Szekeres Viktor

Egy részecskegyorsító-baleset miatt eltűnik a világ az ősz egyik új sorozatában


Egyszerre lesz scifi, kalandsorozat, fantáziasorozat és romantikus széria az AXN-en október kilencedikén vasárnap, 19:00-kor bemutatásra kerülő A bárka (El Barco) című spanyol sorozat, mely történetére valószínűleg sokan felkapják a fejüket. Képzeljük el ugyanis, hogy egy napon arra ébredünk, hogy a világ eltűnt. Képzeljük el, hogy az utolsó túlélők, az utolsó élő emberek a bolygón mi vagyunk és azok, akik egy alig 50 méter hosszú iskolai hajón rekedtek velünk. A hajón kívül pedig nincs más, csak a víz borította felszín, a végtelen tenger.


A bárka című új, misztikus sorozatban egy genfi részecskegyorsító beindításakor bekövetkező baleset világméretű katasztrófát okoz. Az utolsó túlélők, az "Észak Csillaga" iskolai hajó legénysége és diákjai pedig elindulnak életük legnagyobb kalandja felé. Meg kell birkózniuk az elszigeteltséggel és az egymásrautaltsággal, hiszen a hajó válik az egyetlen otthonukká, az utolsó menedékké. Az AXN sajtóközleménye szerint A bárka cselekménye a kaland, rejtély és szerelem különleges keveréke. A sorozatot a nyílt tengeren, és egy életnagyságban felépített hajóban forgatták.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Merces #16
    big bráder sci-fi a kiszavazottakat majd a tengerbe dobják.......
  • pokolfiu #15
    ha a cern-ben a gyorsítóknál valami gebasz van, akkor nemcsaka szárazföld tűnne el... hanem maga a föld is elég nagy valószínűséggel...
  • beyondReason #14
    Ekkora őngólt... :D
  • tatish #13
    Nekem a SGU ugrott be...
    És ugyanazokat a hibákat fogják elkövetni mint abban : a szereplők a probléma megoldásának megkeresése helyett (ez lenne valamilyen sci-fi-s dolog), inkább egymást [email protected]ák (=dráma).
  • rolika #12
    Vagy a bárka tűnt el a Földről. Véletlen eltalálta valami energianyaláb vagy mi.
  • 4DSee #11
    Igen, egy igazi sci-fi rajongó azért ül le egy ilyen elé mert lehetséges és létező dolgokból indul ki, és ezt el is várja. És igen az ilyent zavarja hogy hülyeség a történet alapja. Erre meg védekezésül lehet azt mondani hogy nem sci-fi, de mivel az alaptörténet és szituáció ennyire fontos része a sorozatnak jogosan zavarhatja az embert hogy az egy nagy baromság.
    Azért is mert ha már az a cél hogy az óceánon egyedül maradjon egy hajó, sok mást ki lehetett volna találni ami valóságosabb minthogy a részecskegyorsító pont a szárazföldeket tünteti el csak a föld felszínéről. Amúgy meg hol maradt a többi épp tengeren levő hajó? :)
    De ezt leszámítva érdekes élethelyzet lehet a filmbéli, csak ha ilyen hülyeséggel indítanak az ember nem bízik a folytatásban :(
  • nessboth #10
    Csak nekem tűnt fel, hogy egy mondatot burkoltan az alienből loptak? (Az űrben senki nem hallja kiáltásodat)!
  • jackoneill90 #9
    Atombombákkal is ellehet pusztítani a Földet. Ez eg yújabb battlestar galactica vagy stargate universe lesz. Biztos halásznak majd meg kikötnek valamilyen szigeten is és keresnek majd találnak túlélőket is. El tudom képzelni,hogy beletesznek egy megacápát , óriáspolipot, vagy a kettőt egybe. Valakik meg fognak betegedni az élelem meg nagyon sokáig ki fog tartani. A végén beleütköznek egy hatalmas szemétszigetbe és mindmeghalnak.
  • kalapos01 #8
    Anyám, borogass. Ez az ember komoly? Jesszus.
  • trogi #7
    Annak ellenére, hogy eltűnt a világ, a Föld megmaradt, ráadásul tele vízzel.
    A vízben pedig mi szokott lenni? Só és hal. Tehát halászni fognak és sós halat enni. :)

    Asszem Genfben van még egy részecskegyorsító, tehát arról szólhat ez a faramuci történet. :)