Hunter

Újabb NASA-műhold vesztét okozta a Taurus

Sorozatban másodszor mondott csődöt az amerikai, szilárd hajtóanyagú Taurus rakéta. Pénteken egy éghajlatkutató műhold veszett oda, mert a rakéta orrkúpborítása nem vált le.

A túlsúly miatt a Taurus nem érte el a pályára álláshoz szükséges sebességet és magasságot, ezért a 424 millió dolláros Glory műholdat szállító felső fokozat rakományával együtt visszazuhant a Földre, nagy valószínűséggel a Csendes-óceánba csapódva, nyilatkozott a NASA részéről Omar Baez, a küldetés kilövési igazgatója.

A hiba nagy csapás a műholdat építő, és a Taurus rakéta első számú alvállalkozójaként is dolgozó Orbital Sciencesnek.
"Úgy vélem nem túlzok, ha azt mondom, ma éjjel minden odaveszett, de talpra fogunk állni" - nyilatkozott a sajtó tájékoztatón Ron Grabe, az Orbital Sciences kilövő rendszerek csoport vezérigazgatója. A kagylóhéjszerű buroknak körülbelül a kilövést követő harmadik percben kellett volna leválnia. Eddig a pontig a rakéta repülése teljesen normális volt, olvasható a NASA jelentésében.

"Elvesztettük a Glory küldetést" - mondta Mike Luther, a NASA tudományos részlegének helyettes program igazgatója. "A műhold fontos méréseket végzett volna, ami a Föld rendszerként történő megismerését, és az éghajlatváltozás hatásairól szerzett ismereteinket mélyítette volna e.l"

A Vermot Composites által gyártott 1,6 méter átmérőjű borítás az érzékeny műholdak és szenzorok számára nyújt védelmet a légköri szennyeződések ellen. A védőburoknak akkor kell leválnia, amikor a rakéta eléri a légkör külső, vékony rétegeit, a pénteki küldetéskor azonban valami meggátolta ezt a műveletet. A NASA és az Orbital Sciences egyaránt vizsgáló testületet állít fel a hiba felderítése érdekében.

2009 februárjában ugyancsak egy orrkúphiba okozta a NASA 273 milliós Orbiting Carbon Observatory (OCO) műholdjának a vesztét, aminek következtében egy, a mostanival azonos Taurus rakétának ugyancsak nem sikerült eljutnia a földkörüli pályáig. A meghibásodást követően a NASA és az Orbital Sciences aprólékosan áttervezte a Taurus védőburok leválasztó szerkezetét, ami három egymást követő alkalommal is bizonyította repülési alkalmasságát a cég Minotaur 4 rakétáján. Hozzá kell tenni, hogy a 2009-es esetet vizsgáló bizottságnak nem sikerült egyértelműen megállapítania az OCO elvesztésének okát, a mérnökök azonban négy lehetséges indokot soroltak fel az anomália kialakulására és azonosították a legvalószínűbbnek tűnő okot, a leválasztás elindításáért felelős rendszert, amit az újratervezésnél figyelembe vettek.

A Taurus a sok más űralkalmazásnál is használt robbanótöltetes leválasztási megoldással távolítja el a két részből álló védőburkot, amit pneumatikus dugattyúk löknek el a fokozattól. Korábban a pneumatikus rendszerhez egy forró gáz generátort használtak, az Orbital Sciences azonban a Glory kilövéséhez a Minotaur 4-eken már bizonyított hideg gázos megoldást vetette be, ami egy magas nyomású nitrogénpalackon alapul. "Teljes biztonsággal vágtunk bele ebbe a repülésbe, annak tudatában, hogy megoldottuk a leválasztási kérdést" - mondta Grabe a pénteki sajtótájékoztatón.

Ennek ellenére a kilövés előtt a teljes csapaton érezhető volt a feszültség, a Glory küldetés volt az első Taurus kilövés a balszerencsés OCO óta. "Olyan mintha egy hideg vízzel teli medence szélén állnánk, amibe bele kell dugnunk a lábujjukat. Minden tőlünk telhetőt megtettünk" - nyilatkozott Baez még a kilövés előtt. John Brunschwyler, a Taurus program igazgatója még azt is hozzá tette, hogy a múlt hónapban a mérnökök nem csupán újjáépítették a védőburkot, de a rakéta szerkezetein, elektromos és vezérlő rendszerein és a robbanótölteteken is frissítéseket végeztek. Mindez azonban nem bizonyult elegendőnek. A pénteki volt a kilencedik Taurus repülés 1994 óta, ezek közül hat végződött sikerrel.

A Glorynak 705 kilométer magas pályát kellett volna elérnie, csatlakozva a NASA éghajlatkutató flottájához, az A-Trainhez. A műhold két tudományos szenzora a Nap éghajlatra gyakorolt hatásait és a parányi légköri részecskéket, az aeroszolokat figyelte volna. A küldetés elvileg segítette volna a politikai döntéshozókat az éghajlatváltozás kezelésében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Merces #52
    ...ki mondta neked hogy az ember fogja meghóditani a galaxist, vagy egyáltalán?
    rakétameghajtásrol meg nem is beszéltem, te magyarázod bele....
    nem mellesleg egy kurva madarat sem látok amelyik teleportálva közlekedik vagy hajtogatja a teret,(egyik sem lehetetlen csak épp nem a homo sapiensnek van kitalálva,nem kevés gyakorlati és filozófiai problémát vet föl a téma)hamár igy banalizálgatunk, de mindegy álmodj királylány........
  • Pocok44 #51
    Szerintem sem járható út a rakétahajtás egy másik naprendszerbe, max. egy automata szondának lenne némi esélye annak se túl sok, de a legfontosabb hogy mindenki csak a gyorsításról beszél szerintem ahhoz hogy akik elindulnak még életükbe odaérjenek, nem ártana a fénysebesség10-20%-át elérni, ehhez évekig kéne gyorsulni hogy az embereknek ne legyen halálos, majd évekig lassulni a cél előtt, és ezt a lassulási szakaszt mindenki kényelmesen kihagyja ehhez honnan lenne üzemanyag?
    Lassítás nélkül egy űrhajó vagy egy szonda pár óra alatt átszáguldana a célterületen.
    A kisbolygóövezetet a naprendszer síkjából merőlegesen kivezető pálya elkerülheti, de az Oort felhőt nem mivel az nemcsak síkban hanem gömb alakban veszi körül a Naprendszert és habár millió kilométerek lehetnek az objektumok között, de rendkívül kiterjedt és csak 1 ütközés kell.
    Manőverezésről meg ilyen apróságokról ekkora hajóval ilyen sebességnél és tehetetlenségnél szerintem kár beszélni, amíg nem találunk ki jobb technológiát az Ember nem fogja elhagyni a Naprendszert.
  • NEXUS6 #50
    Az elektromos hajtóművek (ion/plazma) is rakéta elven alapulnak, csak megjegyzem.

    Azonban, amíg kémiai rakétával a Mars út 1-2 év, addig az elektromos hajtással 1-2 hónap.

    Csak éppen ezek bizony akkorák lennének mint egy A-380-as airbus, ha kisebbet építenek, akkor az is olyan lassú lenne, mint a a kémiai rakéta.
  • torreadorz #49
    Te nem érted, de mindegy. Rakétahajtással meghóditani a galaxist, vagy akár csak a naprendszert is olyan elvetélt ötlet, mint tutajjal bebarangolni az oceánt.

    Ennyi, nincs tovább. Amig ezt nem oldjuk meg, addig nem hogy marsutazás, holdra szállás sem lesz megint.

    Az meg hogy ezt mennyire bonyolult megoldani, nem feltétlen lehetetlen. 150 évvel ezelőtt ha azt mondtad volna hogy napi rendszerességgel fognak többszáz tonnás tárgyak repkedni az égen (repülő) akkor kiröhögtek volna hogy ez akkora képtelenség hogy sohasem fog megvalósúlni.
  • Merces #48
    ...látom nem érti....az ötlet ide édes kevés soha a büdös életbe nem lesz csopár vagy mi a faxnak hivták, amibe csak ugy belépsz meg kijössz belöle a másik végén . Ha lesz is hasonló tecnológia annak legalábis az űrben kell megépülnie biztonságos távolságra, de előbb meg kell oldani a honnan szedjünk elég energiát, hogy vigyük a helyére, hogyan óvjuk meg az utazókat a hatásaitol,hogy hozzuk vissza őket....legalábbis csillagmérnöki bravúr. Ha meg már ilyen méretekben tudunk manipulálni akadnak reálisabb alternativák...
  • torreadorz #47
    Szerintem nem kár, hátha egyszer megjön az ötlet.

    Másrészt meg pont ezért fejlődik visszafelé az űrkutatás.
    Ugyanis arra már a politikusok is rájöttek, hogy temérdek pénzt beleölni abba hogy esetleg valaki kitüzze a zászlót mondjuk a marson, nem éri meg. Még ha esetleg nyersanyagokat lehetne onnan behozni, de a jelenlegi technika még erre is képtelen.
  • hangulati #46
    azok. de ez nem baj. akkor sem, ha magam is idetartozom. idiotanak barkit lehet nevezni, de figyelembe kell venni a felszolgalt es fogyasztott informaciok mennyiseget es minoseget is. utobbiak figyelembevetelevel mondom: nem idiota itt senki. most ez van, es kesz. egyszeru eszemmel gondolkozva kerdem: ezen a sebessegen lehet-e maskepp? otletekre van szukseg, konstruktiv otletekre. nem nekunk, hanem a hatalomnak. hat nem mi magunk vagyunk az? vagy megforditva: letezhet-e hatalom populaco nelkul? nem. csak ott a bokkeno, hogy a hon utalt hatalom pont a mi sajat igenyeinket elegiti ki elsosorban. ha valaki az anarchiara szavaz, annak oszinte szivembol kivanom: elje meg! belaim...gondolkozzunk.
  • z99999 #45
    idióták.
  • Merces #44
    ..ismerem a rakétahajtás problémáit , de ezek sehol sincsennek egy alternativ hajtás problémáihoz képest.....kár ilyesmiröl álmodozni.........
  • Garou #43
    Ki meg hol mondta, hogy 60-ra elég (elhiszem, ha mutatsz forrást)? Egyébként azért van ez, hogy mindig kitolódik, mert fejlődik a technika, és most már onnét és megéri kitermelni, ahol eddig ráfizetéses volt. Ez a nagy titok.

    "A készletek valószínűleg jelenleg is kimeríthetetlenek..."

    Lol.