Napi Online

Panasonic: A Balkán most jobb piac a magyarnál

Miközben Dél-Kelet-Európában már megindult a tartós fogyasztási cikkek és a szórakoztatóelektronikai termékek iránti kereslet növekedése, s ezen belül a Balkánon tavaly már 13 százalékkal nőttek az eladások, a Panasonic szerint Magyarországon továbbra sem láthatók a fellendülés jelei a piacon, ahol az idén is stagnálás várható.

Stark István, a Panasonic South-East Europe Kft. vezérigazgatója elmondta: tavaly volt egy két-hónap a magyar piacon, amikor szerény mértékben megindult az eladások növekedése, ám ez nem bizonyult tartósnak. A kilenc országban működő társaság vezetője szerint a magyar piacon sok termék, így például a digitális fényképezőgépek esetében olyan árú (20 ezer forintnál olcsóbb) terméket keresnek a vevők, amilyeneket a Panasonic nem gyárt.

Míg a 2000-es évek elején-közepén száguldott a magyar piac, s az áruhitelekkel megtámogatott kereslet éves szinten kétszámjegyű növekedéseket produkált, 2008 és az utána következő évek kijózanítólag hatottak, s megmutatták, hogy a devizahitelekkel terhelt lakosság jó része korábban csak az erőn felül felvett kölcsönökből fogyasztott. A vezérigazgató szerint a hitelekkel támogatott fogyasztás egyhamar nem jön vissza, s ma már ott tartunk, hogy a kereslet a tényleges lakossági szükségletek alatt van, mivel a bizonytalanság miatt a háztartások akkor sem cserélik ki újra az eszközeiket, ha az már szükséges lenne.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Riddick #6
    Hát ,szerintem aki 20-50e költ benzinre,az járjon busszal! Én is kocsival járok be a munkahelyemre,de a havi benzin költségem 10e körül van. Ami kevesebb mint a fizetésem tizede. Más kérdés,hogy ha annyit keres,150e vagy felette,akkor még talán megérheti neki,másképp tényleg vicc. Sokan 75e ft is alig keresek meg,annak meg hogy érné meg a fizetését benzinre költeni.... Meg ,az hogy több diplomás embereket kerékpárral látok munkába jönni,mert spórolnak a benzinnel.
    Ez a való világ...
  • grobs #5
    Nem vagy tisztában a világgal az látszik. Én 20km-t teszek meg autóval a munkahelyemig. Ez minimum napi 40km. 7 literrel ez 70 liter egy hónapban. Mai benzinárral 25k HUF/hó. És ez csak napi 2x25 perc autózás.
    Ha ő 40km-ről jár be akkor máris 50k HUF/hó.
  • Tetsuo #4
    Tudom, szar a helyzet! Rohadt vilag ez. Sok gerinctelennek all a zaszlo, akik az anyjukat is.. jo penzert. Politikusok meg celebek..
    Lehet, hogy sohasem tudok hazamenni. :((
  • lamer the true #3
    Hát nem. Bár egy kamion diselt zabál és el sem tudod képzelni mennyit :)

    Csak vidékröl járok pestre melózni, mint sok más jómunkás ember.
  • zola2000 #2
    havi 50ezer benzinre, kamionsofőr vagy? :)
  • lamer the true #1
    Sajnos úgy tűnik nem kecmergünk ki eből mostanában. 2 éve 32 ezer körül volt a benzinem 1 hónapra most 50. A kaja is olcsóbb volt, most meg extrém árak vannak ott is. A fűtés is durván drágul stb. stb. stb.

    Szóval szívesen vennék én pansonic cuccokat,de most és még szerintem évekig csak panaszkodni lehet :(