Berta Sándor

Google eBooks - jön az első kompatibilis elektronikus könyvolvasó

A tengerentúli webes konszern együttműködési szerződést kötött az iRiver céggel, így a dél-koreai gyártó termékei lesznek az első e-könyvolvasók, amelyek zökkenőmentesen támogatják a platform használatát.

Az iRiver Story HD nevű eszköze július 17-túl lesz kapható az Egyesült Államokban, bevezető árát 140 dollárban határozták meg. Mindez azért volt fontos a Google számára, mert eddig az eBooks kizárólag az asztali PC-kről és a notebookokról, továbbá az iOS és az Android operációs rendszereket futtató mobil készülékekről volt elérhető, e-könyvolvasókról nem.

A platformon található elektronikus kiadványokat PDF- vagy Epub formátumban ugyan már eddig is le lehetett tölteni e-könyvolvasókra is és el is lehetett olvasni őket, azonban ehhez szükség volt egy USB-kábelre. Ennek oka, hogy az alkotásokat előbb az asztali PC-re lehetett letölteni, majd onnan át kellett játszani őket az e-könyvolvasókra. Továbbá mindenképpen szükség volt az Adobe Digital Editions nevű szoftverre, mivel az eBooks kínálatában található művek az Adobe másolásvédelmét használják.


Az iRiver Story HD az első olyan e-könyvolvasó, amely lehetővé teszi, hogy a felhasználók akár WLAN-kapcsolaton keresztül, közvetlenül megvásárolják és letöltsék az eBooks műveit és eközben a folyamat során a tartalmak elolvasásához nincs szükség az Adobe programjára sem. A készülékbe az LG 768 x 1024 pixeles felbontású, 6 collos E-Ink kijelzőjét építették be, emellett rendelkezik egy QWERTY-billentyűzettel és két gigabájt memóriával. Tárolókapacitása SD memóriakártyával tovább bővíthető. A beépített lítium-ionos akkumulátor 14 000 oldal megtekintésére elegendő. A termék támogatja a JPG, a BMP, a PNG és a GIF formátumú képek, továbbá a Word, a Powerpoint és az Excel formátumú szöveges fájlok megnyitását. A készülék a Freescale i.MX508 chipsetjére épül, mérete 190,4 x 127,5 x 9,3 mm, súlya pedig 207 gramm.

Az iRiver Story HD az Egyesült Államok mellett várhatóan más országokban is kapható lesz, Európába várhatóan szintén szeptemberben kerül a boltok polcaira. A tavaly december óta elérhető eBooks kínálatában jelenleg több mint 3 millió elektronikus könyv található meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • unrealnoise #13
    kjó, lenne, de most rendeltem meg a kindle3-at. viszont ez bűnszarul nlz ki, semmi modern dizájn, ezek a nagyon lekerekített sarkok meg a gombok színezése tisztára "buzissá" teszik :p pedig eddig elég jól néztek ki az iiver ebook reader-ek, nem tudom mi lett velük :D
  • Ender Wiggin #12
    Thaddeus, ne bánd, hogy Kindle-t rendeltél. Az iRiver baromi szar minőség. Hajlékony, nyikorgós műanyag, az illesztéseknél rések tátonganak rajta. Igaz, ezt a modellt még nem fogtam a kezembe, csak a korábbiakat.
  • Thaddeus #11
    Középen az ezüst színű csúszka vagy mi a lapozó, egy videóban mutatják is.
    Mondjuk én 15 perce rendeltem meg a Kindle 3-at, nem oszt, nem szoroz.
  • Narxis #10
    Lemaradtam valamiről vagy az Amazon szabadalmaztatta a fehér színű e-book olvasót?
  • Axon #9
    Én is rögtön a lapozó gombokat hiányoltam az oldaláról.
    Bár nem túl éles a kép, de én a baloldali két nagyobb gombra tippelek, szerintem ezekkel kell lapozni. Baromira kényelmetlen lehet. Én már nagyon megszoktam, hogy a kindle 3-asom mindkét oldalán vannak lapozó gombok. Nem véletlenül rakták oda őket, mivel így a legkényelmesebb a lapozás.
  • QuippeR #8
    ha touchscreen, akkor minek a billentyűzet? ha nem touchscreen, akkor nincs normális helyen lapozógomb. egy könyvolvasónak a leggyakrabban használt funkciója a lapozás, nem lehet az eszköz közepére rakni az ezt vezérlő gombokat, mert kényelmetlen lesz a használat során.
  • hungi #7
    Komolytalan: észrevetted, hogy ez nem egy Google-termék, hanem iriver? Divatfikázó...
    Mintha olyan qrva nagy variációt lehetne összehozni kinézetre ebookolvasók/tabletek terén amúgy is.
  • nextman #6
    A hatuljan??

    Elol van par gomb + gondolom touchscreen van rajta..

  • Komolytalan #5
    Jé, egy fehér Kindle! Google-google, nem szoktuk meg tőled hogy designt lopjál. Tán csak nem beléd fektettek a kínaiak?
  • QuippeR #4
    hogyan lapozol ezen? a hátulján van gomb, vagy mi?