Szekeres Viktor
Kellékfeleség - Kájne kákámásínen
Adam Sandler Jennifer Aniston segítségével ráhajt a nagyon jó csajra, de a képletbe még Nicole Kidman is bekavar. Ennyi bőven elég a moziba látogatónak.
Hogy tetszett a Kellékfeleség?
Adam Sandler 2005 óta minden nyáron jelentkezett egy-egy komédiával, melyek jó ideig megbízhatóan teljesítettek, de 2009-ben a Ki nevet a végén? nagyot bukott, majd tavaly a Nagyfiúk pályájának legsikeresebb filmje lett. A nagy hullámvasutazás eredményeképp idén nyáron Sandler-rajongók szusszanhatnak egyet, hiszen a komikus tél végén, tavasz elején Jennifer Anistonnal és Nicole Kidmannel megtámogatva jelentkezett új filmmel (ez a Kellékfeleség), télire pedig érkezik a Jack & Jill, amiben Al Pacino és Katie Holmes partnereként láthatjuk őt.
A Kellékfeleség azon hollywoodi romantikus komédiák közé tartozik, melyek nem kertelnek, hiszen a film története egy mondatban leírható. S ezúttal ez volt az egyik fő marketing elem, hiszen a Sandler - Aniston duó mellé bőven elég odaírni, hogy "hősünk, hogy megszerezzen egy fiatal bombázót, azt találja ki, hogy válófélben van, s megkéri asszisztensét, hogy játssza el a feleségét." Na, jelentkezzen, aki meg tudja tippelni, hogy mindebből milyen bonyodalmak származhatnak és, hogy mi lesz a befejezés.
Valljuk meg, vicces és érdekes az alaphelyzet, gondolhatnánk, hogy az isten is valami Ray Cooney-féle színpadi bohózatnak teremtette - nem is járnánk messze az igazságtól. A Kellékfeleség alapja ugyanis valóban egy színpadi mű, egy bohózatként is definiálható francia komédia, a majd 50 évvel ezelőtt megírt A kaktusz virága, melyet itthon sokszor sok helyen játszottak már, Budapest mellett nem egy vidéki színház is felvette repertoárjába, általában zajos siker kíséretében. Jelenleg a Játékszínben látható a Bujtor István rendezte verzió Reviczky Gábor, Szulák Andrea és Balsai Mónika főszereplésével.
Persze olcsó dolog lenne a színházi verzió feljebbvalóságát kiemelni (a darabot legközelebb március 25-én játsszák, érdemes megnézni és meggyőződni róla), elég a filmes előzményként szolgáló 1969-es filmet, A kaktusz virágát felhozni, amiben Walter Matthau hajtott a szerepéért Oscart kapó Goldie Hawnra, Ingrid Bergman pedig asszisztensként segített be a hadműveletbe. A Kellékfeleséget természetesen még véletlenül sem fenyegeti semmilyen díj, elcsúszni pedig épp azokon dolgokon csúszik el, amikben különbözni akart az eredeti verzióktól.
A film a zenei anyag első hangjegyeivel és némi gügyögéssel már az első percekben belövi a tökéletes műélvezethez szolgáló értelmi szintet, s az első órában a helyzet egyre csak rosszabb lesz. A kapcsolati csikicsuki pedig akkor éri el a totális mélypontot, amikor megjelenik az infantilis tesó karaktere, hogy segítsen. Az egy dolog ugyanis, hogy a nézők többsége pár évtizede már nem találja viccesnek, ha az idiótaságokat kamu akcentussal (és szódásüveg szemüveggel, értelmi fogyatékosnak maszkírozva) próbálják viccessé tenni, de a szinkront készítők ismét csőbe húzták magukat, hogy a fentiek ellenére korlátozottan vicces Eddie karakterét és humorbonbonjait a megboldogult Mikroszkóp színpad által produkált poénok szintjére züllesztették.
Ha az említett első órát sikerül átvészelnünk, akkor kellemes meglepetésbe lehet részünk, hiszen Nicole Kidman érkezésével a romantikázást és az ócska poénokat felváltják jópofa, igaz ismétlődő helyzetkomikumok, melyek helyenként végre viccesre sikeredtek. A helyzet bonyolítása azonban mindössze arra elég, hogy rámutassanak arra, hogy Adam Sandler és a rettentő unalmas barátnőt alakító Brooklyn Decker közösen nem sok mindenre jó, fura, de Aniston jelenléte kell ahhoz, hogy élvezetes legyen a film. Ideig-óráig.
A Kellékfeleség ismét csak Hollywood legnagyobb trükkjére világít rá, amire általában csont nélkül ráharapnak a mozizók. Az Álomgyár ugyanis példát vett a zenei iparról, ahol már nem magával a dallal adják el az éppen aktuális kislemezt, hanem két sztár kollaborációjával, két névvel. A Kellékfeleség esetében is ez a helyzet: "tudod, ez az a film, amiben Adam Sandler a Jennifer Anistonnal! Meg még a Nicole Kidman is!". Sokan már az alapfelállásra és a műfajra rábólintanak, az író, a rendező, neadjisten a történet még csak nem is másodlagos, hanem hetedleges. (Ezúttal persze a sztori sem segít, hiszen annak az egyik legnagyobb baja, hogy úgy néz ki, mint Frankenstein, annyi elődből toldották össze: az eredeti francia darab, az amerikai átdolgozás, illetve az amerikai film.)
Mindettől még lehetett volna jó film a Kellékfeleség. Azonban a kiszámíthatóság, sok gügyögés, a nagyon alacsony szintre belőtt poénok (az Elhajlási engedélynek sokkal jobban áll a pisi-kaki szint, mint a Kellékfeleségnek), és a végső mentsvárként a filmbe berakott három tökönrúgás, -ütés és -fejelés gondoskodik arról, hogy alsórendű produkcióként gondoljunk vissza Adam Sandler új próbálkozására. Kár érte, mert a komikus előző két főszereplése kifejezetten jól sült el, így viszont nincs mesterhármas.
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése
A Kellékfeleség azon hollywoodi romantikus komédiák közé tartozik, melyek nem kertelnek, hiszen a film története egy mondatban leírható. S ezúttal ez volt az egyik fő marketing elem, hiszen a Sandler - Aniston duó mellé bőven elég odaírni, hogy "hősünk, hogy megszerezzen egy fiatal bombázót, azt találja ki, hogy válófélben van, s megkéri asszisztensét, hogy játssza el a feleségét." Na, jelentkezzen, aki meg tudja tippelni, hogy mindebből milyen bonyodalmak származhatnak és, hogy mi lesz a befejezés.
Valljuk meg, vicces és érdekes az alaphelyzet, gondolhatnánk, hogy az isten is valami Ray Cooney-féle színpadi bohózatnak teremtette - nem is járnánk messze az igazságtól. A Kellékfeleség alapja ugyanis valóban egy színpadi mű, egy bohózatként is definiálható francia komédia, a majd 50 évvel ezelőtt megírt A kaktusz virága, melyet itthon sokszor sok helyen játszottak már, Budapest mellett nem egy vidéki színház is felvette repertoárjába, általában zajos siker kíséretében. Jelenleg a Játékszínben látható a Bujtor István rendezte verzió Reviczky Gábor, Szulák Andrea és Balsai Mónika főszereplésével.
Persze olcsó dolog lenne a színházi verzió feljebbvalóságát kiemelni (a darabot legközelebb március 25-én játsszák, érdemes megnézni és meggyőződni róla), elég a filmes előzményként szolgáló 1969-es filmet, A kaktusz virágát felhozni, amiben Walter Matthau hajtott a szerepéért Oscart kapó Goldie Hawnra, Ingrid Bergman pedig asszisztensként segített be a hadműveletbe. A Kellékfeleséget természetesen még véletlenül sem fenyegeti semmilyen díj, elcsúszni pedig épp azokon dolgokon csúszik el, amikben különbözni akart az eredeti verzióktól.
A film a zenei anyag első hangjegyeivel és némi gügyögéssel már az első percekben belövi a tökéletes műélvezethez szolgáló értelmi szintet, s az első órában a helyzet egyre csak rosszabb lesz. A kapcsolati csikicsuki pedig akkor éri el a totális mélypontot, amikor megjelenik az infantilis tesó karaktere, hogy segítsen. Az egy dolog ugyanis, hogy a nézők többsége pár évtizede már nem találja viccesnek, ha az idiótaságokat kamu akcentussal (és szódásüveg szemüveggel, értelmi fogyatékosnak maszkírozva) próbálják viccessé tenni, de a szinkront készítők ismét csőbe húzták magukat, hogy a fentiek ellenére korlátozottan vicces Eddie karakterét és humorbonbonjait a megboldogult Mikroszkóp színpad által produkált poénok szintjére züllesztették.
Ha az említett első órát sikerül átvészelnünk, akkor kellemes meglepetésbe lehet részünk, hiszen Nicole Kidman érkezésével a romantikázást és az ócska poénokat felváltják jópofa, igaz ismétlődő helyzetkomikumok, melyek helyenként végre viccesre sikeredtek. A helyzet bonyolítása azonban mindössze arra elég, hogy rámutassanak arra, hogy Adam Sandler és a rettentő unalmas barátnőt alakító Brooklyn Decker közösen nem sok mindenre jó, fura, de Aniston jelenléte kell ahhoz, hogy élvezetes legyen a film. Ideig-óráig.
A Kellékfeleség ismét csak Hollywood legnagyobb trükkjére világít rá, amire általában csont nélkül ráharapnak a mozizók. Az Álomgyár ugyanis példát vett a zenei iparról, ahol már nem magával a dallal adják el az éppen aktuális kislemezt, hanem két sztár kollaborációjával, két névvel. A Kellékfeleség esetében is ez a helyzet: "tudod, ez az a film, amiben Adam Sandler a Jennifer Anistonnal! Meg még a Nicole Kidman is!". Sokan már az alapfelállásra és a műfajra rábólintanak, az író, a rendező, neadjisten a történet még csak nem is másodlagos, hanem hetedleges. (Ezúttal persze a sztori sem segít, hiszen annak az egyik legnagyobb baja, hogy úgy néz ki, mint Frankenstein, annyi elődből toldották össze: az eredeti francia darab, az amerikai átdolgozás, illetve az amerikai film.)
Mindettől még lehetett volna jó film a Kellékfeleség. Azonban a kiszámíthatóság, sok gügyögés, a nagyon alacsony szintre belőtt poénok (az Elhajlási engedélynek sokkal jobban áll a pisi-kaki szint, mint a Kellékfeleségnek), és a végső mentsvárként a filmbe berakott három tökönrúgás, -ütés és -fejelés gondoskodik arról, hogy alsórendű produkcióként gondoljunk vissza Adam Sandler új próbálkozására. Kár érte, mert a komikus előző két főszereplése kifejezetten jól sült el, így viszont nincs mesterhármas.
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése
|
Kellékfeleség (Just Go With It)
színes, magyarul beszélő, amerikai romantikus vígjáték, 117 perc, 2011 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott rendező: Dennis Dugan forgatókönyvíró: Timothy Dowling zeneszerző: Rupert Gregson-Williams operatőr: Theo van de Sande producer: Jack Giarraputo, Adam Sandler szereplők: Adam Sandler (Danny) Jennifer Aniston (Katherine) Brooklyn Decker (Palmer) Nick Swardson (Eddie) Nicole Kidman (Devlin Adams) |
