HENT hírlevél

Nem lép hatályba a spanyol kalózkodás elleni törvény

Egyik utolsó döntéseként jelentette be José Luis Rodríguez Zapatero, leköszönő spanyol miniszterelnök, hogy a felmerülő aggályok és lakossági elutasítás eredményeként nem lépteti hatályba az év elején elfogadott kalózkodás elleni törvényt.

A napokban adja át hivatalát novemberben megválasztott utódjának José Luis Rodríguez Zapatero spanyol miniszterelnök, ám leköszönése előtt, egyik utolsó intézkedéseként bejelentette, a parlament által elfogadott kalózkodás elleni törvényt már nem lépteti hatályba. Zapatero saját döntésének nevezte a váratlan fordulatot, hozzátéve, miniszterei által megfogalmazott aggályok, illetve a spanyol internetezők tiltakozása hatására határozott így - írja a Billboard.biz.

A spanyol parlament ez év februárjában jelentős többséggel szavazta meg a médiában Sinde-törvény néven emlegetett jogszabályt. Az intézkedés az illegális, jogsértő tartalmakat kínáló weboldalak letiltásának megkönnyítéséről határoz, és jelentős intézkedési hatáskörrel ruházza fel a kormányt. A törvény hatályba léptetésének menete szerint a parlamenti elfogadást követően a spanyol kormánynak ki kellett volna dolgoznia a törvény végrehajtásához egy pontos útmutatót, ez azonban nem valósult meg.


Zapatero (balra) utódja, Mariano Rajoy mellett

A kalózkodás elleni törvényt Spanyolország tarthatatlan kalózkodási helyzete tette szükségessé. A Nielsen nevű piackutató cég egy korábbi felmérése szerint a spanyol internetezők 45 százaléka kalózkodik, szemben az Európai Unió öt legerősebb országának átlagosan 23 százalékos arányával. A Hanglemezkiadók Nemzetközi Szövetsége (IFPI) szerint a spanyol állam toleráns magatartásra vezetett ehhez a helyzethez, amelyet a bíróság joggyakorlata is csak erősített. A kalózkodási ügyekben eljáró spanyol bírók ugyanis rendre legálisnak minősítették az olyan weboldalak működését, amelyek közvetlen tartalmat nem, csak a letöltési lehetőségre mutató linkeket osztottak meg.

A Sinde-törvényt már kidolgozásától kezdve határozott lakossági ellenállás kísérte. Számos hackertámadás, online bojkott és népszavazási kísérlet történt a törvény visszavonása érdekében. Az alkotó közösséget is erősen megosztotta az intézkedés. A filmesek, zenészek egy része nyilvánosan támogatta, másik része azonban ellenezte a rendelkezést. A jogszabály sorsa egyelőre kérdéses. Az év végén hivatalba lépő új miniszterelnök, Mariano Rajoy korábban támogatta a törvény elfogadását. Kormányára azonban a gazdasági körülményekre és a magas munkanélküliségre való tekintettel sürgetőbb intézkedések is várnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • lipovics #24
    Vergődjél még egy kicsit :))

    A szoftverfejlesztésnek van költsége, de annak az összege fix, függetlenül attól hányan használják.
    Te is abban az álomvilágban élsz, hogy aki letöltve használja, az megvenné ha nem tudná letölteni. Hát nem!

    Azzal, hogy Pistike letölti az Office-t, nem éri kár az MS-t, mert amúgy sem lenne pénze megvenni. A digitális másolat pedig nem kerül a fejlesztőnek semmibe.
    Ja, és én nem használok lopott szoftvert, de azért üdvözlöm anyukádat!

    Részemről lezártam a vitát, további jó tolvajozást!
  • G_ArchAngel #23
    Kit erdekel az MS bukasa?
    Akkor viragzana a Linux, tobben dolgoznanak vele, mehetne az Open Office reklam banner-rel. Igen, mukodhetne.

    A felrebeszelesedhez: a szoftverfejlesztesnek nincs koltsege? Az eszkozeik nem amortizalodnak?
    Mas fizeti ki, te ellopod. A tanart es az eloado terem rezsiet mas fizetne ki, te ellopnad. Nincs kulonbseg, nem kell almodoznod.
  • lipovics #22
    Nem, mert az előadásoknak is van költsége (amortizáció, hely bérlet, stb), a hajó pedig több üzemanyagot fogyaszt, stb.

    Nem jó a példáid ember. Engem meggyőzni nem fogsz, kár erőlködnöd.

    Ha nem tudnák letölteni ingyen, akkor sem vennék meg, max használnának linuxot, open office-t, stb. Az meg lehet, hogy végső soron pl. a Microsoft bukását hozná, mert rájönnének az emberek, hogy van élet máshol is.

    Mondom, nagy butaságokat hozol példának.
  • G_ArchAngel #21
    A szoftvert hasonlitsd a roman Windows-zal, ne azzal az orszageval, ahol nem kellett leforditani az egesz OS-t.
    Illetve az orszag nagy reszebe evtizedek ota bele van kodolva, hogy fizetni kell zeneert, videoert, szoftverert.
    Otthon mennyi egy mozijegy? Itt 4000 Ft most egy szimpla 2D-s film. Szerintem 3x dragabb, mint otthon, igy a 3x-os kereset semmivel nem er tobbet. Domino's vagy Pizza Hut? £10-tol indulnak az alap pizzak, szinten 4000.
    Vagy ragadj ki peldat az ingatlanpiacrol es orulj, hogy Magyarorszagon elsz, mert UK-ben meg egy vezeto pozicioban elo is kinkeservesen tudja osszegyujteni a penzt lakasra, hazra.

    Vagy az angoloknal legyen joguk ingyen lakast kapni, hogy kiegyenlitsek a viszonyokat? Szar am minden honapban kifizetni az alberletet es nem tudni, mikor veszted el a fejed felol a tetot. Legtobbjuknek eselyuk sincs a gyerekre hagyni a hazat.
    Kurvara birom, amikor egy magyar ugy meri magat egy angolhoz, hogy csak azt veszi figyelembe, ami neki szarabb, az angolnak jobb.

    A masik reszevel egyet is ertenek, ha a vilagon csak becsuletes Robin Hood-ok elnenek, de amig vallalkozokent dolgozo fotosok lopjak a Photoshop-ot Magyarorszagon es ebbol penzt csinalnak, akkor felesleges a hit terjesztese, mert 6 ev alattiakon kivul senki nem fogja elhinni a tundermeseidet.

  • G_ArchAngel #20
    Ertem.

    Tehat nyugodtan beulhetek egy fizetos egyetemre, nyelvtanfolyamra vagy elmehetek utazni egy luxushajoval, mert a tanar ugyis eloadta volna az anyagot mas diakoknak, a hajo pedig a fizetos utasokkal is elmenne a tropusokra.

    Nem tudom mibol elsz, de remelem tobben fogjak hasznalni amit eloallitasz vagy szolgaltatsz, mint aki fizet erte. Nagyon el vagy tevedve, ha abban a tevhitben elsz, hogy ahhoz jogod van, amiert nem adnal penzt egyebkent es nem megfoghato ingosag.
  • nando42 #19
    Most akkor valld be nekem, hogy a számítógépet is ingyé' hoztad ki a boltból, mert minimálbért keresel, s 'jogod' van hozzá.

    Mondogasd még párszor, hogy szegény vagy, jogod van hozzá, ettől még szar ember vagy, s pont.
  • lipovics #18
    Az meg sem merem említeni, hogy egyes jogvédő szervezetek mindenféle adókat szednek tőlem jogtalanul. Ott van mindenen: memória kártyán, ami a telefonommal készített képeimet és videóimat tartalmazza, ugyanez a helyzet a fényképezőgépeimmel vagy a pendrive-mal, amin a céges fájlokat tároltam.

    Na kérlek, ez a lopás, nem a letöltések. Ha nem lehetne letölteni, a letöltött tartalom max. 5%-a realizálódna valódi forgalomként.
  • lipovics #17
    Elmondom neked, mert nagyon korlátolt vagy!
    Szajkózod a lopás, lopás baromságot.

    Tegyük fel, hogy az ember szeretne venni egy Windows 7-t. Keressen mondjuk minimálbért. A magyar minimálbér nettó 352 Forint óránként.
    Vegyük hozzá az angol minimálbért, az nettó 5 Font óránként.

    A Windows 7 ára ugyan annyi, mint itt vagy olcsóbb. Legyen mondjuk 30.000 Forint és 83 Font. A magyar dolgozónak 85 órát kell érte dolgoznia, míg az angolnak 17-et.
    Mivel a szoftvereknek nem szabnak helyi árakat (pedig nyugodtan megtehetnék, mivel a pakisztáni windows nem lenne kelendő nálunk...), ezért az "ellopásukat" nem tudom elítélni.
    Kiegyenlíti a jövedelem viszonyokat.

    Majd amikor a magyar munkásnak is annyit kell dolgoznia egy-egy informatikai termékért, mint a fejlett országoknak, akkor majd én is lopásként fogok tekinteni rá. Szerintem az árazás a lopás és kizsákmányolás.

    Lehet beszélgetni jogokról meg ácsokról, de az igazság az: ma már versenyképtelen vagy a munkaerő piacon, ha nem rendelkezel kész informatikai ismeretekkel, a cégek nem érnek rá oktatni téged.

    És igen, amit most ingyen letölt és használja, azt nem venné meg boltban. Akkor játék helyett elmenne bandázni vagy focizni vagy elő venne egy könyvet.

    Amikor én voltam fiatal, nem volt pénzem zenét venni, ezért mindig hallgattam a rádiót és felvettem kazettára a kedvenc számaimat. Ennyi, a többi csak mese az elmaradt haszonról.
  • cateran #16
    Hat nem cserelnem el az eszemet a tiedre, az biztos...
    Tisztazzunk valamit: Keszitesz 1 masolatot valamirol, amit "ugysem vennel meg". Ha nem venned meg, akkor mi a hala faszaert kell 1 masolat belole? Hogy meglegyen? Ha meg kell, akkor igenis perkalj, mert azok az emberek akik elkeszitettek, nem napenergiabol es a rajongok szeretetebol elnek (azon el lehet vitatkozni, hogy mennyire realisak az arak, amiket elkernek 1-1 termekert, de azon felesleges, hogy jogos-e penzt kerni munkaert)
    Csak ismetelni tudom magam: Rohadjon meg mindenki, aki penzt ad a munkadert. Remelem 1 nap visszanyal a fagyi es az utcan fogsz keregetesbol megelni.
  • nando42 #15
    nyilván, egy példányból lesz 2-10-100-1K-10K-100K másolat, több, mint valószínű, hogy senkit sem ér kár. :(
    azért abban egyetértünk, hogy ilyenkor téged kár nem ér, de x forintal több marad a zsebedben, mert nem kell fizetned érte? amennyiben meg úgy sem akarod megvenni, nem is kell (szabad) használni.