Berta Sándor

Emberek ezreinek tűntek el levelei a Gmail rendszeréből

A Google története egyik legnagyobb problémájával szembesült: eltűnt az összes levél sokezer felhasználó elektronikus postafiókjából. A cégnél egyelőre csak találgatják az okokat.

Ugyan a probléma csak a Gmail-fiókkal rendelkező személyek 0,08 százalékát érinti, de mivel becslések szerint a szolgáltatást világszerte összesen 200 millióan használják, így az érintett emberek száma több százezer lehet. Annyit már kiderítettek a vállalatnál, hogy az események nem a felhasználók hibájából következtek be, mindez persze az internetezőket egyáltalán nem vigasztalja. Ugyanakkor az is biztosnak tűnt, hogy ha valaki nem készített biztonsági másolatot, akkor akár végérvényesen búcsút inthetett a fiókban tárolt e-mailjeinek, mappáinak és címjegyzékeinek. Akinek van biztonsági mentése, az viszont könnyedén helyreállíthatja a probléma előtti állapotokat.

A Google munkatársai már dolgoznak az ügy felderítésén és a Googles App Status Dashboardon közzétett üzenetekben remélik, hogy az összes érintett postafiókban ismét elérhetővé tehetik az eltűnt leveleket. Az érintett személyek a javítási munka alatt nem tudnak belépni a Gmail-fiókjukba, míg vannak olyanok, akik a már újra hozzáférhetővé vált e-mailjeiket olvashatják.

Az eset rávilágított a napjainkban egyre inkább hirdetett felhőszolgáltatások egyik legnagyobb gyenge pontjára. A vállalatok próbálják meggyőzni az embereket arról, hogy a adataikat tárolják az ő szervereiken, de egy ilyen ügy világosan megmutatta, hogy a Cloud Computing megoldásoknak biztonság és adatvédelem tekintetében még van hova fejlődniük.

A Google nyilvánvalóan komoly imázskárokat szenved el és többen a fórumokban máris jelezték: a jövőben lemondanak a Gmail használatáról. A probléma ismertté válása után nem lehetett pontosan tudni, hogy mekkora volt az érintett felhasználók száma. Kezdetben 0,29 százalékról volt szó, a legutóbbi információ viszont már 0,08 százalékról szólt. Míg előbbi körülbelül 580 000 embert jelent, az utóbbi már "csak" 160 000-et.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dilofekete #21
    Automatikus mentés ide vagy oda, akinek 1GB adatkorlátos internete van az baszhatja, aki csak azért vett pendrivet hogy kapcsolatot tartson az ismerősökkel.
  • opeca #20
    Az a gond, hogy nem egy noname kis cégnél történt ez, hanem a Google-nél. A nagyságnak ára van, gondolom. Nem tudom őket sajnálni.
  • MacropusRufus #19
    nem értem mi a gond?
    Az a baj, hogy eltüntek a levelek v. az, hogy ez a google-nál történt?
    Amúgy backup-ból vissza fogják állítani az összeset, feltételezem napi mentéssel dolgoznak.
  • TheWbtist #18
    Pasztord ezzel kezdte a posztot, belinkelem újra mindenkinek aki aggodalmaskodik, vagy szidja a gmailt: Olvassad
    Szive joga mindenkinek azt használni amit szeret, soha nem volt gondom a google termékeivel, sem az üzletben, sem a magán felhasználásban. uff.
  • duke #17
    "Emberek ezreinek tűntek el levelei"

    Mondani kene nekik, hogy neha csinaljanak biztonsagi masolatot, lemezre. Egy dvd mar csak 35 ft. :)
  • sanyicks #16
    + még egy csomó nem szemetet is kiszűr :)
  • Rotyoka #15
    buta vagy.
  • dilofekete #14
    ugyan azt a kiképzést megkapja és 100x kevesebb levél szemetet kapok ;)
    ezt meg az én statisztikám mutatja XD
    gmail-en meg szerkesztgethetsz ugyan ezért az eredményért órákat és örökké ;)
  • passatgt #13
    azért kapsz szemetet mert minden szemét oldalon megadod az emailcímedet;)
    ha a hotmailes címeddel is ezt csinálod, ott is ugyanannyit fogsz kapni
  • dilofekete #12
    Épp tegnap gondolkodtam azon, hogyan töröljem a gmail fiókom, de nem jöttem rá hogyan importálom át egy új hotmail regre a facebook barátokat, tehát a profilom, ahol csak barátok lennének.
    Nem jöttem rá :(
    Erre a mai hír ez :D
    reváns XD
    Azért hotmailra is érkezik levélszemét rendesen. A nagy neves játék gyártók levelei mindig ott vannak, de az ingyenes webes játékok levelei nem igazán.
    Mellesleg én is pont ezért töröltem volna, a sok levélszemét miatt, mert negyed év alatt bekaptam 4000 levelet és ezt válogassam szét.
    Hát ez az amit nem tennék meg gmail-on, pedig így is 2% van lefoglalva a tárhelyemből, Gondolom a gmail erre lett kitalálva, de viszont a megoldásra nem találom a gombot, hogy törölje a profilomat.
    Hotmailra csak akkor nem tudtam bejelentkezni, ha nem volt beállítva a pontos idő a gépemen.
    Szerintem azért a gmail nem olyan hű de jó, értem ezt úgy hogy mégse annyira felhasználó barát, mint a hotmail.