Szekeres Viktor

Éjfekete humorú, magyar mentős film a mozikban - itt a videó

Egyre több biztató magyar mozifilmről, illetve filmes tervről hallani idén, s bár az Isteni műszak valószínűleg csak 2012-ben lesz látható, az első képsorai alapján igencsak stílusos produkcióról van szó.

Bodzsár Márk, a Levegőt venni rendezője a tervek szerint 2012-ben jelentkezne új filmjével, a három mentősről szóló Isteni műszakkal. Eddig mindössze egy 12 perces ízelítő készült el belőle, de ez alapján már meg lehet állapítani, hogy nem mindennapi alkotás lesz a végeredmény.


szólj hozzá: ISTENI MŰSZAK (GODLY SHIFT)

Hány magyar filmet néztél meg a tavalyi termésből?
  • Egyet sem.
  • Egyet vagy kettőt.
  • Kábé 3-5-öt.
  • Hat fölött, de tíz alatt van a szám.
  • Majdnem mindet láttam.
A 90-es évek elején játszódó morbid történetben három mentős járja az éjszakát, de fura módon elsődleges céljuk nem feltétlenül a betegek megmentése. A főbb szerepekben Ötvös Andrást, Rába Rolandot és Keresztes Tamást láthatjuk majd. A forgatókönyv is Bodzsár Márk műve, s ha sikerül összeszedni a film költségvetését, akkor egy őszi forgatást követően 2012-ben a nagyközönség is megnézheti magának az Isteni műszakot a mozikban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • adler30 #10
    kerekes-vicat-agyoncsapjak-egy-husanggal-pedig-csak-dugni-akart-szegeny

    Példát vehetnének a magyarok erről.
  • Szefmester #9
    Argo :)
  • adler30 #8
    Teljesen egyetértek veled,én sem nézek szívesen magyar filmet.Szinte mindegyiknek ugyan az a baja.Mindegyik a kínlódásról szól,pedig a jó történet nem pénzfüggő.Ha már szar,legyen kövér:Üvegtiris összes,Csinibaba,Tarr Béla filmjei,tovább nem írom mert nincs elég tintám.Amik jók:Miniszter félrelép,Csak szex és más semmi.
  • zetortraktor #7
    Csórikám arra a viccbeli fickóra emlékeztet, aki mondja a dokinak, hogy

    - Doktor úr, ha megnyomom a fejem, akkor is fáj, ha megnyomom a lábam, akkor is fáj, ha megnyomom a hasam, akkor is fáj. Basszus, doktor úr, nekem mindenhol fáj.
    - Uram, ki kell ábrándítanom magát. Önnek az ujja fáj.

    Ugye nem kell meghúznom a párhuzamot a sráccal, aki bármit néz meg, csak a nyomort látja.
  • Chocho #6
    Nézz Barátok köztöt, ott mindenki cégtulajdonos meg pénzes, és a legnagyobb problémákat saját maguknak kavarják!

    Bár abban egyetértek, hogy a hígszarfos magyar egészségügyet még annyira sem méltatom, hogy megnézzek egy azt kifigurázó trailert...
  • NeverI #5
    van olyan is, de az még rosszabb... de legalább már a képminőség(szín világ) kijött a nyomorból :)
  • kalapos01 #4
    Ezt nagyon benézted, de legalább nevettünk egy jót.
  • endrev #3
    Pál Adrienn: nyomor, Valami amerika: nyomor (lúzerség), Állítsátok meg Terézanyut: nyomor, Üvegtigris: nyomor, Magyar vándor: nyomor, Kontroll: nyomor. Más nem jut eszembe, de fogadjunk, az is nyomor.

    Már megint egy magyar film nyomorról.. Minden magyar film nyomorról szól. Vagy testi, vagy lelki. Miért nem jut eszébe senkinek sem valami pozitív történet? Egy Holiday-szintű történet minőségi megjelenítéséhez mióta van szükség Hollywood-ra?
  • TeDDyRuSh #2
    Baromi kemény. Ütős lesz. Rohadt jó a diszpécser nőci. Ha van valami bankszámlaszám ahova lehet utalni összeget, hogy elkészüljön, szóljatok:)
  • Dynamic #1
    Kicsit hatásvadász és kicsit unalmas.