Berta Sándor

Naperőműbe fektet a Google

A Capital Stage AG bejelentette, hogy eladta az amerikai cégnek a brandenburgi naperőmű-parkban korábban szerzett 49 százalékos részesedését. Az üzletet még jóvá kell hagynia a német versenyhivatalnak is.

A részvénytársaság közleményében jelezte, hogy a jövőben a Google-lel közösen üzemelteti a brandenburgi naperőművet, amelynek az összteljesítménye 18,64 megawatt. A létesítmény tavaly év végén készült el és az egyik legnagyobb a 2010-ben átadott naperőművek közül. Az üzem egy 47 hektáros területen található, ami az 1990-ig a szovjet hadsereg gyakorlóterületeként működött.

A Capital Stage 2009 óta összesen 14 fotovoltaikus erőműben szerzett tulajdonrészt, ezek összteljesítménye 74 megawatt és Németországban, valamint Olaszországban működnek. Emellett a cég 6 megawatt összteljesítményű szélerőműparkot is üzemeltet és ezzel Németország legnagyobb független megújuló energia-előállítója. "Büszkék vagyunk arra, hogy a brandenburgi naperőmű közös üzemeltetéséhez el tudtuk nyerni a Google bizalmát is. A konszern osztja a megújuló energiákkal kapcsolatos pozitív előrejelzéseinket. Mindez azt jelenti, hogy az elmúlt években ezen a piaci területen értékes tapasztalatokat szereztünk" - jelentette ki Felix Goedhart, a Capital Stage AG vezérigazgatója.


A Google első Egyesült Államokon kivüli naperőmű-befektetése

"Cégünk számára ez egyrészt fontos hozzájárulás a klímabarát energiák támogatásához, másrészt egy visszafogott pénzügyi befektetés is. Ez a kettősség különösen vonzóvá teszi a megújuló energiákkal kapcsolatos beruházásokat" - közölte Benjamin Kott, az IT-társaság tiszta energiákért felelős menedzsere, aki egyébként külön blogbejegyzésben is megerősítette az együttműködés hírét. A tengerentúli óriás 3,5 millió eurót fizet a 49 százalékos tulajdonrészért.

A brandenburgi naperőmű összesen 5000 háztartást lát el árammal és ez a Google első európai megújuló energiákkal kapcsolatos befektetési projektje. A cégnek korábban csak az Egyesült Államokban voltak hasonló programjai. Először 2006-ban naperőművet épített a központjában. A Google Campus területén lévő hat épületre összesen 9212 napcellát szereltek fel, ezek összteljesítménye 1,6 megawatt. Majd ezt követően tavaly óta szélkerekek segítségével látják el energiával a társaság szerverközpontjait. A webes vállalkozás tavaly októberben pedig azt jelentette be, hogy szélerőművek építését támogatja.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Penge4 #60
    1984 nem lesz, inkább Szép új világ. A jelenlegi hyperdemokrata "szabad embereknek" egy nyílt diktatúrát nem venne be a gyomra. A Szép új világ igazából már itt is van, csak jelenleg a kasztok között még nincsenek genetikai különbségek.

    Viszont reálisan nézve, az összeomlás nagyon is elképzelhető. Ha a fosszilis krízist túl is éljük, a munkahelyek csökkennek, a népesség növekszik, a fogyasztásnak pedig mikor növekednie kéne drasztikusan csökkenni fog és az öngerjesztő kör leáldozóban van.

    Mint mikor eldobod a frizbit, egészen addig forog, amíg le nem zuhan, először fölfelé halad, majd szépen lassan lefelé, míg földet nem ér.

    A monetáris rendszer és gondolkodásmód pedig strukturálisan hibás. Nem tudod megváltoztatni az egyes részeit anélkül, hogy az egészet ne cserélnéd le.

    A szabadpiaci kapitalizmus az "evolúciós folyamat" csúcsa. Nacionalizmussal, kommunizmussal és ezek köztes állapotaival csak késleltetni lehet a folyamatot, de már azt is egyre kevésbé.

    De a feltevésre válaszolva: Az önfenntartással lehet csak igazán túlélni, mivel az egész logisztikai rendszer is omlik vele együtt. A városiakra gyakorlatilag tényleg a kannibalizmus vagy a halál fog várni.
  • Tetsuo #59
    Kornyezetvedo vagyok, legalabbis affele elveim vannak es latom, hogy nagyon rossz fele megy tarsadalmunk.
    Partolom a megujulokat, de latom korlataikat is, persze az egyik legfontosabb dolognak tartom fejlesztesuket, speciel a napelem is jo vmire, de fo energiaforrasra nem. Raadasul nem hiszek semilyen utopiaban, sokkal inkabb valoszinu egy negativ jovo, marmint az emberisegnek, bar en magam optimista vagyok. :) Meg ambivalens gondolkodasu skizo. :)
    Tehat szvsz. a desztopikus kozel v tavoli jovoben semmire nem megy az az emberke, aki onfenntarto kis okohazaban eldegel a kis idillikus kertecskejevel, mert nemcsak hogy szarra lesz szennyezve minden, hanem a levegore sem nagyon lehet kimenni, sot kannibalizmus meg rabszolgatartas alap lesz.. marmint, jelenleg ez az egyik legvaloszinubb; a masik az, hogy egy nagy globalis uralom lesz kb. 1984-szeruen. :)
  • lapaleves #58
    nem teljesen értelek. először kardoskodsz a nagy központi jóságellátókért (erőművek, hálózat, ipar), azaz csupa olyan dologért, ami először borul be már a krízis kezdetén.

    aztán leírod, hogy a mostani népesség 80%-a el fog pusztulni, mert nem fenntarthatóan, a hálózatokra támaszkodva élnek. nem pont ezekkel a szavakkal írtad le, de a mondandódnak ez az értelme / várható következménye.

    szerintem nem kell ezekkel foglalkozni. majd elhullik a férgese, evolúció. a megállapításaid egy nyomós okkal többet jelentenek autonóm rendszerek kialakítása felé. a többiek majd vándorolnak. egyébként pont azért jók ezek a törekvések, mert amíg nincs kényszerítő erő, addig az ember lusta takarákoskodni.
  • duke #57
    "jelenleg az energia tarolasara NINCS UNIVERZALIS MODSZER. Olomakksit sem lehet mindehova telepiteni, kulonben is haztombnyi telepek kellenenek egy-egy gyar melle pl. "

    A nemeteknel, az elektromos autok akkumlatorait akarjak felhasznalni tarolasra.
    Nincs szukseg oriasi akkumlator telepekre, mert tobb 10 millio gurulo akumlator lesz, ami az uzemido nagyreszeben ugyis a halozathoz lesz kapcsolva. Lesz egy inteligens elektromos halozat, ami alapesetben tolti az akukat. Viszont ha szukseges, akkor, az esetleges ingadozasokat a gepjarmuvek akkumlatorabol potolja. A rendszer figyelni fogja, hogy ne meritse ki az akkumlatort, de meg a toltes meritesi ciklusokat is szamon tartja, hogy ne hasznalja el tulsagosan az egyes az akkumlatorokat. Ez ma meg csak elmelet, de 20 ev mulva, talan a vilag legtermeszetesebb dolga lesz.
  • Tetsuo #56
    Az alacsonyfogyasztasu laptopodat kirohogi minden angol tinedzser. Alap, hogy brutal cuccuk legyen, amit raadasul evente cserelnek. Egy angol haztartasban min 3 tv, egy hangrendszer, egy asztali PC, egy konzol, laptop allandoan be van kacsolva.. , meg a tobbi. Hajvasalo mar a fiuknal is alap. Az etel tobb mint fele kuka, bar igy is 3-4e kcal per nap, viz tobbszaz liter per nap/fo. USA kicsit durvabb. Franciak, Nemetek majdnem. Az atlagos energiafogyasztas/fo evrol evre no, ezt az LCD meg a LED-vilagitas, esetleg a kompakt fenycsovek bevezetese nem nagyon mersekeli.

    Napkollektor, alap kene hogy legyen minden haz tetejen. Napelemes akksitolto mobil eszkozokhoz. Szelgenerator minden kertbe, szivattyuzni a helyi kutbol.
    Vizek lokalis ujrafelhasznalasa, jol tajolt es hasznos legaramlasu epuletek epitese, geotermikus energia peldamutato felhasznalasa (elvegre Magyarorszag kiemelkedo adottsagu ebbol a szempontbol is), hocserelok stb, okos felhasznalasa. Nadgyokeres viztisztitok faluszintu hasznalata.

    A folyok, foldek szennyezese, rongalasa komolyabb buntetest vonna maga utan, eleve komolyabban adozik az, akinek a haza nem jol van szigetelve, nagyfogyasztasu autoja van stb.

    Ezek eros allami tamogatasa, ilyeniranyu K+F nagyon magas szintu finanszirozasa alap kell hogy legyen, hiszen az allam egyik legfontosabb erdeke, hogy ellasuk magunkat, vagy nem?! Persze, tudom, hogy nem; De csak igy uszhatnank meg a varhato bedolest. Alapveto lenne meg a lakossag oktatasa, a median keresztul pl. de iskolaban is. Ilyen iranyu torvenyek kellenenek, de fontosabbak a buzik jogai es a milliardosok mosdatasa.
    (En meg az egeszsegre karosabb eteleket is megadoztatnam, mert ugye betegellatas, munkeroveszteseg stb. pl a cukrot. :)

    Okofalu nagyon jo, csak bolygoszinten 7mrd emberrel nem mukodne soha. A metropoliszok (nem csak a nyomortelepszintu Mexikovaros vagy Sao Paulo, Uj-Delhi (v Mumbai), hanem a legfejlettebb New York es Tokyo (magyarul Tokio? de akkor Nyújork :)) sem lenne kepes atallni soha, nincs hely korulottuk a sokmillio embernek es azok (akar csokkentett) okologiai labnyomanak.
    Nincs is annyi termofold a globuszon, hogy mindenkit fullosan ellason elelmiszerrel. Fullos, ertsd: haztaji.
    A monokulturas novenytermesztes meg a messzirol szallitott hajon kenyszererett gyumolcsok, zoldsegek a tapanyagokat sem tartalmazzak, amit kene, amellett hogy sok merget pedig igen. A varosi kaja meg eleve muanyag.
    Pl. a McDonald's hamburgereiben levo marhahus marhai SOHA nem lattak zold fuvet! Feherjetappal etetik oket zsufolt karamokban, aminek a terulete igy is sokat foglal a termeszet elol.. antibiotikummal meg hormonokkal nyomjak oket folyamatosan, hogy ne betegedjenek meg es nojenek gyorsan.
    Az amerikaiak vereben rengeteg toxin kimutathato ami a fast food-dal kerult a szervezetbe. A modernkori betegsegeket persze nem hozzak ossze veluk a nem objektiv tudomanyos intezetek. Fuggetlen tudomanyos intezet (foleg amerikaban) nincs is. A sok viselkedeszavar, figyelemhiany meg egyeb neurotipusu modern betegsegek, a vitamin es asvanyianyaghianybol eredo borbetegsegek, rakos betegsegek, hormonproblemak, ivarsejtszam problemak..
    A nagyvallalatok amik az eztraprofitnak a novekedeseert harcolnak, siman atgazolnak johiszemu tudosokon vagy egyszeru fogyasztok millioin. Leszarjak oket, csak a TOBB PROFIT erdekli oket, mert ilyen a rendszer.
    Igy epul fel jelen tarsadalmunk.

    Mindenki a kicsinyes erdekeit nezi. A sajat zsebet, politikusok es vallalatvezetok vagy a vallalat reszvenyesei. Mind egymast fizetik le, lobbiznak v sz*pjak egymast, hogy megtobb milliardjuk legyen, mig a Fold 7 milliard lakosabol 1,5 milliard naponta szomjazik, az emberiseg felenek 2,5 dollar a napi vasarlokapacitasa.




  • lapaleves #55
    kishitűségből én is hajlandó vagyok csatlakozni mondjuk a jelenlegihez képest 30%-os alaperőmű + 70% megújuló dolgohoz, ez nagyjából Paks meg amit otthon megtermel az ember. 20 év múlva viszont már nem kéne hálózat. egy komolyabb áttörés a napelemeknél, meg egy másik az akksiknál / szuperkondiknál. mindkettő reálisan hangzik, ha beindul a piac.
  • Pintyőke #54
    Reszben igazat adok neked. Valoban kellenek eromuvek. Nem tagadom a nuklearis energetikaban latom az egyik legjobb allando eroforrast, de ezt kiegeszitve kulonfele "zold" megoldassal egeszen fentarthatova valhatna az elet (biogaz eromuvek, geotermikus eromuvek stb). Persze kellenek komolyabb vezerlestechnikak, de mivel semmi sem azonnal tortenik, igy ugy mond van ido a valtozasra. Nem azonnal kell ezeket bevezetni. Fokozatosan fognak megjelenni az uj technikak is.

    Elso lepeskent pl. nem kell visszataplalni a nagy halozatba az otthon megtermelt energiat. Eleg a haztartast felkesziteni erre, es ilyen eszkozoket mar most is lehet kapni. Tenyleg csak az energiatarolason es a napelemek hatasfokan kell meg fejleszteni.
  • lapaleves #53
    basszus előbb elbuktam egy oldalnyi szöveget. zanzában újra:

    780g integrált és lv athlon x2, notivinyó = 40w, ebből 10w a táp.
    lv c2d notebook idle kikapcsolt panellel = 6.3w, + 2w a táp + 2w a panel. 17w-ból jáccik le 720p-t (nem gyorsítva, cpu-ból).

    800 meg 1000w gép továbbra sincs.

    stirling sztem nem = dugattyúk. az utóbbinál illeszkedés és olajfilm van, szerintem leküzdhetetlen ellenállás egy atmoszférikus gépnek. ahogy tudom a parabolás stirlingekben ide-oda járó kapszula van, de ott körülötte a levegőnek áramolnia kell. nekem nem triviális a hosszú élettartam. nem véletlen nincs mindenkinek otthon házi készítésű.

    a vízhűtést csak azért említem, mert szerintem a 2nm tányérból kijövő 2kw-ot megint nem egyszerű lehűteni, pontosabban a magas delta t-t fennartani. meg lehet nézni jutunon nitrozil stirlingjeit, nagyságrendi teljesítménybeli különbség van a hűtetlen és a folyó vízzel hűtött megoldások közt.

    nyilván lehet vízmelegítésre is használni. lehet csak behaluzom, de mintha valamelyik stirling-telepen is mintha klímagázzal vagy hasonlóval hűtenének. még mindig azt mondom a gőzgép is reális lenne csomó alkalmazási területen, koncentrált napfénynél.

    egyébként gondoltam arra, hogy lehetne csőkígyót ragasztani a napelem hátuljára, annak úgyis a meleg az egyetlen ellensége. a jég annyira nem, mert 4mm edzett üveget 40 fokos szögben nem egyszerű megtörni. szerintem a koli vákuumcsöve hamarabb törne, de rendkívül egyszerű: lakásbiztosítás. télen a jég súlya alatt leszakad a távvezeték és 2 napig nincs se áram, se fűtés.

    @Tetsuo: szerintem mindegy a hatásfok, mert az otthoni igényeket kielégítő napkoli + elem elfér a tetőn. vagy hogy mást ne mondjak a panelház oldalán. nem feltétlen kell szilícium panelben gondolkodni. vannak vékonyfilmes cuccok is.

    ha tényleg lenne egy piaci felfutás nefélj gyorsan előhúznának pár félrerakott technológiát a sublótból. szóval én nem paráznék az elfogyó nyersanyagok miatt. lcd-s cuccokat se veszel, hogy a jövő generációjának ne hiányozzon? ha amíg van kristályos megveszed, akkor 25 évre le van a gond.

    nyilván az önfenntartást a kajával is meg kell oldani. erre is vannak jópofa módszerek, mint pl a forest gardening. természetes életközösség, aminek minden tagja ehető. gyakorlatila egy bozótos, amiben a növények egymás kárára nőnek, nem hagyva helyet a gaznak. nálunk ennek kapcsán be lett pl vezetve, hogy nem ehető növényre többet nem költünk.

    nyilván a kertet használók piszkának komposztálása nem egyszerű, de lásd jutub --> komposztvéce. a kajához a legfontosabb a víz, ott kell okosnak lenni. mindent begyűjteni, csepegtetve öntözni, a napelem meddő teljesítményét kis pumpával lekötni, esetleg vízkiemelés vízhűtött stirlinggel. vannak erre is nemzetközi civil összefogások.

    van már sok ökofalu, ahol közelítenek az önfenntartáshoz, szóval a technológia adott. a baj a fejünkben van, mert egy kifordított világban nőttünk fel és nem ismerünk mást.
  • Tetsuo #52
    En ugy gondolom, hogy a sziliciumegykristalyos v akar polys napelemnek a hatasfoka egyelore szar, valszeg ezutan sem lehet sokkal jobb, mert ahhoz mar mas toresmutatoju es szerkezetu anyagok kellenek. A sziliciumos technologiat mar nem lehet fokozni, legalabbis ugy nez ki.
    A tobbszintes napelemek, amik kulonbozo spektrumokat mas retegben hasznositanak, ott eleg sok ritka es kornyezetszennyezo anyagot hasznalnak fel, az alabb belinkelt adatok szerint pl. a legtobb ilyen alapanyag 15-20 ev mulva atlepi a kitermelesi csucsot es meg nem szamitottunk a napelemgyartas robbanasat, amire ugye kene nekunk.

    A jelenlegi elektromos tavvezetekrendszerek energiakontrollja mar nehany nem tervezett szazalekos valtozasnal is osszeomolhat. Egy darabig az automata kapcsolgat, le meg fel, kulonbozo eromublokkokat, generatorokat, szakaszokat, de a rendszer nem olyan rugalmas, hogy kibirjon sok-sok rapszodikus ossze-vissza kapcsolgato kisebb-nagyobb generatort, raadasul ezen kikapcsolasok nem is veletlenszeruen oszlanak el, hanem ha nincs szel, akkor a kornyeken nincs, ha vihar van, akkor az egesz kornyeken az van, ha sotet van (pl ejjel) akkor a kornyeken is. ;) Ezek hatalmas ingadozasok, amit jelenleg nincs olyan energetikai rendszer ami stabilan tudna ezt kontrollalani.
    Egyeni megoldasokban lehet gondolkodni, de az nem valtja ki a halozatot. Hiszen sok esetben nem lehet megoldani egyeni modon a teljes energiaellatast, raadasul kozepuletek stb.. amugyis az ipariparkok, lakoepuletek, mindet ujra kene epiteni, mashova stb.. joval nagyobb teruletet elfoglalva a kornyezetbol persze.
    A halozatos rendszer eleve koltsegkimelobb (nyersanyag es mas eroforras-kimelo).
    Jelenleg az energia tarolasara NINCS UNIVERZALIS MODSZER. Olomakksit sem lehet mindehova telepiteni, kulonben is haztombnyi telepek kellenenek egy-egy gyar melle pl. A viztarozo egy jo energiatarolo, de sajnos nem mindenhol kivitelezheto es sok esetben mar nem olyan gazdasagos..

    Az egyik topikban vki kiszamolta hany ampernek kell folynia a vezeteken, ha egy normalis teljesitmenyu autot szeretnenk feltolteni egy tankolas ideje alatt es ehhez olnyi vastagsagu kabelre lenne szukseg.. :) Hol birna ezt ki egy egyeni lakas energiarendszere?

    En ugy latom, hogy mindenkeppen kozponti rendszer kell, amit egyeni rendszerek egeszitenek ki, de az egyeni rendszerek nincsenek osszekottetesben a halozattal.
    A nagy baj az, hogy 7milliard ember el a foldon es meg tobb lesz, ugy fogyasztva a kulonfele eroforrasokat mint a saskahad a leveleket.
    A tarsadalmunk alapvetoen pazarlo, erre van berendezkedve, a gazdasagunk pedig novekedesre epul, ha nem no, akkor csod.. kesz. Ez a mukodese ez a szemlelete ezt adja at a kovetkezo nemzedeknek is.. egyelore nem latszik megoldas.

    A kornyezetunket ugy pusztitjuk, hogy hamarosan a bioszfera osszeomlik, legalabbis az embert ellato resze nem lesz kepes ellatni az emberiseget tobbet pl. elelemmel. Az elovilag vagy Gaia ennel sokkal erosebb, tul fogjak elni, de az emberek tobbsege nem. Jelenleg a tenyek ezt a jovot mutatjak, hiaba lenne hatekonyabb napelem.
  • sanyicks #51
    "A netbook nem gép. 9W-ot meg talán egy NAS fogyaszt, még a gép önmagában is jóval többet." jaaj nézz már meg egy brazost, max fogyaszt 30w-t kompletten 2 maggal, és nem is olyan gyenge. Na meg van butább kevesebbet fogyasztó változat is.

    "Csak egy újabb VGA 500W-ot zabál önmagában. terhelés alatt. És mivel már a böngészők is GPU gyorsítottak, ott is terhelés alatt lesz."

    Jelenleg a legnagyobb fogyasztású DUPLA gpu-s kártya a gtx 590 ~380wattot fogyaszt. (és ilyen vga-ja alig pár embernek van, 90% integráltal nyomja)
    Gpu gyorsításnál meg inkább kisebb fogyasztás várható, mert a cpu helyett a gpu dolgozik olyannal ami annak való... gpu meg nem olyan hogy van idle meg max fogyasztás, a kett között átmenet van. Én vga-m sem eszi meg a 95w-s tdp-jét ha csak h264-et gyorsít(csak néhány wattot emelkedik a fogyasztása az idle-hez képest), sőt a legtöbb játéknál sem éri el a max fogyasztást.

    "Erősítő is 50W körül és a monitor is (ha LCD, ha CRT akkor még többet)." mint írtam, 19"-os lcd 22w-nél van és nem is ledes. Erősítőm meg jelenleg 8w-ot fogyaszt bekapcsolva közepes hangerőn(normál nagyhangfalas, nem fülhallgató).