Alex

Mire jó az iPhone 4S kamerája?

Míg az iPhone 4S többségében negatív visszajelzéseket kap, főleg azért, mert mindenki az iPhone 5-öt várta, kamerája egyértelműen nagy előrelépést jelent.

A héten bejelentett mobiltelefonba egy 8 megapixeles BSI szenzort szereltek be. van. Mint arról már írtunk, ez egy un. háttérmegvilágítású érzékelő, ami főleg kevés fénynél mutat számottevő előnyöket az eddig használt megoldásokhoz képest. Erre még rátesz a 2,4-es fényerejű optika, aminek élességét az Apple egy további lencsével javította fel az iPhone 4-hez viszonyítva (négy helyett már öt tagból áll). Emellett meg kell még említenünk a "fejlett hibrid infravörös szűrőt", aminek mibenlétéről a marketing anyagokon kivül még semmit nem tudni, főleg azt nem, hogy mitől fejlett és mitől hibrid. Valószínűleg csak egy tipikus, javított fényátviteli képességekkel bíró IR szűrőről van szó.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Hardveres téren kiemelnénk még a kétmagos A5 chipet, ami biztosan meg fogja dobni a képfeldolgozás teljesítményét, ami elengedhetetlen is lesz majd a nagyobb méretű képekhez, illetve az 1080/30p minőségű, azaz valódi nagyfelbontású videók feldolgozásához. A zajszűrés és a képstabilizálás megköveteli a nagyobb processzorteljesítményt, ugyanígy az iOS5 újdonságai is, mint az arcfelismerés, a kioldó vezérlés (autoexposure) és az autofókusz rögzítés, továbbá az utómunkálati lehetőségek, például a vágás.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Ennyit a jóságokról, most jöjjenek a negatívumok: hiába kiváló az iPhone 4S kamerája, attól még csak egy mobiltelefonba szerelt részegység marad, ami messze nem valós opció egy fotózni vágyó embernek. A legfontosabb hiányosság, hogy nem tud nagyítani. Napjainkban a vásárlók nem csak hogy elvárják ezt, de komoly piaci igény van a lehetséges legnagyobb zoomra, még ha az egyébként már értelmetlen is. A számokkal nem leírható, így manapság a marketingesek által elfeledett képminőség fogalmának terén sem várhatunk áttörést, hiszen a BSI ugyan kevés fénynél valóban kiváló, viszont jó fényeknél elhasal. Nem kifejezetten rossz, de nem is nevezhető jónak.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Míg az Apple szakembere a bemutatón a gyorsaságot, a kompaktokéhoz hasonló teljesítményt magasztalta (egy másodperces üzembehelyezés és fél másodpercenkénti fotó), nem szabad elfelejtenünk, hogy manapság az embereknek ez már nem elég. Pont ez az érzékelhető lassúság hozta létre az un. ILC-k, a cserélhető objektíves tükörnélküli masinák szegmensét, illetve emiatt váltanak az emberek a kompaktokról felfelé, a tükörreflexes gépek világába.

Tehát ugyan az iPhone 4S kamerája mindenképpen jónak tekinthető, és ott kell lennie a felsorolásban a pozítiv szempontok között ha valaki a telefon megvételével kacérkodik, de attól még ne dobjuk ki a fényképezőgépünket, mert leváltani azt nem tudja.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zseko #85
    Azért ne túlozzunk már, egy mostani okostelefon sem bírja ki nemhogy 5, de még 2 napig sem ha rendesen megnyúzzák.. :) pláne nem alap rendszerrel, ami tudvalevőleg nem éppen tökéletesen optimalizált. És az androidnak itt még rendesen van hová fejlődnie. "Kín keservesen" nem a lemerítést lehet elérni, hanem hogy kihúzza a nap végéig. Én is örülök ha egy napot kibír az enyém.
  • M2 #84
    Végre eljött az az idő, amikor már nem kell külön fényképezőgépet vennem! Nem vagyok profi, nem is hobbim a fotózás, csak a családot, napi hülyeségeket akarom megörökíteni.

    A GPS integráción már rég túl vagyunk, azt is nagyon vártam már.

    Még a számítógépemet kell kiváltania a telónak és akkor jól is vagyunk... :-)
  • narumon #83
    "Úgyhogy nem is vettem okostelót, hanem egy 15e forintosat. Mindent tud, amire szükségem van, még többet is. Én nem fogok 80+e forintokat kiadni egy telóra csak azért hogy villogjak vele, mint némelyik "paraszt". (Bocsánat a földművelőktől a hasonlat miatt.)"

    Ezért szerintem senki nem fog megszólni, sőt tiszteletben tartjuk a döntésedet. A vita és a gond csak akkor kezdődik amikor ilyen emberek (nem te, csak más aki szerint hülyeség az okostelefon) megpróbálják megmagyarázni, hogy annak is hülyeség, aki napi x órát úton van, 35e a telefonszámlája, útközben folyamatosan el kell érnie az emaileket, a határidőnaplóról nem is beszélve, stb stb. Mert én meg erre használom.

    Senki nem mondja egy kamionosnak, hogy hülye amiért kamionnal megy amikor személyautóval olcsóbban, gyorsabban és kényelmesebben odaérne. Csak nem tudná magával vinni az x tonna árut. Vagy aki csak reggel otthonról munkahelyig használja a kocsit annak valószínű tökelég egy olcsó valami is, aki már naponta sok sok órát tölt benne, annak meg nem.

    No ez hosszú lett, de talán érthető a lényeg :)
  • 12346 #82
    lájk
  • G_ArchAngel #81
    Ennyi nyomorek kommentelot en meg egy helyen nem lattam - ertem ezt mindket oldalra.
    A cikk a kamerarol es a fotozasi kepessegrol szol, erre nekiestek egymasnak, hogy kinek nagyobb a 'farka'.
  • KopaszIsten #80
    Off.
    Nem értem titeket -egyszerű végfelhasználókat- mit izgat, hogy ki koppint kit? Én pont [email protected] Ez legyen a rivális cég problémája. Egyébként, ha jól csinálják, a koppintásnak jobbnak kellene lennie. (Feltéve, hogy van rá szándék és erőforrás)

    A másik, hogy nem kellene fetisizálni az eszközöket. Nem divatolni kellene velük, hanem használni, és olyat venni, amire TÉNYLEG szükséged van, és nem azért veszed, mert a havernak is ilyen van már, és ciki hogy neked nincs. Ezt is pont [email protected], hogy kinek milyen telója van, nekem telefonálásra kell, és arra is csak nagyon ritkán, mert nem trécselésre való, hanem fontos dolgok közlésére, megkérdezésére, segélyhívásra. Úgyhogy nem is vettem okostelót, hanem egy 15e forintosat. Mindent tud, amire szükségem van, még többet is. Én nem fogok 80+e forintokat kiadni egy telóra csak azért hogy villogjak vele, mint némelyik "paraszt". (Bocsánat a földművelőktől a hasonlat miatt.)

    Persze aki ezekkel nem ért egyet -és nyilván sok ilyen elborult elme van (a fentiekre célzok itt, és nem az egyet nem értésre)- az majd jól le fog trollkodni. Pont ezért utálok megnyilvánulni, de néha azért mégis leírom a véleményemet.

    Hát elég éles lett a hozzászólásom (és nem "post", mint ahogy a magyarul nem tudó gyökerek mondják. Beszélj külföldön angolul, de ne itt! Én is tudok angolul, de megvan a helye annak is. Sajnos egyre nagyobb divat angolul kvartyogni -ez az ún. magyar-angol, ahol angol szavaknak magyar ragokat adunk és használunk amúgy magyar mondatkörnyezetben.) hangvétele, de most ez kijött belőlem.
    Egyszóval tudom, hogy egyeseknél a hozzászólásommal elég negatív véleményt váltok ki, amit egyesek csak (verbális)agresszióval tudnak csak levezetni, de megkockáztatom, és kíváncsian várom a reakciókat, annak ellenére, hogy nem fogok rájuk válaszolni.

    Uff én beszéltem.
  • MR007 #79
    Benéztem. Én értettem félre. Valami másra gondoltam. Egy haverom mondott vmit az iPhone-val kapcsolatban. Internet megosztással kapcsolatos. Nekem ment ő meg nem erőltette, mert mondta hogy adatkorlátos. Én meg meglepődtem. Wifi hotspot-ot csináltam neki egy kis időre, rólam netezett. Ugyanaz a céges netcsomagunk. Utánna nézek.
    Egyébként megnézte az internet sebességünket, az N8 jóval gyorsabb volt.
  • Maniello #78
    sry, novemberben, elirtam.... novemberben jon unlocked 4s
  • Maniello #77
    na emberek: tisztazzunk par egyszeru dolgot az iphone ararol. kint vagyok az usaban egy evig cserediaknak, szept. 18-an vettem unlocked iphone 4et 650 usdert + 50 usd afa (mert azt utolag irjak ra itt usaban) mem NYCben elek, NY allamban a Nagy Tavak kornyeken es hidjetek el, ugyan az mint magyarorszag: az emberek walmart gazdasagos budipapirt vesznek, mert az olcsobb, amiota itt vagyok, 10 iphet lattam (ebbol 6ot a repteren idefele jovet), a nagyjabol 1000 fos iskolamban rajtam kivul van meg ketto (debrecenben csak az en osztalyomban van vagy 7 iphone). most fogom cserelni 4s-re, mert 30 penzvisszafizetes van apple cuccokra, 16 gigas 4s unlocked meg 650+afa lesz megint (oktoberben jon)

    nem tudom, hogy vagytok vele, de karmenyire kersetek, nem nagyon fogtok talalni nagyobb felbontast ekkora kepatlohoz, a 2 magos proci is eleg nagy elorelepes. de ne csak a gogaherzeket nezzetek, hanem az OS sebesseget is... az iOSek sokkal gordulekenyebbek mint pl egy android (nem vagyok fan, elso iphonom, viszont volt androidom is). az appok nagyjabol ugyan azok, a fejlesztok minden iranyba kiadjak az appjaikat.

    SIRI durca, nem egy egyszeru hangvezerles, tanul is (megjegyzi, h ki anya, apa, merre van otthon, stb..), es meghozza ert is teged: nem inteligenciarol beszelek, hanem akcentusra: nezzetek vidiket jutyubon, brit vidiben egy olyan tag beszelt ra, akit nem tudtam megerteni elsore - SIRI lekezelte.

    VISZONT van egy par dolog, amit meg nem nagyon emlitettetek itt: iCloud - nem nagyon talalkoztam meg felhovel (nemhogy telon, gepen se). persz pcn van egy ideje, de egy atlag ember nem nagyon hasznalja (gameleskor elojon, bizniszhez kell alt.), viszont telora velemenyem szerint igen praktikus lehet: zene, vidik, doksik minden elerheto instant, akarhova mentetted - nem kell foloslegesen tarolni oket telon - foglalni a helyet. ha kell, letoltod.
    es a masik nagy ujitas: a dual-antenna. amig ide nem jottem, nem is hallottam a cdma-rol. a lenyeg, hogy ez egy masfajta mobil halozati rendszer, kulonbozik a gsm-tol (ATT GSMes, Sprint es Verizont CDMAs, T-Mobilet nem tom...) egy gsm telo nem kezel cdmat es cdma nem kezel gsmet (cdmaban sim kartya sincs). ez annyit tesz, hogy sprintes vagy verizonos iphonenal nem is nagyon tudsz kulfoldre menni (nem roaming miatt), mert mindenfele programok/bizbaszok kellenek GSMhez, amik nem szuperalnak mindig/van ahol egyaltalan nem. ja, asiaban van par cdmas szolgaltato. viszont az iphone tamogatja mindkettot, es ehhez meg 2 antennat kapott, amik kozott valtani tud, hogyha az egyik jobb vetelt tud biztositani.. ilyet sem nagyon latni telokban.

    es egy utolso dolg: soha senki sem szolt egy retkes szot iPhone 5rol. nem volt hivatalos forras. kiszivargtott egy regebbi prototipus kepe, meg par adat, a gyartok nekialltak tokokat kesziteni, mindeki felkapta a fejet - itt az 5!!! de az Apple semmit sem nyilatkozott, az emberek magukat hergeltek fol. keressetek vissza, semmi utalas 5re.
    es az se biztos, hogy a prototipus dizajnjat nem fogjak mar felhasznalni - lehet tenyleg az lessz az iPhone 5 vmikor.

    es megegyszer az arrol: amikor a fogadoszuleim megtudtak, h iphonet veszek, agyukat eldobtak, elso heten suliban meg minden gyerek huuuzot, h milyen jo mar nekem, meg h milyen gazdagok lehetnek a szuleim.
  • narumon #76
    Miért, én mit írtam? Lehet, hogy félre értettem de nyilván a netbookot kötöm össze a telefonnal, és a telefonról jön a net. Másnak mi értelme lenne?