Gyurkity Péter

Öt koncepciót mutatott be a Nokia

Hagyományos, valamint igencsak érdekes, jövőbe mutató elképzeléseket mutatott be a cég egyszerre, amelyek idővel a boltokban is felbukkanhatnak, kiszolgálva az olykor meglepő igényekkel fellépő potenciális vásárlókat.

A hivatalos blogban olvashatunk a most bemutatott koncepciókról, amelyek a korábban (egy hónappal ezelőtt) ismertetett telefonok utódjaiként debütálnak, kivétel nélkül az N-sorozat tagjaiként. Az első változat az N82 Dragonfly, amely első látásra egy teljesen hagyományosnak tűnő megoldás, viszonylag nagy kijelzővel, numerikus billentyűzettel, kamerával és navigációs funkcióval - sajnos a pontos részleteket nem ismerhetjük meg, de a külső alapján nagy meglepetésre itt nem számíthatunk.


Nokia 82 Dragonfly

Annál érdekesebb a második példány, amely Nokia Kinetic néven mutatkozott be. Ennek megfelelően a készülék a digitális információt kinetikus energiává alakítja át, ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy bejövő hívás esetén a fekvő helyzetben lévő készülék álló pozíciót vesz fel, ezzel is felhívja magára a figyelmet, a hívás elutasításához, figyelmen kívül hagyásához pedig mindössze annyit kell tennünk, hogy finoman visszabillentjük ujjunkkal a telefon az eredeti, fekvő állapotba. Mindenképpen meglepő megoldás, amely azonban hasznos is lehet a mindennapi használat során.


Nokia Kinetic

A harmadik jövevény a Nokia Eco Sensor nevet kapta, itt pedig a környezet- és egészségbarát jelleget hangsúlyozzák ki. A telefon hasonlít a megszokott készülékekhez, ám hordozható kiegészítőkkel bővült ki, amelyek a csuklóra, illetve nyakra csatolva megfigyelhetik közvetlen környezetünket, valamint egészségi állapotunkat.


Nokia Eco Sensor

A negyedik fejlesztés a Remade-vonalat viszi tovább, ami annyit tesz, hogy maga a telefon újrahasznosított alumínium, valamint műanyag palackokból, továbbá kiszolgált autógumikból készült. A kijelző meglehetősen kicsi, ami nem jósol túl nagy sikert a vásárlók körében, cserébe viszont csökkenti a gyártás, valamint a használat során kibocsátott szennyezést.


Nokia Remade

Végül, de nem utolsósorban a Scentsory csatlakozott a családhoz, ez a megoldás pedig inkább a népszerű sci-fi filmekben látott kütyükhöz hasonlít. Összehajtva egy teljesen hétköznapi telefont látunk magunk előtt, LED-kijelzővel, a burkolatot azonban kinyithatjuk.

Nokia Scentsory

Ekkor elénk tárulnak a speciális szenzorok, amelyek révén lehetőség nyílik a különböző szagok érzékelésére, azok kibocsátásra, valamint továbbítására. Hogy ennek mi értelme van, az még a jövő kérdése, de emellett két kijelzőt, valamint kamerát is kapunk, maga a készülék pedig igencsak jövőbe mutató.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Kasya #18
    A nokia kiadott egy dinamos bicikli toltot, hasznalhatod azt is. Azt viszont megnezem, hogy hany ember figyel oda arra, hogy környezettudatosan éljen. Valoszinuleg aranyaba veve sok, de azok is csak a sporolas miatt elsosorban. Ez egy minimum szint, amit a Nokia ajanl. Nem kell elfogadni, belekotni. Biztos van olyan, akinek az igenyeit kiszolgalja :)

    Nekem nagyon tetszenek a koncepciok, kerdes hogy lesz-e belole valami es mikor ... meg milyen oprendszert tesznek ala (itt is egyeseknek).

    Nem kotozkodni akartam wilcox, de ADMAEX9 nem irt hulyeseget.
  • willcox #17
    Persze, hogy nem. Csak ha valaki értelmetlen túlzásokba esik, akkor már az. Olyan ez, mint a gyógyszer. Nagyobb mennyiségben már méreg mindegyik.
  • willcox #16
    Én a cikkről írtam véleményt.
  • ADAMEX9 #15
    (szerintem a környezetvédelem nem baromság)
  • ADAMEX9 #14
    Mivel ez egy koncepció így belefér a találgatás is. Amúgy:

    "Inside the sleek “nothing new” casing are more environmentally sensitive technologies like printed electronics (which reduce waste and CO2 emissions during manufacturing) and a backlit display which saves energy and increases the life of the battery."

    Tehát leírták, hogy mire gondoltak, csak ebbe a cikkbe már nem került pontosan bele.

    [szin=green[(szerintem a környezetvédelem nem baromság)[/szin]
  • willcox #13
    Aki a baromságot védi, az ne csodálkozzon, ha belekeveredik :)
  • willcox #12
    Ez nem találgatás kérdése. Ha nem tudják konkrétumokkal alátámasztani, akkor olyan, mintha nem írtak volna semmit. Szép világ is lenne az, ahol a felhasználóknak kellene kitalálni, hogy a gyártó mit is akart...
  • ADAMEX9 #11
    "Van olyan töltő is, ami kézi erővel működik" ugyanaz a válaszom, mint a napelemes töltőre.

    És engem ne keverj bele... én csak megpróbálom kitalálni mire gondolhattak a tervezők!
  • willcox #10
    Hmmm... Inkább arról lehet szó, hogy nehéz a felfogásod, vagy elborult liberális vagy.
    "Többször kell tölteni = hamarabb elhasználódik az akksi." - a kijelző ugyan elég jól tudja az aksit szívni, de nem csak az számít nagy fogyasztónak. Egyébként meg egy kis kapacitású aksit gyakrabban kell tölteni, ez igaz. Egy nagyobbat meg ritkábban.
    Vannak vízierőművek is! :)
    És ha már töltés: van olyan töltő is, ami kézi erővel működik, ha már olyan nagy környezetbarát vagy. Ennél csak akkor lennél környezetbarátabb, ha nem vennél levegőt, mert akkor nem növelnéd a CO2-t. :)
  • ADAMEX9 #9
    Neked mindent a szádba kell rágni?
    Többször kell tölteni = hamarabb elhasználódik az akksi.
    Szerinted a világon hány embernek van napelemes mobiltöltője? Nem soknak. Amíg meg a hálózatról töltöd, addig valószínűleg egy atom- vagy hőerőműből kapod az áramot. És azok nem túl környezetbarátok.

    Ha a válaszod az lesz, hogy vannak szélerűművek is megöllek!