Berta Sándor

Egyre többet várunk a műszaki eszközöktől

Sherry Turkle pszichoanalitikus és szociológus, a Massachusettsi Technológiai Intézet (MIT) munkatársa. A szakember azt tanulmányozza, hogy az új technológiák miként változtatják meg az emberek életét.

A professzor több könyvet is írt a témában, legújabb művében, az Alone Togetherben azonban meglehetősen kritikusan áll a területhez. Álláspontja szerint a mai felhasználók egyre több dolgot várnak el a technológiától és egyre kevesebbet az ismerőseiktől, barátaiktól. Az Alone Togetherben például egy olyan diáklányról számolt be, aki minden további nélkül lecserélné a barátját egy robotszeretőre.

"Egyrészt frappánsnak találtam ezt a dolgot, hiszen az illetőt egyáltalán nem érdekelte a mesterséges intelligencia problémája, másrészt ugyanakkor meglehetősen szomorúvá tett ez a válasz. Meg akartam érteni, hogy miként juthatott idáig és hogy miért vagyunk ennyire magunk miatt elkeseredve? Hiszen ez az egész nem arról szól, hogy a tudósok olyan robotokat fejlesztettek ki, amely valóban képesek az emberi társakat kiváltani, hanem egyszerűen elveszítettük az emberekbe vetett bizalmat. Az élethez hozzátartozik, hogy becsapnak, elhagynak és megbántanak bennünket, de mindig javíthatunk magunkon."

"A könyvem másik témáját az online kapcsolatok teszik ki. Egy Facebook-barát nem barát, hacsak nem volt már korábban, a valódi életben az. Sok mindent veszíthetünk, ha lemondunk arról, hogy az embereket a hagyományos módon, különböző szituációkban ismerjük meg. 15 évvel ezelőtt teljesen izgatott voltam az online kommunikáció miatt és azért, hogy a világháló micsoda lehetőségeket kínál a kutatásra és a kísérletezésre. De akkor még nem gondoltam arra, hogy az emberek egy napon majd mindig és minden helyzetben online lesznek, s lehetőségük lesz a valóságtól való elmenekülésre. Napjainkban olyan szülők vannak, akik az autóvezetés közben a Sims játékkal vannak elfoglalva, miközben a gyerekeik a hátsó üléseken vannak. Még a vacsora közben is a kütyüjüket bújják, eközben folyamatosan elidegenednek egymástól és az őket körülvevő emberektől" - összegezte véleményét a pszichoanalitikus-szociológus.


Sherry Turkle szerint lehetnek valódi online kapcsolataink, hiszen egyre több dolgot árulnak el magukról a felhasználók a világhálón. De fontos tudni, hogy az internetezők azt árulják el magukról, amit el szeretnének és nem azt, amit a többiek tudni akarnak. Egy igazi barátságban valódi információcsere valósul meg. A pszichoanalitikus és szociológus már az 1990-es évek óta tanulmányozza a chateket. A legfontosabb észrevétele, hogy ha valakinek valami kényelmetlenné válik, akkor egyszerűen bezárja az ablakokat és elmenekül a helyzet elől.

"A valódi kapcsolatok lassan valami veszélyes, frivol dologgá válnak. Az embereknek már munka közben is vannak gátlásaik. A másik irodában lévő kollégáik zavarják őket például az e-mailezésben. Vagy elég csak arra gondolni, hogy mennyire divatba jött napjainkban az SMS-ben, illetve e-mailben való szakítás. Egy igazi kapcsolathoz hozzátartozik, hogy látjuk és halljuk, amikor a másiknak fájdalmat okozunk. Ez azonban elveszik az online világban. De ettől függetlenül néhány dolog tekintetében az internet még mindig utolérhetetlen, elég csak Észak-Afrikára gondolni. Nem tudnánk semmit az ottani eseményekről, ha nem lenne világháló, mobilok és kamerák. De a technika egyes szempontjai védtelenné tesznek bennünket és azt hiszem, ezekre a dolgokra figyelnünk kell, mielőtt elborítanak minket" - tette hozzá a a Massachusettsi Technológiai Intézet (MIT) munkatársa.

A kutató hangsúlyozta: azt előre látta, hogy jön a mobil rendszerek térhódítása, a miniatürizálás, de azt viszont nem, hogy a mobil hálózatok mit jelentenek a pszichológia számára. Összességében azonban Turkle óvatosan optimista és bízik a változásban, mivel akik elmerülnek ebben a létben nem voltak boldogok. Szerinte nem kell eldobnunk a technikai eszközöket, hanem szembe kell néznünk a gyengeségeinkkel. Aki ezeket belátja, az tud dolgozni azon, hogy kevésbé legyen védtelen és kiszolgáltatott. Sokan azt mondják, hogy foglaljunk állást a technika mellett vagy éppen az ellen, ő viszont vallja: ideje egy kis pihenőt tartani.

"Nem vagyok technikaellenes. Ma reggel is felkeltem, megnéztem az e-mailjeimet. Elképedtem: hogyan jött 500 levelem tegnap este óta? Nem kell 500 embernek elérnie. Úgy éreztem magam, mint egy kis robot. Néha megmutatják az emberek, hogy milyen leveleket írok nekik és elborzadok, mert egy udvarias ember vagyok és ezekben az e-mailben nagyon röviden írok: igen, nem, talán, 9 óra 42-kor stb. Tudatosan pihenőket tartok és ez részben annak is köszönhető, hogy a telefonomon nem tudok fogadni és írni e-maileket. Ilyenkor egész nap nem nem vagyok online. Naponta kétszer leülök és akkor egy teljes más személy vagyok" - szögezte le Sherry Turkle.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NIBI #15
    Biztos olyan szar az ágyba a pasija, hogy a nőnek már egy robot is jobb lenne.
  • Szefmester #14
    Idióta ez a nő. Ne mondja már meg nekem valami kiöregedett éjszakai péniszvadász hogy mi a bajom anélkül hogy ismerne. Nekem igenis vannak közeli barátaim, ott van cicababa86, killerSSJ3, D0nJ03zsi, és még a többiek. Napi szinten chatelek velük, ők ismernek igazán, és ennél szorosabb kapcsolat nem is kell senkinek. Mi ez a konzervatív duma már hogy elidegenedünk egymástól. Hagyjuk már... Majd ha neki is 1350 ismerőse lesz az iwiwen meg majdnem ugyanennyi a facebookon akkor majd pampoghat addig kuss neki.

    Idiotizmus OFF/

    A szülők felelősségé is meg kellene vizsgálnia a kedves kutató nőnek. Mert önmagában a technológia nem vált ki ennyire szélsőséges életszemléletet mint a kiscsaj aki robotra cserélné a barátját. A mai fiatalok nagy része már a tévé és az internet által lett felnevelve, és nem a helyes morális értékrendet biztosító szülők nélkül. (Tudom hogy a normális értékrend is ritka mint a fehér holló a mai világban...)
  • NIBI #13
    Atya ég ilyen buta írónőt!
    Az én barátnőm is szokott hülyeségeket mondani ha épp mérges... Vagy csak úgy. :D
    Na most talált egy csajt akinek épp szar napja volt vagy mentálisan nem tartozik a középmezőnybe se, és ezt vette alapul Sherry Turkle hölgyemény.
    Igen, kiragadunk egy szélsőséget és arról írunk az egész világra nézve dolgokat. Marha okos. Pfff...
    Akkor a barátnőmmel ha beszélne 30 percet milyen világot vázolna fel???
    Bazz ez úgy ahogy van hülye... Persze manapság a hülyeségből lehet legjobban meggazdagodni.
    Azt elfelejtette, hogy már neten is lehet szexelni, és pár száz év múlva már csak úgy születnek a gyerekek... LOL.
    Lehet nekem is könyvet kéne írnom valami badarságról.
    500 levele meg hogy jöhetett 1 éjszaka alatt??? Megmondom: ráérő idejében vagy 2000 oldalra regelt, azt se tudta hova de neki ott kell lennie mindenhol... Aztán jöttek róluk a spamok. Ez egy technológia/netfüggő waze!!! Azt nekünk prédikál, szánalmas...
    Hú ritkán húz fel ennyire egy nő, de neki sikerült 5 perc alatt.
  • Merces #12
    ..adod alá a lovat.....
  • tmisi #11
    Abban fején találta a szöget, hogy az email, chat, sms esetén hiányzik egy valami, ami talán a legőszintébb: a nem verbális kommunikáció. Sokszor az embernek a szeméből, mozdulataiból látszik, hogy hazudik. De mi hiszünk egy smiley-nak inkább.
    A másik az, hogy a gyerekek könnyen függővé válhatnak, mert ma Facebook-buzi mindenki és már mobilon is azt nyomják.
  • Molnibalage #10
    OMG, még ilyen téma kapcsán is elbaszott konteókról kell olvasni...?
  • Locutos #9
    Szerintem az a csaj amelyik lecserélné igazi barátját egy robotra az nem elkeseredésből, rossz élettapasztalatai miatt cserélné le, hanem az már eleve érzéketlen ribiként született. Vagyishogy úgy született hogy fogékony a világ materializmusára, és észrevétel nélkül könnyedén semmibenéz minden embert és csak szórakozási eszközök neki. Ez is csak az emberi faj egyik súlyos, természetes, veleszületett defektjét jelzi hogy mennyire is képes tárgynak tekinteni egy másik embert, a lélek fogalmáról nincs is mit beszéljek.
  • Cat #8
    Az SMS-ben (emailben, stb.) szakítást én is totál gerinctelen dolognak tartom. Az ember igenis álljon oda a másik elé ilyenkor.
  • vatuszi #7
    Romantikus? Hülye? Konzervatív? Kerékkötő? Jaaa, azt akartad mondani, hogy maradt benne empátia, tök fölöslegesen... tényleg, mit pofázik ez a büdös ringyó?!

    "húzza magára a fődet, oszt csá. Majd valaki elsiratja őt is, aztán szépen továbblépünk.": ezzzazzz, csak keményen, pajti!
  • Justil #6
    de gonóc vagyol.