Berta Sándor

Totálisan ellenőrizné az internetet egy olasz EP-képviselő

Tiziano Motti olasz európai parlamenti képviselő azt szorgalmazza, hogy - a gyermekek védelmében - teljes mértékben ellenőrizzék az európai uniós felhasználók összes online tevékenységét.

Motti egy olyan rendszer kiépítését és bevezetését javasolta, amely már előre felismeri a bűnözői tevékenységeket, például a gyermekekkel kapcsolatos szexuális visszaélésekről készített fotók feltöltését. Ilyen esetekben a rendszer azonnal riasztaná a hatóságokat és megpróbálna mindent kideríteni a felvételek készítőiről, illetve feltöltőiről. "Mi, politikusok alapvetően képmutatóak vagyunk, hiszen egyrészt azt mondjuk, hogy a pedofília borzasztó és harcolni kell ellene, másrészt viszont nem adjuk meg a rendőrségnek az ehhez szükséges eszközöket ahhoz. Az én előterjesztésem ennek a képmutatásnak vetne véget" - jelentette ki az EP-képviselő.

Az elképzelés azonnal nagy visszhangot váltott ki és számos politikus támadta Motti javaslatát. Christian Engström EP-képviselő és a Svéd Kalózpárt elnökhelyettese egyenesen abszurdnak nevezte az ötletet. "Amennyiben Kína, Észak-Korea vagy Szaúd-Arábia állt volna ezzel a felvetéssel, akkor mit mondanánk? Ijesztő, hogy a demokratikus Európában egy politikustól ilyesmit hallhatunk. Ez annyira abszurd elképzelés, hogy remélhetőleg soha nem kell majd az Európai Parlamentben erről a dologról érdemben beszélnünk" - tette hozzá Engström.

Marcin de Kaminski, a Piratbyran alapítója és a telecomix munkatársa így reagált a hírre: "Az előterjesztés látszólag az emberek jogaira épül és azt mutatja, hogy megvédi az internetezőket és ezáltal biztonságban érezhetik magukat. Ugyan az anyag elején azt lehet olvasni, hogy nem egy új Nagy Testvér-társadalom kiépítése a cél, de valójában az egész elképzelés ezt célozza."

Tiziano Mottinak egy évvel ezelőtt sikerült parlamenti többséget szereznie az egyik javaslatához, amely a Google-keresésekkel kapcsolatos adattárolási irányelv kiterjesztésére vonatkozott. Már akkor felmerült, hogy az irányelvnek meg kellene védenie a gyerekeket a pedofil személyektől. A Logbox néven kifejlesztett ellenőrzési technológiát minden olyan eszközre telepítenék, amely csatlakozhat a világhálóhoz. A telepítés után a Logbox minden felhasználói tevékenységet rögzít és tárol, s ha veszélyes vagy gyanús tevékenységet észlel, akkor automatikusan értesíti a hatóságokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • lordsithlord #29
    Akkor feltennék egy kérdést: mire keressenek, ha pedofil oldalakat akarnak elfogni? Írják be a keresőbe, hogy gyerekpornó vagy pedofil filmek?

    És hogy a kérdésre is válaszoljak: totális ellenőrzésnél minden feltöltést is ellenőriznének, azaz az anyagokat még azelőtt elkaphatnák, hogy az kikerülne publikusan a netre.

    Ugyanakkor én is azt mondom, hogy ez a totális megfigyelés nem megoldás, mivel túlzott hatalmat ad emberek kezébe.

    A Google és a Facebook valóban sokmindent megvalósított, de még mindig messze állnak a teljes megfigyeléstől (kivéve persze ha valaki olyan ostoba, hogy mindent kikürtöl a nagyvilágba, lsd. Twitter és Facebook - hol, mikor, mit csinálok, mindehhez még a GPS adatok is). Ezek az adatok persze bármikor lekövetjetőek, de az emberek még segítenek is a különböző add-on-okkal, amik ezeket az adatokat simán kiközlik.
  • Amiga #28
    Rinyáltok itt a Nagy Testvérről, mikor azt a google és a facebook már régen megvalósította...
  • teccikérteni #27
    Mondjuk abban igaza van, hogy a politikusok képmutatóak (ő maga is): vagy csak nekem tűnik úgy, hogy a politika sohasem az igazi megoldást, a megelőzést akarja elérni, hanem mindig inkább a polgárok teljes ellenőrzését? Persze ha nem történnének ilyenek, akkor nem lenne mire hivatkozni, hogy miért van szükség az ehhez hasonló rendszerekre...
  • Rotyoka #26
    Nincs igaza.

    Védeni kell a gyereket?Állítólag vannak szülei meg vannak ilyen csodás gyerek védő programok amik letiltanak minden olyan tartalmat amit a szülők nem akarnak.

    Hol itt a probléma?
  • narumon #25
    "A gyermekek védelmében"

    Peerszeee peeersze, én meg most jöttem le a falvédőről. Véletlenül sem a totális megfigyelés miatt, ááá dehogy.
  • Caro #24
    Nincs igaza.
    Mennyiben segíti a gyermekek védelmét, hogy a teljes adatforgalmamat megfigyelik?
    Semmiben.
    Keressék ők az oldalakat, ha annyira akarják. Aki ilyen oldalakat látogat nem lesz annyira hülye, hogy le tudják követni.
    Másik dolog, pedig hogy vannak olyan eszközök, amiket elvből nem használunk. A teljes megfigyelés vastagon ezek közé tartozik. Ilyen mennyiségű információ, ha rossz kezekbe kerül, annak beláthatatlan következményei lehetnek.
  • lordsithlord #23
    Igaza is van, meg nem is.
    Abban igaza van, hogy a gyerekeket védeni kell, abban is, hogy a rendőröknek igen csekély eszközparkja van ehhez. Ugyanakkor ez a Nagy Testvér - rendszer nem megoldás, mert semmi nem biztosítja, hogy ténylegesen csak arra használják fel, amire készült. Márpedig egy ilyen rendszer könnyedén vezethet totális ellenőrzéshez (lényegében pont erről van szó, hiszen csak úgy szűrhető ki a pedofil tartalom, ha minden anyagot ellenőriznek).
  • Szecsi #22
    A kis p@cs lehet tudja hogy ez baromsag, de igy lehet szavazatokhoz jutni. Rengetegen megkajaljak a kicsavart erveleset
  • HumaMage #21
    A cikk cime eléggé szenzációhajhász, nem csodálom, hogy mindenki egyből elküldi az annyába szegényt. :D

    Pedig mond okosat is: "Mi, politikusok alapvetően képmutatóak vagyunk, hiszen egyrészt azt mondjuk, hogy a pedofília borzasztó és harcolni kell ellene, másrészt viszont nem adjuk meg a rendőrségnek az ehhez szükséges eszközöket ahhoz. Az én előterjesztésem ennek a képmutatásnak vetne véget"

    Ez pl totál igaz. Az más kérdés hogy egy ilyen rendszer kiépitése technikailag finoman szólva is challenge.. Elég magas szénakazalban kell elég kicsike tűt keresni, nem irigylem azokat akiknek ez a munkájuk.. A totális kontroll helyett én a megfelelő információhálózat kiépitésével kezdeném, nem a blokkolással. Sokkal értelmesebbnek tartom, amikor egy ember el tudja dönteni hogy mire van szüksége, minthogy egy automatikus rendszer válogasson helyette. (és mielőtt a szemrehányás elérne, tudom, hogy ez utópia és az emberek in general hülyék mint a segg)
  • nlght #20
    azért jó hogy ilyen kijelentéseket tesznek, mert legalább kirajzolódik, hogy ki a segghülye/korrupt/báb politikus, az olasz nép se mind hülye, tudják hogy kire kell szavazni majd vagyis kire nem kell