a kalapját egy idő után.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • winnie #2
    szerintem rettentően félreérted a dolgot. azért nem mennek moziba, mert nincs kreatív? azért nem mennek, mert nincs elég remake, folytatás. a tavalyi év legsikeresebb filmjei mind folytatások voltak.

    de oké. kezdd el számolni, hogy hány jó témájú, kreatív filmet néztél meg tavaly.

    "egy jó eséllyel szemét kategóriás feldolgozást."

    ja. tetszik a hozzáállás. f*kageneráció? még el sem kezdték.
  • thocy #1
    Most ezt tényleg kell? Az 1994-es Holló sem történetileg sem látványilag nem számít elavultnak, legalábbis az én szememben. Ráadásul alapvetően egy jó filmről beszélünk, karakteres jó és rossz szereplőkkel. Annyi jó téma lenne, amire el lehetne szórni a dollármilliókat és kreatív, sikeres rendezőként/színészként hírnevet szerezni, erre csinálnak egy jó eséllyel szemét kategóriás feldolgozást. Aztán meg megy a sírás, hogy senki nem megy moziba. Na ezért nem.