Berta Sándor

Jön az újabb olcsó indiai táblagép

Alig két és fél hónap telt el az Aakash bemutatása óta, máris itt az utódja: a UbiSlate 7. Az új készülék erősebb hardverében és mobilinternet-hozzáférési lehetőségében különbözik elődjétől.

Az Aakash nevű, mindössze 45 euróba kerülő tábla PC-t október elején mutatták be Indiában és a sikerére jellemző, hogy mindössze egyetlen hét alatt elkapkodták a helyi vásárlók. A cél aligha lehet más a UbiSlate 7 esetében is, amely 42 eurós áron kerül a boltokba. 800 x 480 képpont felbontású 7 collos rezisztív érintőképernyővel, valamint egy 700 MHz órajelű Cortex-A8 típusú processzorral és egy integrált grafikus maggal rendelkezik. Utóbbi lehetővé teszi a HD felbontású tartalmak zökkenőmentes lejátszását. A készüléket gyártó Datawind naponta ezer készüléket gyártat le. .


A fejlesztők nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy biztosítsák a mobilinternetezést - igaz, ez csupán GPRS-en keresztül valósítható meg. A tábla PC akár mobiltelefonként is alkalmazható, az operációs rendszere pedig az Android 2.3 (Gingerbread). Beépített memóriája 256 megabájt, az adatok tárolására 2 gigabájt flashmemória használható. Ez a tárolókapacitás legfeljebb 32 gigabájtos SD memóriakártyák segítségével tovább bővíthető.


A UbiSlate 7 rendelkezik egy USB 2.0-s porttal, egy 3,5 mm-es fejhallgató- és mikrofoncsatlakozóval, egy IEEE 802.11 a/b/g szabványú WLAN-modullal. A készülék támogatja a DOC, DOCX, PPT, PPTX, XLS, XLSX, ODT, ODP formátumokat, a zenék és videók lejátszását, illetve a játékok, irodai csomagok és oktatási szoftverek futtatását. Egy irodai programcsomagot előre fel is telepítettek rá. Jelenleg 150 000 alkalmazás érhető el hozzá. A tábla PC üzemideje 3 óra gyári adat szerint. A táblagépet bárki megrendelheti a hivatalos honlapján.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • hungi #9
    Az ára meg 2,999.00 indiai rúpia = 13,707 Forint.
    Akkor már inkább egy olcsó ZTE telefon (ugye hackelt Flash van már arm6-os gépekre is...), az is tud ennyit és telefonálni is lehet vele.
  • hungi #8
    Hivatalos oldalon ennyi van: "WiFi connectivity and support for optional 3G modems". Nincs szó semmiféle GPRS sebesség-korlátról (szép is lenne 2012-ben...).

    A szélessávú mobilinternet Indiában gondolom nincs úgy kiépítve mint Európában, így a többségnek valószínűleg a GPRS sebesség marad - lehet hogy erre utaltak.
  • Zoliz #7
    Amúgy elmondaná valaki, hogy mire jó egy táblagép egy jó mobilhoz képest? Azon kívül, hogy akkora mint egy orosz számológép a 60-as évekból..
  • narumon #6
    Azt még mindig nem tudom, hogy az ipad hogy jön ide. Abból nincs 7". Ha meg tetszik az embereknek a 7" akkor 50 féle gyártótól tud jelenleg is választani.
  • viasz #5
    Úgy jön ide, hogy 2 hírrel odébb erről is szó van, hasonló a téma. Ezen kívül úgy néz ki, hogy ha az embereknek tetszik a 7 col, akkor ez a gép esélyes a nagy népszerűségre. Bár ez a mobilinternet csak GPRS-en keresztül megy dolog tényleg érdekes. Szerintem csak félrefordítás, mert tényleg nehéz elképzelni, hogy van WiFi, de azzal nem lehet netezni.
  • narumon #4
    Na most ez hogy jön ide? A hírben semmiféle ipad nem szerepel, 7" tablet meg évek óta kapható.

    A hírhez: Látatlanban elmondom, hogy ugyanazokkal a hibákkal küszködik mint az olcsó kína szarok; szar lesz a kijelzője, szar lesz az érintés érzékelője, szar lesz az összeszerelés minősége, a három órás akku idő egy nagyon rossz vicc, arról meg nem szól a fáma, hogy andoird market elérhető-e, illetve, hogy az onnan letölthető programok mennek-e rendesen. Egy előnye van, legalább olcsó. Mondjuk interaktív pohár alátét nem is olyan rossz ötlet.
  • wraithLord #3
    Biztosan igaza volt. Pont azért mondta, hogy felvilágosítsa a felhasználókat, hogy a 7 collos iPadot nem tudják rendesen kezelni. Szerintem egyszerűen nem tetszett neki az iHokedli név... X)

    ----
    Nem hangzik rosszul, pláne ennyi pénzért. Azt nem értem, hogy ha van benne wifi, akkor netezni miért csak gprs-en keresztül lehet vele...
  • Madve #2
    A neve alapján arra tippeltem, hogy ez az első tábla, ami ubuntut futtat. De mégsem...
  • viasz #1
    Na most majd kiderül, igaza volt e Steve Jobsnak, hogy a 7 colos táblagépet nem tudják az emberek rendese kezelni, ezért ők nem is csinálnak ekkora méretben ájpadot.