Szekeres Viktor

Szinkronos előzetes a 2012-es Star Wars-premiernek

Már szinkronosan is megnézhetjük a Baljós árnyak 3D-s verziójának előzetesét, de persze a valódi 3D-s hatás átéléséhez a moziba kell mennünk. A film premierjére február elején fog sor kerülni.

Itthon február 9-től láthatjuk az első 3D-sre felkonvertált Csillagok háborúja-filmet, a Star Wars I. rész: Baljós árnyakat (Star Wars: Episode I - The Phantom Menace), melynek szereplésétől függően eldőlhet, hogy a Lucasfilm folytatja-e az előző verziók felturbózását. A tervek szerint ugyanis az elkövetkező hat év folyamán minden eddigi Star Wars-mozifilm ismételt bemutatásra kerülne a világ mozijaiban. A 2012-es választár szinkronos előzetesét már mi is láthatjuk egy ideje - hála az Intercomnak. S talán egyeseknek már valamelyik 3D-s premier előtt térhatásban is megvolt már az előzetes, mely természetesen csak a mozikban élhető át 100%-osan.


A Lucasfilm 3D-sítési tervei természetesen nem jelentenek forradalmat, hiszen a Disney tavaly már bemutatta a Toy Story 1-2-t 3D-s verzióban, idén pedig az Oroszlánkirály 3D-vel arattak akkora sikert, hogy annak hatására bejelentették, hogy jó pár éven keresztül régi animációikat fogják bemutatni térhatásúra konvertálva. Sőt, 2012-ben több klasszikus is bemutatásra kerül 3D-sítve, többek között minden idők egyik legsikeresebb filmje, a Titanic.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • 1Obi1 #21
    Revan, én is szeretem a SW filmeket, de az hogy melyik filmnek mekkora bevétele van az semmit se mond el a film minőségéről. Ott vannak a Transformers filmek, hoztak milliárdokat, még is darab szarok. A Remény Rabjai meg megbukott a pénztáraknál, még is a világ egyik legjobb filmje. Ez nem viszonyítási alap.

    Az hogy az első részt nem szerették az azért nem teljesen annak köszönhető hogy nem voltak benne csillagrombolók. Voltak azért benne meredek dolgok, amik nem mindenkinek jönnek be - én speciel elfogadom őket. De azért érthető hogy miért kapott vegyes kritikákat, inkább csak az nem hogy miért szidják még mindig hasonló erőkkel.
  • kalapos01 #20
    Persze, hogy azért utálják. Szinte biztos, hogy ha azt látták volna először és a klasszikus lett volna most, akkor hasonló lenne az utlkozás és a BÁ lenne az isten.
  • WoodrowWilson #19
    Szerintem a prequel utálat legnagyobb része a generációs különbségekből ered. Az EpVI és az EpI között eltelt 16 év, a gyerekek felnőttek, a fiatalok öregedtek, megváltozott az ízlésük. Én 10 éves voltam az EpI megjelenésekor, és abszolút tetszett a film, ahogy persze tetszett az EpIV-VI is. Persze azt nem mondom, hogy a prequel nem rosszabb, de annyival biztos nem, mint amekkora az utálat körülötte.
  • Darth Revan9 #18
    "KImaradt: ha van egy ilyen kultikus filmtrilógia, mint az SW, akkor valami hihetetlen nagy gányt kell összehozni, hogy egy ilyen erős rajongótábornak a második részre eltűnjön az egyharmada."

    Az hogy a Baljós árnyak gány volt elég szubjektív.
    Szerintem nagyszerű lett a Baljós árnyak. Ez is szubjektív.
    A rajongó tábor egy része elhagyta a fedélzetet. És? Megbukott a film? Nem. Vannak olyan rajongók akik mind a hat Star Wars-t szeretik? Igen, vannak. Vannak olyanok, akiknek nem tetszett a prequel? Igen vannak, de hogy nem tetszett nekik az az ő bajuk. Attól még változtat a tényen, hogy az EP2 és az EP3 is zajos sikerek lettek és nem bukások.

    "Részedről egy dolog a fanatizmus, de más dolog a vakhit. El tudod képzelni, hogy mi lehet egy SW-rajongó véleménye a Baljós árnyakról, ha képes volt a kedvenc trilógia után nem jegyet váltani a Klónok támadására? És 33% gondolta így. Minden harmadik rajongó kvázi szakított az új trilógiával. Hogy egyrészük utána visszatérjen, ami azt jelzi, hogy a Klónok támadása már sokkal jobb fogadtatásra lelt."
    Igen, találkoztam ilyen véleményekkel a Baljós árnyakkal kapcsolatban. Személyes véleményem az, hogy ők nem tudtak kilépni a klasszikus trilógiából és azt várták, hogy az új trilógia a régi elemeit fogja másolni és az újításokat semmilyen téren nem tudták elfogadni.
    De rengeteg olyan véleménnyel is találkoztam, akik meglátták a Star Wars-t az új trilógiában is, és ők mind a 6 filmet szeretik, egységesként kezelik. És ezek a rajongók azok, akik miatt az EP2 és EP3 nem bukott meg, hanem az elkészítésének az árát többszörösen képes volt visszahozni.

  • Darth Revan9 #17
    "Ez totális tévedés. Honnan szedtél ilyesmit? Miért bukna meg? Ahhoz, hogy tudd, hogy nézhetetlen, látnod kell. A legtöbb igényes film bukik meg inkább."

    Nem gondolom, hogy tévedés. Láttam már olyan filmeket, amelyeket a nézőközönség többségének nem nyerte el a tetszését, és ez a bevételekben is megmutatkozott.
    Az, hoyg melyik film igényes és melyik nem, már szubjektív nézőpont kérdése.

    "Azoknál a filmeknél, amely ekkora hasznot hajtanak az látszik, hogy a többségnek tetszett a reklámja."
    Az is és a film is. Mert, ha nagyon nem tetszett volna nekik, akkor a nyitó hétvége után elterjed mennyire rossz a film, sokan hallgatnak ezekre a hírekre és nem ülnek be rá. Akkor pedig már a második hétvégén akkora mélyrepülésbe kezd, hogy nem tudott volna 5-szörös, 8-szoros hasznot hajtani és nem hozta volna vissza a gyártási költséget sem.

    "Úristen, de tudod, hogy mennyi az az egyharmad? Ennyire ne legyél vak. Nagyon, nagyon kevés film van a filmtörténelemben, mely egy sikeres első rész után a nézők egyharmadát elveszítette. Általában a sikert a folytatásra még több néző követi. Nagyon ritka, hogy valami annyira ne jöjjön be a nézőknek, hogy ekkora érdeklődés csökkenés mutatkozzon."
    Igen tudom mennyi az egyharmad. A matematika jelenlegi állása szerint továbbra is kevesebb, mint a kétharmad. Sok franchise-nál megfigyelhető, hogy a később készült folytatások, előzmények nem nyerik el mindenki tetszését. Ez természetes. Akkora katasztrófális érdeklődés csökkenés viszont nem mutatkozott, hiszen a későbbi filmek 6-8-szoros hasznot hajtottak. Fintorgók minden franchise-nál vannak.

    "Így van. És a bevételek változása mutatja, hogy mennyire nem jött be a nézőknek az Baljós árnyak. Meg a negatív kritikák, meg az IMDB-osztályzat. A 6.4 is mindent elmond."
    Nem a bevételek változása csupán azt mutatja, hogy van egy bizonyos nézői csoport, aki nem azt kapta a prequeltől, amit várt. Személyes, szubjektív véleményem ezzel kapcsolatban az, hogy sokan az új Star Wars filmektől csillagrombolókat, TIE-vadászokat, Luke-hoz, Leiához, Hanhoz, Darth Vaderhez hasonló karaktereket vártak, tehát gyakorlatilag egy olyan trilógiát, mely elemeiben a klasszikust másolja, nem bírták elviselni az újításokat.
    Az IMDB-s átlag és a kritikák nem mondanak semmit. Ugyebár ma elég divatos orrba szájba fikázni, és inkább kiemelni a negatív dolgokat, azokat extra nagyra felnagyítani. És ezek elégedetlenkedők még ha kevesebben is vannak, de hangosak szoktak lenni. Személyes véleményem a mai kritikákról, hogy többségük a vak vezet világtalant kategória.

    "Látod mennyire becsukod a szemed és nem fogadod el az igazságot? Kérlek alássan, ha a harmada elpárolgott, akkor az nem azt jelenti, hogy a kétharmada szereti, hanem, hogy a kétharmad egy része szereti, más része nézhetőnek találta, megint más része közepesnek vélte, megint más része meg utálta, de megnézte a folytatást, mert jókat hallott róla, vagy mert akkora fanatikus, hogy bízott abban, hogy jobb lesz."
    Ha valaki elég nagy SW fanatikus, az szereti az új filmeket is. Aki nem szereti az új filmeket az nem SW fanatikus. Sőt szerintem még csak igazi rajongó se (persze ez utóbbi mondat csak az én véleményem)Abban igazad van, hogy arról a bizonyos kétharmadról nem tudjuk, hogy ma most éppen hogyan állnak hozzá az új filmekhez. Viszont azt se jelenthetjük ki, hogy mindannyiuk mára egy követ fúj a prequel-utálókkal. Viszont azt kijelenthetjük, hogy elég sok rajongó bizalmat szavazott az EP2-nek és az EP3-nak, máskülönben nem lettek volna anyagilag sikeresek.
    Én elég sok olyan rajongóval találkoztam, akiknek tetszett a prequel. Két olyan magyar rajongói weboldalról is tudok, ahol többségben vannak azok, akik mindkét trilógiát szeretik.
    Persze elhiszem, hogy sok prequel utálónak fáj, hogy elég sok rajongó van, akik nem értenek velük egyet, és szeretik a prequel-t.







  • kalapos01 #16
    KImaradt: ha van egy ilyen kultikus filmtrilógia, mint az SW, akkor valami hihetetlen nagy gányt kell összehozni, hogy egy ilyen erős rajongótábornak a második részre eltűnjön az egyharmada.

    Részedről egy dolog a fanatizmus, de más dolog a vakhit. El tudod képzelni, hogy mi lehet egy SW-rajongó véleménye a Baljós árnyakról, ha képes volt a kedvenc trilógia után nem jegyet váltani a Klónok támadására? És 33% gondolta így. Minden harmadik rajongó kvázi szakított az új trilógiával. Hogy egyrészük utána visszatérjen, ami azt jelzi, hogy a Klónok támadása már sokkal jobb fogadtatásra lelt.
  • kalapos01 #15
    "Ez igaz, viszont a legtöbb olyan film, ami nézhetetlen az megbukik."

    Ez totális tévedés. Honnan szedtél ilyesmit? Miért bukna meg? Ahhoz, hogy tudd, hogy nézhetetlen, látnod kell. A legtöbb igényes film bukik meg inkább.

    "Azoknál a filmeknél, amely ekkora hasznot hajtanak az látszik, hogy a többségnek tetszett."

    Azoknál a filmeknél, amely ekkora hasznot hajtanak az látszik, hogy a többségnek tetszett a reklámja.


    "És csak a rajongók harmada nem nézte meg. Tehát a két harmad még mindig megvan, vagyis a filmek sikeresek."

    Úristen, de tudod, hogy mennyi az az egyharmad? Ennyire ne legyél vak. Nagyon, nagyon kevés film van a filmtörténelemben, mely egy sikeres első rész után a nézők egyharmadát elveszítette. Általában a sikert a folytatásra még több néző követi. Nagyon ritka, hogy valami annyira ne jöjjön be a nézőknek, hogy ekkora érdeklődés csökkenés mutatkozzon.


    "A beviteli adatok azt mutatják, hogy elég sok embert érdekelt mindhárom film."

    Így van. És a bevételek változása mutatja, hogy mennyire nem jött be a nézőknek az Baljós árnyak. Meg a negatív kritikák, meg az IMDB-osztályzat. A 6.4 is mindent elmond.

    "De mint te is rámutattál a rajongók kétharmada szereti az előzményeket, csak a harmada párolgott el."

    Látod mennyire becsukod a szemed és nem fogadod el az igazságot? Kérlek alássan, ha a harmada elpárolgott, akkor az nem azt jelenti, hogy a kétharmada szereti, hanem, hogy a kétharmad egy része szereti, más része nézhetőnek találta, megint más része közepesnek vélte, megint más része meg utálta, de megnézte a folytatást, mert jókat hallott róla, vagy mert akkora fanatikus, hogy bízott abban, hogy jobb lesz.
  • Darth Revan9 #14
    "ez egy fórum ahol vitatkozni szoktak, rólad ennyit......"
    Igen, ez egy fórum, ahol vitatkozni szoktak. Egy vitában pedig fel lehet hozni szubjektív és objektív érveket is. Én most objektív dolgokkal érvelek. Ugyebár a pénzbeli mutatók azt mutatják, hogy a rajongók többségének, kétharmadának tetszettek az új filmek is. Igen a rajongók egyharmadának nem tetszett. Minden filmnél vannak olyanok, akiknek nem jön be az alkotás. Ez az ő egyéni problémájuk.
    Talán nem tetszik, hogy a rajongók többségének tetszenek az előzményfilmek? Nem tetszik, hogy csak egyharmad fújol és fikázik, míg kétharmad továbbra is szereti? Jobban éreznéd magad, ha inkább fordítva lenne?
    Nem kell, hogy szeresd az előzményfilmeket. Senki se kényszerít, hogy szeresd.
    De úgy gondolom, hogy a prequel-utálók csoportja egy hangos kisebbség, mely meglovagolva a ma divatos "fikázni jó dolog" hangulatot hangosan fújol.
    És igen, ez egy fórum, ahol ki lehet fejteni álláspontjainkat, mivel úgy tudom szólás szabadság van. Rólad meg ennyit.
  • Darth Revan9 #13
    "Sőt, sok rossz film hajt hasznot."
    Ez igaz, viszont a legtöbb olyan film, ami nézhetetlen az megbukik. Azoknál a filmeknél, amely ekkora hasznot hajtanak az látszik, hogy a többségnek tetszett.

    "Viszont nagyon ritka, hogy egy ennyire várt, egy ekkora fanatizmussal várt film folytatását a legnagyobb rajongók harmada meg se nézze. Ez mindent elmond."

    Nem mond el semmit. Sok legjobbnak mondott filmnél is vannak fintorgók, akiknek nem tetszett. És csak a rajongók harmada nem nézte meg. Tehát a két harmad még mindig megvan, vagyis a filmek sikeresek.

    "egy film nem akkor bukik meg, ha szar, hanem akkor, ha nem érdekel senkit. Ez meg mindenkit érdekelt."
    Pontosan, megadtad a választ, amit én is csak más megfogalmazásban. A beviteli adatok azt mutatják, hogy elég sok embert érdekelt mindhárom film.

    "Csak szar lett sokak szerint",
    Egyesek szerint sz*r lett. Szubjektív megítélés kérdése. De mint te is rámutattál a rajongók kétharmada szereti az előzményeket, csak a harmada párolgott el. Tehát sokak szerint meg nagyon jók lettek ezek a filmek. Úgy vélem a kétharmad több, mint az egyharmad.

  • Merces #12
    ez egy fórum ahol vitatkozni szoktak, rólad ennyit.......