Berta Sándor

Nem tartja be az ír adatvédelmi törvényeket a Facebook

Osztrák hallgatók 16 feljelentést tettek a közösségi portál ellen az ír adatvédelmi felügyeletnél. Szerintük a Facebook sorozatosan megsérti az európai adatvédelmi jogot.

A közösségi honlapot gyakran érik bírálatok amiatt, mert nem védi megfelelően a regisztrált tagok személyes adatait. A platform adatvédelmi irányelve 12 nyomtatott oldalt tesz ki, hosszabb, mint az Egyesült Államok Alkotmánya. A Facebook állítása szerint ebben a dokumentumban minden tisztán és világosan szabályozva van. A bécsi diákok azonban úgy vélik, ez egyáltalán nem igaz. Érvként többek között azt hozzák fel, hogy az amerikai és a kanadai állampolgárságú regisztrált tagokon kívül az összes felhasználó, vagyis a Facebook-közösség körülbelül 70 százaléka az adatvédelmi szerződést nem a Facebook kaliforniai központjával köti meg, hanem a portál írországi leányvállalatával. Utóbbit állítólag a kedvező adózási feltételek miatt alapították.

Pont emiatt kerülhet részben bajba a Facebook. Írországban bejegyzett cégként ugyanis ez a társaság köteles lenne az ír adatvédelmi előírásokat követni és betartani. Ezzel azonban az amerikai központ egyáltalán nem foglalkozik és erre figyelt fel az egyik diák, Maximilian Schrems. "Az amerikaiaknak más jogkultúrájuk van. Először megvárják, amíg feljelentik őket és csak azután foglalkoznak az adatvédelemmel" - nyilatkozta a Europe vs. Facebook kezdeményezés egyik életre hívója.


Az írországi adatvédelmi felügyeletnél tett feljelentések az első európai jogi akciót jelentik a közösségi portál ellen. Eddig jogászok többnyire csak panaszokat gyűjtöttek össze és próbáltak egyezkedni az amerikai központtal. Schrems azonban azt reméli, hogy most megváltozhat a helyzet és az írek eljárást indítanak a platform ellen. Amennyiben ez megtörténik és kedvező döntés születik, úgy az oldal nem adhatná harmadik félnek tovább elemezésekre vagy reklámcélokra a regisztrált tagok személyes adatait.

Mivel a Facebook minden adatot amerikai szervereken tárol, így azokhoz a helyi hatóságok bármikor hozzáférhetnek, ráadásul nem lehet ellenőrizni, hogy adott esetben valóban megtörténik-e az egyes személyek adatainak törlése. A három diák próbát tett és elemzési célokra kikérték a profiljaikban tárolt információkat. 800 és 1200 közötti mennyiségű A4-es oldalt tartalmazó információcsomagokat kaptak és kiderült, hogy a csomagokban nem is szerepelt az összes adatuk!

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #7
    Talan mert oda is be van jegyezve?
  • Rotyoka #6
    Amerikából tolják, mi a fasz közük van az ír adatvédelemhez?

    Semmi. Ha nem tetszik blokkolják.
  • Cat #5
    Ezek az "adatvédelmi hülyeségek" azért vannak, hogy ne egy olyan világban éljünk, ahol mindent tud rólad minden cég. Sőt, elméletben még az állam se tudha(na) rólad mindent, például ezért is tiltották be még 20 évvel ezelőtt a személyi szám használatát, és vezették be a külön egészségügyi azonosítót, a taj kártyát illetve az adószámot. Persze azóta minden hivatal minden számot elkér, tehát ugyanúgy összeköthetővé váltak ezek az adatbázisok, de az elv nem ez.
  • Julius Caesar #4
    Kérdés, hogy törvényes-e vagy sem. NEm az, hogy neked vagy nekem tetsik-e. Ez kb olyan, mintha lenne egy élelmiszer, ami cián tartalmazna, és erre azt mondanád, hogy akkor ha nem tetszik, ne vegye meg. De mivel törvényt sért, le van szarva, kinek tetszik és kinek nem...

    Te se születtél jogásznak fiam...
  • csulok0000 #3
    Jogos, de most abból indulunk ki hogy az oldal adatvédelmi szabályzata nem illeszkedik az ír adatvédelemhez és ezért panaszolnak be egy alapvetően Amerikai székhelyű webes szolgáltatást, amire az adott felhasználók önszántukból, az oldal adatvédelmi szabályzatát elfogadva regisztráltak be.

    Tény hogy engem is zavar amikor egyoldalúan megváltoztatják ezeket, de ez van. Erre anno láttam egy jó példát, csak nem tudom már hol. A lényeg az volt hogy a szolgáltató módosította a szabályzatot és amikor belépet a user akkor egyből oda irányította és felajánlott 2 lehetőséget: Elfogadja az új szabályzatot, vagy törli a regisztrációját (:
  • aronvirginas #2
    @csulok0000: Kérdés, hogy a szolgáltató tartja-e magát a szerződésben foglaltakhoz. Sajnos gyakran van példa az ellenkezőjére.
  • csulok0000 #1
    Elegem van ebből a sok adatvédelmi hülyeségből. Ha nem tetszik akkor ne regisztráljanak. Amikor én se értettem egyet a facebook adatvédelmével akkor töröltem a profilom. Miután elfogadható lett számomra is újra regeltem.

    Ez egy weboldal ahova adatokat töltök fel. Ha elfogadtam a szerződést az elején a regisztrációmmal akkor egy szavam se lehet, ha pedig nem értek vele egyet akkor a fentebb említett megoldást lehet használni (: