Szekeres Viktor

Fábry Sándor letiltatta a vele készült filmet

Hogy a hírverés vagy a sértettség mozgatta döntését, nem tudni, de Fábry Sándor nem engedte, hogy a Filmszemlén bemutassák a vele készült Dumafilmet.

Mi a véleményed?
  • Igaza van Fábrynak.
  • Nincs igaza. Kár besérülni<br> azon, amit ő mondott.
  • Csak a reklám miatt van a balhé.
Elmaradtak Szomjas György Dumafilmjének pénteki vetítései a Filmszemlén, mivel Fábry Sándor levélben tiltakozott az alkotás ellen és letiltotta azt. Az RTL Klub celebje a film tendenciózus jellegével indokolta lépését, s leírta azt is, hogy korábban már többször megtiltotta a Dumafilm bemutatását és forgalmazását. Ennek ellenére csütörtökön, aki akarta, már megnézhette az alkotást. Mi is megtettük, valójában az ügynek nagyobb a füstje, mint a lángja, hiszen szó sincs skandallumról, Fábry mondhatni sajátmagát hozza, s bár nem ragadtatja magát keményebb kijelentésekre, érveivel nem okoz meglepetést. Ami igazán érdekes lehet a Dumafilmben, az a legtöbb néző előtt ismeretlen két gyerekkori barát érvelései, véleményei.


Szomjas György filmje Fábry Sándor, Dettre Gábor és Heller Gábor egymással, illetve a rendezővel folytatott beszélgetéseiről szól, a fő téma pedig az, hogy a különböző politikai ideológiák, hogy képesek korábbi barátságokat tönkretenni. Szomjas György és a producer, Huszár Viktor Fábry levelét követően cáfolta azt, hogy a film nem követné az eredeti koncepciót, hiszen a munkavetítést követően a végeredményre Fábry is áldását adta, mindössze három mondata kivágását igényelte.

Fábry Sándor levele a Filmszemle Szemlebizottságához: Értesítelek, hogy a szemlére nevezett, közreműködésemmel készült Dumafilm című "alkotás" bemutatásához soha, semmilyen formában nem járultam hozzá, sőt, annak bemutatását, illetve forgalmazását erősen tendenciózus jellege miatt, többször, szóban, illetve írásban megtiltottam. A film producere, Huszár Viktor ennek ellenére ez év május 4-én az Uránia moziban bemutatta, illetve a szemlére nevezte.
Kérlek, miután a film helyzete abszolút jogsértő, aki bemutatja, úgy szintén jogot sért, ezért a Dumafilmet a szemle programjából törölni szíveskedjetek.



Szomjas György és Huszár Viktor válaszközleménye: A május 4-én nagy sikerrel bemutatott Dumafilm című produkciónk filmszemle vetítéseit Fábry Sándor, az egyik főszereplő, jogi képviselője útján, a szemlebizottsághoz eljuttatott levelében letiltotta, arra való hivatkozással, hogy a film nem az eredeti koncepció szerint valósult meg. Ezt mi határozottan cáfoljuk és cáfolja ezt magának Fábry Sándornak a forgatás során tanúsított és a filmben látható magatartása is. A film munkavetítése után Fábry Sándor kérte három mondat kivágását és tanúk előtt kijelentette, hogy "egyébként a film részemről rendben van". A kért módosításokat természetesen megtettük. (...) Fábry Sándor magatartását érthetetlennek, ellenségesnek és sérelmesnek tekintjük, ami ellen tiltakozunk.

Később a szereplők közül Dettre Gábor is megnyilatkozott és elmondta, hogy a Dumafilm teljes egészében abban a szellemben született meg, ahogy azt eredetileg elgondolta Szomjas György, rendező. A jó hanglatú forgatások során Dettre szerint "Fábry, mint már annyiszor az életben, valószínűleg azt gondolta, hogy nem esik majd szó a problémákról. Amikor látta, hogy azokról is beszélünk, megsértődött." Dettre még azt is elmondta az MTI-nek, hogy Fábry ki akarta vágatni a filmből azt a részletet, amikor ő megfogalmazza egykori "szakításuk" lényegét, melyben úgy fogalmazott, hogy "rasszista, gyűlölettel teli attitűdöd, ami sajátod, megrontja az ember lelkét, amire nincs szükségem". Ez volt az a részlet, ami végül kikerült a filmből, de később Dettre elmondása szerint újabb és újabb kifogások merültek fel a showman részéről.


Levele után Fábry Sándor ismét elmondta véleményét az ügyről, a Heti Válasznak nyilatkozott. Mondandójának lényege az volt, hogy a választások előtt és után folytatott beszélgetések ma már senkit sem érdekelnek, valamint, hogy az erőltetett, mindennapi politizálás nem tesz jót a Dumafilmnek. "A filmben amúgy semmi titok, semmi olyan politikum nincs, amit sokkal vaskosabban el nem mondtam volna már. Az egész dolgot hozzám méltatlannak, és gyengének tartom. Ezért tiltottam le, nem most, hanem még márciusban." - mondta Fábry, aki ezután sunyinak nevezte Szomjasék eljárását és azt, hogy bemutatták a filmet, aminek vetítésére ő már állítólag márciusban nemet mondott. "A botrányt nem én keltettem, hanem a jogot sértők, akik ezzel az eljárásukkal a civilizált világ minden filmes köréből örökre kizárnák magukat. A sértett fél tehát én vagyok." - fejezte be a humorista.

A Dumafilmet az alkotók a személyiségi jogok tiszteletben tartása miatt levették a Filmszemle műsoráról, de a produkció állítólag polgári pert fontolgat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Atisz #27
    Lehet Fábryt oltogatni, de az igazság az, hogy még mindig ő Magyarország leghumorosabb showman-je, aki nagyobbat szól, mint az összes stand-up-os macskajancsi együttvéve.
    Egyébként baromi vicces, ahogy Dettre megpróbálja őt kioktatni és csak Fábry irányában érez felelőtlenséget - már ami a politikai szerepvállalást illeti.
    Fábrynak tényleg fel kellett volna állnia a kényesebb témáknál, vagy kivágatni azokat.
  • NEXUS6 #26
    Igen Fábry műsorai mindig egyfajta be nem váltott ígéretről szólnak. Én azért sem nézem mostanában, mert bizonyos szempontból ez a műsoraiban az, ami nézőcsalogató, és 10 év után azért leesik az embernek, hogy ez az amivel a következő adásra is megpróbálnak majd megfogni. Másrészt rájöttem, hogy nem biztos egyáltalán, hogy valóban megakarom ismerni Fábryt, amikor beváltja az ígéretét, amikor valóban önmaga.
  • kalapos01 #25
    A szavazás nem vicces, inkább szomorú, vagyis az eredmény az. Nagyon jól mutatja, hogy a többség eleve úgy áll hozzá a világhoz, hogy amit mondanak az nem igaz, hogy minden mögött másodszándék húzódik. Ez mindent elmond az olvasók vagy szavazók feléről. Szar lehet így élni, de legalább, ha 10 vagy 20 esetből valóban van mögöttes szándék, akkor őszinte az örömük, amikor azt kiáltják, hogy "Én megmondtam, gecik!". Mert addigra elfelejtik azt a 19 esetet, amikor "nem mondták meg".
  • GregSB #24
    Én is láttam a filmet, és számomra is érthetetlen miért tiltatta le. Semmi olyat nem mondott, amit ne mondott volna el különböző reggeli- illetve talkshowkban már a TV-ben.

    Sőt, én pozitívan csalódtam benne. Szerintem a műsorának a színvonala rengeteget esett az utóbbi években, megmondom őszintén nem tartottam őt sokra emiatt. De a filmben kifejezetten értelmesen, összeszedetten, és a sajátos stílusában humorral teliszőve nyilatkozott komoly témákról. Még akkor is ha nem mindenben értek egyet amit mondott, ezután a film után sokat nőtt a szememben, mint ember.

    A szavazás meg vicces, mert ennek az egésznek semmi köze a reklámhoz.
  • Tower Guard #23
    Egyébként ez a politika tényleg sokmindent szét tud barmolni, de az a véleményem róla, hogy nem szabad, hogy barátság, vagy a család közé álljon, el kell végülis fogadni a másik hozzáállását, de attól meg lehet mondani az embernek a saját véleményét is.
  • Tower Guard #22
    Szerinted. Igaz én nem ismerem, de nekem tetszik amit csinál, jók a szövegei, vicces (szerintem), és jól csinálja azt amit csinál, mert nagy a nézettség is.
    Erről ennyit.
  • Tetsuo #20
    Az RTLK vezetesenek "ideologiait" eddig is latvanyosan semmibevette sot, ellenezte.
    Az RTLK akkor fogja kirugni Fabry-t es mindenki mast, ha csokkeno profitot/nezettseget eredmenyez. Ennyi.
    Az RTLK meg szomjazza is a botranyt, nemhogy felrona azt valakinek is.

    Ha Fabry valogathatna a vendegeit, akkor sokkal inkabb retegmusor lenne es valoszinuleg ertelmesebb beszelgetesek folynanak ertekesebb emberekkel.
  • Chocho #19
    Miért lőnének az állásának? Az RTL Klub nem állami televízió, ezt a Heti hetes létezése is bizonyíthatja.
  • NEXUS6 #18
    OK. De akkor mitől van bexarva?
    Hogy esetleg túl sokat mondott arról az oldalról is, amihez elvileg tartozik?
    Gyakorlatilag eddig kötéltáncolt, de látta hogy itt nem jött össze a produkció és leesett az egyik oldalra?

    Ami egzisztenciálisan gáz lenne, mert 4-8 év múlva lőttek a jó kis állásának?
  • Chocho #17
    Képzett zsoké és ért a lovakhoz, szóval az "antisportos" kifejezés szerintem kissé erős. Na meg 50 felett már nem sokan élnek aktív életet.

    Szerintem egyébként mindent kiparodizál, ami szerinte nevetséges, és ahogy látom, ezen dolgok elég széles spektrumon mozognak. A vendégeit meg elsősorban nem ő hívja meg, hanem a műsor mögött álló kreatív team. Nyilván van némi szava, de kötve hiszem, hogy döntő erejű véleménnyel bír. Az viszont vitathatatlan hogy művelt ember (a festészetért kifejezetten rajong és ért is hozzá), valamint hogy tud intelligens lenni, ha akar.