Berta Sándor

Betiltja a belső levelezést az Atos Origin

Az Atos Origin vezetői azt tervezik, hogy teljesen megtiltják a társaság alkalmazottainak az elektronikus levelezőrendszerek belső üzenetküldésre való használatát.

Az olimpiák informatikai hátterének biztosításáról híres Atos Origin informatikai konszern már február elején jelezte, hogy a dolgozói 2013-tól nem használhatnak majd elektronikus levelezőrendszereket. Az online kapcsolattartás "közösségi üzleti megoldáson", egy Facebook-szerűen felépített belső portálon, továbbá azonnali üzenetküldő programokon keresztül valósulna meg. Nos, most úgy tűnik, hogy a tervet minél előbb megvalósítanák.

Thierry Breton, az Atos Origin pénzügyi vezetője ugyanis közölte, hogy a munkatársaiknak már csak 18 hónapjuk maradt arra, hogy az e-mailről átváltsanak a chatekre és a közösségi platformokra. A korábbi francia pénzügyminiszter határozottan kitart az elképzelés mellett, sőt, némileg módosította az eredetileg kitűzött 2013 év végi időpontot. Az új határidő 2013 augusztusa.


Az Atos Origin Európa legnagyobb IT-szolgáltatója, 74 ezer embert foglalkoztatnak

A francia informatikai óriáscégnél a dolgozók átlagosan naponta 200 e-mailt kapnak, azonban ezeknek csupán a 10 százaléka tartalmaz hasznos információkat. Az elektronikus levelek feldolgozása havonta 5-20 órát vesz el a munkaidejükből, ez pedig Breton szerint nem normális. Közlése szerint elfogadhatatlan, hogy az alkalmazottak órákon át az e-mailekkel foglalkozzanak.

A pénzügyi vezető hozzátette: egy e-mail elolvasása átlagosan 64 másodpercet vesz el az emberek életéből, emiatt a vállalatoknak egy új kommunikációs korszakra kell felkészülniük. Breton már megváltoztatta a saját kommunikációs szokásait. Amennyiben valaki beszélni akar vele, akkor felkereshetik személyesen vagy fel is hívhatják, esetleg egy SMS-t is küldhetnek neki. "Az e-mailek nem helyettesíthetik a szóbeli kapcsolatot" - szögezte le az üzletember.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • hopp #37
    Ha egy e-mail elolvasása átlagosan 64 másodpercet vesz igénybe, és egy ember átlagosan napi 200 e-mailt kap, akkor napi 200*64/60/60=3.55 órát tölt az e-mailek olvasásával. Ez havi 20 munkanappal számolva 71 óra, nem 5-20.

    A pénzügyi vezető a pénzügyi döntéseket is ilyen konzisztens adatokkal támasztja alá? :P
  • Petka #36
    Én csak azt nem értem, hogy mivel jobb, biztonságosabb, egyszerűbb ez, mint egy jól konfigurált vállalati levelezőrendszer. Azt azért tegyük hozzá, hogy levelezés helyett eddig is jó alternatíva volt a csevegőprogram cégen belül, lásd Novell Messenger.
  • finizlik #35
    Nem postolgatás ról van szó te buta hanem levelezésről .... Ha valaki olyan debil hogy postolja, az mail-ba is van olyan debil hogy rossz névre küldje.
  • kvp #34
    "felépített belső portálon"

    Bizalmas email-t ritkan kuld valaki teves cimre. Egy portalon hibasan beallitott hozzaferesi jogok miatt elofordulhat, hogy a fel ceg latja amit csak 1-2 embernek kellett volna. Onnantol pedig nagyjabol biztos, hogy kikerul az info a cegtol. Ugyanez igaz az azonnali uzenetkuldo rendszerekre is.

    Tovabba mivel a vilag tobbi resze tovabbra is email-t fog hasznalni, ezert a kulso kommunikaciora ezentul is ezt fogjak hasznalni, annyi elteressel, hogy egyreszt masolni kell az infokat a ket rendszer kozott, masreszt nagyobb esellyel kap egy uzenet a masolas soran 'everyone' tag-et, mint email eseten. Arrol nem beszelve, hogy valoszinuleg a kozossegi weboldal beepitett email rendszeret is hasznalni fogjak, csak annyi valtozik, hogy mindezt webes feluletrol teszik.

    Az email helyetti szemelyes beszelgetes egyebkent jo dolog, foleg ha az a cel, hogy ne maradjon irasos nyoma annak amirol szo volt. Ellenben egy hivatalos ceges ugymenetben ez nem feltetlen elonyos.
  • saxus #33
    Write only mindenki? Arról volt szó, hogy "egy Facebook-szerűen felépített belső portálon,"... Ne legyetek már fogyatékok.

    Egyébként meg egy ilyen megoldás bizonyos esetekben jó (gyorsabb kommunikáció), bizonyos esetekben inkább hátráltatja a munkát. Pl. mostani munkahelyemen pont azon küzdök, hogy ne jöjjön már oda 10percenként valaki, mert lehetetlen dolgozni.
  • Yv@n #32
    És hol látod egy szóval is megemlítve, hogy nem ez történik majd?
  • finizlik #31
    Szerintem a WLM egy egész jól sikerült microsoft termék.. Főleg ha Apatch el előtte letiltasz minden retket benne :D
  • szvini #30
    Sőt még több is, nagy az isten állatkertje.
    Hol láttátok azt hogy FB-n fognak dógozni? másoljátok be nekem légyszíves . Én nem találom...
  • sanyicks #29
    a wlm microsoft cucc, ezt tükrözi a minősége is. Amúgy xmpp(gtalk, jabber, fácse is xmpp de nem hiszem hogy engednék hogy titkosítottan menjen) alapúaknál lehet ssl-t beállítani.
  • DjDano #28
    A Facebook ugyanúgy mint a hazai megfelelői arra lettek kitalálva, hogy összehozza sz ismerősöket legyenek bárhol a világban. Sajnos ma már ott tartunk, hogy a legtöbben betegesen függővé váltak ami nem normális. Azt sem tartom jónok, hogy már mindenhova beszivárog/integrálódik.