Hunter

Kezd felpörögni a Nap

A hét elején a Nap az utóbbi négy év legerősebb kitörését produkálta, hatalmas plazmafelhőt lövellve a Föld felé.

A napvihar sugárzása percek alatt elérte bolygónkat, amit a töltéssel rendelkező részecskék hatalmas felhője követett. Ezek a koronai anyagkidobódások (CME-k) megközelítőleg 24 óra alatt érik el a Földet, látványos aurora borealisokat, északi fényeket produkálva a magasabb szélességi fokokon, sőt még az Egyesült Államok északi területein is.

Az X2,2 osztályba sorolt napkitörés, a tavaly kezdődött új napciklus első X osztályú jelensége volt, a ciklus elméletileg 2013-ban érheti el a csúcspontját. "2006. december 6 óta ez volt a legnagyobb kitörés, úgyhogy egy hosszú ciklusnak nézünk elébe" - mondta Phil Chamberlain, a kitörést észlelő NASA Napdinamikai Obszervatóriumának (SDO) projekt tudósa. "Több jel is utalt a közepes, vagy annál valamivel nagyobb (M osztály és valamivel felette - a szerk.) kitörések valószínűségére, azonban mindannyiunkat meglepett a hatalmas X osztályú jelenség"

Az X osztály a napkitörések legerősebbike, ezen kívül két alacsonyabb csoport van, a közepes, de még mindig erőteljes M, valamint a leggyengébb C. A magyar idő szerint kedd kora hajnalban bekövetkezett X2,2-es kitörés a jelenlegi, 24. napciklus legnagyobb kitörése volt. Az űridőjárást és az égbolt eseményeit nyomon követő Spaceweather.com weboldal szerint az elmúlt négy év legerősebb viharát észlelték. "Ez a 24. ciklus felerősödését jelzi" - nyilatkozott Chamberlain a SPACE.com-nak. "Az első X-kitörést észleltük, amit a ciklus csúcsa és az elkövetkező minimumhoz vezető 2-4 évben számos újabb fog követni"


Az X2,2-es fler a Nap jobb alsó részén látható 1158-as területen tört ki

A keddi X-kitörést február 13-án, vasárnap egy valamivel gyengébb M6,6-os előzte meg. Mindkét esemény a Nap egyazon területén, az 1158-as aktív régióban zajlott le. "Az AR 1158 a déli féltekén helyezkedik el, ami eddig aktivitásban alulmúlta az északit, most viszont átvette a vezetést a nagy kitörések terén" - olvasható a NASA tudósainak tájékoztatójában az SDO weboldalán.

Az X osztályú kitörések rendkívül magas ultraibolya- és röntgensugárzási dózisokkal áraszthatják el a Földet, amit a napszél juttat el hozzánk. Amikor a kitörés eléri a bolygót, a napszél elektronjai és protonjai reakcióba lépnek a Föld mágneses mezejével és elkezdenek a mágneses sarkok felé áramlani, geomágneses viharokat idézve elő a Föld mágneses mezejében. Ezek az ionszférában mozgó, változó mágneses terek elektromos áramot indukálnak az elektromos vezetőkben, különösen a hosszú távvezetékekben, csővezetékekben, telefonvonalakban, ahol olyan túlfeszültség és túláram léphet fel, ami sok esetben tönkreteheti a berendezéseket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gybfefe #60
    Na akkor segítek. E=mc². Még Maxwell felvetése volt a fényhez viszonyítani a fizikai mennyiségeket. Ezen felvetése tette Einstein sztárképletét világhírűvé, noha gondolati atyja nem ő volt, ezt világosan ki lehet olvasni Maxwell értekezéséből az elektromosságról.
    A további kavarások éter ügyben méginkább elhomályosította a fizikusok elméjét.
    A Michelson-Morley kísérlet téves rögeszmét plántált arról, hogy nincs éter, avagy nevezzük ahogy akarjuk. Nem tudom mért voltak ilyen naívak a fizikusok, talán a kísérletekben is sokat használt vákuum fogalma párologtatta azt a lila ködöt, amit aztán vezető fizikusok is szívesen inhaláltak :) Valójában a helyzet éppen fordítva van. Nem az éter fogalma az amit szanálni kellett volna, hanem inkább a vákuumé. Persze hozzátetszem gyorsan a relatív kiigazítás nem csak a vákuumra, hanem az éterre is igaz. Tehát beszélhetünk relatív vákuumról és relatív éterről, és igazából az abszolútum az amit el lehet felejteni. A végtelen világ valóságát kevesen fogadták csak el és eszement elméleteket gyártottak mint pl. az Olbers paradoxon.
    Hogy rövidre zárjam a fény sebessége a mi éterünkben eddig hasznos mértéket jelentett a különféle vizsgálatoknál, azonban elméleti téren félrevezető is lehet. A fénysebesség nem abszolút sebesség, semmi köze az idő mint fenóm meghatározásához, és akkor itt térnék rá a felvilágosításra.
    Kezeljük az einsteini képletet a fény sebességétől függetlenül, vagyis:
    E=m(s/t)², és ebben a megvilágításban már is látható egy kis matematikai átrendezés után, hogy a teret miként formálja a tömeg, valamint, hogy az idő nem más mint a tömeg és energia arányának meghatározása (vagyis észlelése):
    Et=ms²/t Felhívnám a figyelmeteket arra, hogy a végtelen világ általánosításában az éppen figyelembe vett közeg ms², maga a háromdimenziós tér. Itt buktak el a fizikusok rendre, és alkottak xdimenziós elméleteket, ahelyett hogy belátták volna a világ végtelenségét amire matematika bizonyítást is lehet alkotni Gödel nemteljességi tételével. Végezetül még megjegyezném nehogy belekössetek, valóban lehetséges, hasznos és értelmes lehet további dimenziókat felvenni és érvényét is be lehet látni a való világban, azonban mindennek a három dimenzió az alapja. Most röviden csak ennyi :)
  • TreDoR #59
    Jehova tanúi elvileg az.
  • jeti00 #58
    világvége-egyházak vannak már? ha nincsenek akkor copyright :) csinálok egyet és 2012ben amikor eljön az idő mindenki átutalja a pénzét az én számlámra, hisz az ő elméletük szerint már úgyis mind1 én meg nem szeretnék 2013tól dolgozni
  • atomzso #57
    Megint csak az derült ki, hogy mennyire nem ismerjük még a Napot.
  • Chaosman88 #56
    csak nehogy a tenoristák kezére kerüljön!
  • Kelta #55
    Persze, ezek amiket leírtál, nagyjából igazak, de ez hol mond ellent annak amit írtam?:)
    Megitélésem szerint simán tekinthető a fény az időnek :)
    persze emberi mai, felfogás, és mérés szerint:)
  • toto66 #54
    Jelenleg a fénnyel mérünk.
    A fénysebesség elérésekor megállna az idő.
    Mert a mérőeszközünket mindig azonos fázisban érzékelnénk, könnyen belátható miért. De csak a haladási irányunknak megfelelő irányban haladó illetve azzal szembeni fénnyel lennénk így. A ránk merőlegesen haladóval nem.
  • toto66 #53
    És máris eljutottunk oda, hogy a tömeg befolyásolja az időt.
    Mivel a Jupiteren más a gyorsulás szabadeséskor.
    És igazából ez a példa mutat rá igazán az ön definíció hibájára, mert négyzetesen érvényesül, és jobban megérthető.
  • toto66 #52
    Jó példa erre, hogy ha az időt a Földön tapasztalható gyorsulással mérnénk, akkor is lehetne a valós fizikát helyesen leíró elméleti fizikát kreálni. Csak a számolás lenne benne hihetetlenül bonyolult a négyzetes tag miatt. (illetve számítógéppel könnyebben menne, mint fejben)
  • toto66 #51
    Egyébként az alap mennyiségeknél így van.
    A hossznál, a tömegnél is. Ezért matematikailag nőhet a hossz, nőhet a tömeg, lassulhat az idő.
    Ezért aztán, görbülhet a tér, stb.
    Csak az a bibi, hogy érzékcsalódás, és tévedés...