Berta Sándor

Filmzene generálása szoftverrel

Hamarosan komoly és olcsó alternatív megoldáshoz juthatnak a filmkészítők. A St. Pölteni Főiskola Médiaprodukciós Intézetének munkatársai ugyanis kifejlesztették a Generative Music for Media Applications (GEMMA) nevű zenei szoftvert.

Egy intelligens algoritmust használó program olyan háttérzenét tud generálni, ami teljes mértékben megfelel a filmipar igényeinek. Az új program első nyilvánosan elérhető változatát 2012-ben mutatják be. "A filmzene egy tisztán programzene, ami gyakorlatilag körülírja vagy éppen ellensúlyozza a megjelenített képeket" - jelentette ki Julian Rubisch, a GEMMA fejlesztője. A főiskola kutatói több mint 500 filmzene jellegzetességeit elemezték ki és eközben megállapították, hogy ezekben a művekben több visszatérő motívum is felbukkan.

"Az ünnepélyes jeleneteket például gyakran gitárzenével, tamburinokkal és énekkel, míg a baleseteket vagy az erőszakos cselekményeket hegedűkkel és fúvósokkal kísérik. Az alapvető követelmény az, hogy a háttérzene kifejezze és felerősítse az adott jelent érzelmeit" - tette hozzá Rubisch. Ahhoz, hogy a felhasználók képesek legyenek az új szoftver segítségével egyedi háttérzenéket létrehozni, először is számos paramétert meg kell adniuk. Ilyen többek között a használt hangszerek típusa, a hangskála, a dallam és a ritmus. Emellett alternatívaként megadhatók bizonyos referenciaanyagok is, amelyeket az eszköz kreatív módon a személyes elképzelésekhez igazít, illetve az adott pillanatokban szomorú, vidám, feszült vagy drámai változatban mutat be.

A fejlesztők célja ugyanakkor nem a zeneszerzők helyettesítése, hanem sokkal inkább az, hogy segítséget nyújtsanak a komponistáknak. Ráadásul az eszköz javíthatja a zeneszerző és a rendező közötti kommunikációt is. "Sok rendező zeneileg kevésbé jártas. Megkeresik a kedvenc számukkal a komponistát és megbízzák azzal, hogy valami hasonlót készítsen. Ez azonban gyakran frusztrálja a zeneszerzőket" - közölte Julian Rubisch.

A tavaly óta fejlesztett GEMMA segítségével azonban nem csak filmekhez, hanem akár játékokhoz is készíthető zene. A szoftver matematikai eljárások segítségével és a felhasználó által megadott, különböző érzelmeket tükröző paraméterek alapján kiszámol, létrehoz bizonyos melódiákat. Összesen nyolc ilyen paraméterből lehet majd választani és a fejlesztők nagy hangsúlyt helyeztek a program könnyű kezelhetőségére. Az alkalmazás képes arra, hogy valós időben hozzon létre zenéket, illetve hogy valós időben reagáljon egy film történéseire. Sőt, emellett a szoftver végszükség esetén, ha a felhasználó képtelen a zeneszerzésre, maga is készít zeneszámokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • olivaoil #26
    (...)"és miközben a készítők biztos büszkék és boldogok, én szép lassan éhen halok..."
    Jaj, szegény kis aranyos zeneszerző, kár lenne érted!

    Próbálj meg betörni a zeneiparba jól hangzó saját kikísérletezésű zenei technikákkal (ehhez persze elektronikus zeneszeretet kell), + ne áruld el ezeket (konkrétan a technikát ne publikáld) és akkor a Te zenédet fogják venni.
    Vagy esetleg társulj be ilyen GEMMA-s projectbe és akkor sem halsz éhen. Kár lenne egy zeneszerzőért!
  • donpedro #25
    Na, csak most találtam meg a konkrét zenei demot a szoftvertől, és egyrészt azért ez még nagyon messze van az igazitól - jövőre ígérik a véglegest - másrészt viszont ha a ritmusszekció generálására összedobnak egy tűrhető algoritmust, akkor már veszélyesen közel lesznek a valóban használható anyagok ilyen módszerrel történő "megalkotásához". Ijesztő.
  • donpedro #24
    Jah, még valami: Rubisch azzal érvel, hogy a rendezők saját munkájukhoz rendre valamilyen ismert zenét társítanak a kezdeti képanyag mellé, és mire a zeneszerző képbe kerül, addigra az egész stáb megszokja a hangzást, ami megköti a kezét a muzsikusnak. Ezt akarják a Gemmával kiküszöbölni: hogy a stáb ne mindig a Gyűrűk Ura zenéjére vágjon, ha fantasyt forgat, a szoftver kikeverne nekik valami eredeti témát.

    Szerény véleményem szerint erre pont nem egy szoftver lenne a megoldás, hanem az, hogy a zeneszerzőt még a folyamat elején alkalmazzák, a megszokott utolsó utáni pillanat helyett. A filmesek ilyen szempontból tanulhatnának a videojáték iparágtól, ott jóval nyugodtabb tempóban lehet dolgozni, mert többnyire már a fejlesztés korai szakaszában képbe kerül a zenész.

    Emellett az is furcsa érv, hogy a rendezők némelyike nem ért a zenéhez, és ez konfliktusforrás lehet... Nos, szerintem a nézők jelentős többsége pont ugyanannyira nem ért hozzá, mint a rendező, mégis ők fognak fizetni érte a kasszánál, és ezzel effektíve véleményt is alkotnak - erre egy rendező is legyen már képes. Vagy ha ő nem is, akkor tudja ezt magáról, és alkalmazzon egy asszisztenst, akinek ez a dolga, és ért is hozzá.

    Nem azon kéne agyalni, hogy hogyan tudjuk az egyre sablonosabb iparművészetet analizálni, rendszerbe foglalni, és leprogramozni, hanem meg kéne adni a lehetőséget a művésznek, hogy ne legyen szüksége annyi sémára. (Itt már bejön a képbe a fogyasztói felelősség is, nehéz úgy objektív értékítéletet mondani egy alapvetően szubjektív témáról (zene), ha a fogyasztó mondjuk csak és kizárólag dubsteppet hallgat - a műveltség (akár zenei, akár más formában) lassan teljesen értékét veszti, pedig borzasztó fontos lenne, hogy kicsit szélesedjen a látókör. Meggyőződésem, hogy a napjainkban nagyon jellemző általános igénytelenség elsősorban a műveletlenség folyománya. Nem azért hallgat szívesen az értelmiség nagyobb arányban klasszikusokat, mert sznobok, hanem mert sokkal nagyobb az összehasonlítási alapjuk - a nagyobb műveltségük okán.)

    Száz szónak is egy a vége, a hallgatóságon nagyon sok múlik, szóval tessék minél több stílust - alaposan - megismerni, mert tényleg az lesz a vége, hogy már a zenében sem fogjuk tudni megkülönböztetni a természetest a szintetikustól.
  • donpedro #23
    Zeneszerzőként egyrészt a hideg ráz a gondolattól, másrészt azért értem, hogy mire alapozzák a szoftvert. Maguk a zeneszerzők is sablonokat, sémákat használnak: más template-et (hangszerelési sablont) töltenek be, ha csatajelenethez írnak zenét, és mást, ha valami lírai részt kell hangsúlyozni; a választható akkordok száma véges, az átkötésekre ugyanazokat a trükkeket használja mindenki már századok óta, szóval nem teljesen alaptalan a dolog.

    Nyilván nem lehet tökéletesen modellezni minden egyes kreatív irányt, amit egy zeneszerző kitalálhat, de nem is kell, elég egy viszonylag reprezentatív minta egy hallgatható eredményhez. Csak épp ez nem jó irány. Az, hogy valamilyen hanganyag jól passzol egy érzelemhez, még önmagában nem kéne, hogy elég legyen. (Mindenesetre picit vicces, hogy a GEMMA vezető fejlesztőjét Rubisch-nak hívják - angolul rubbish=szemét...)

    Aami már most is egysíkú kicsit, az ezáltal még inkább az lesz. Amiről a cikkben is beszélnek, hogy bizonyos érzelmekhez jellemzően bizonyos hangszerelés, tempó, stb. társul jelenleg is (pl temetőjelenetnél rendre halk tremolo hegedűk sírnak a háttérben, ha űrhajó téved a képernyőre, akkor jön valami rezes fanfár, stb...) , na ez lenne még rosszabb, ha a GEMMA befutna. (Arról nem beszélve, hogy szép lassan az összes szakmámból kitúrnak a szoftverek, és miközben a készítők biztos büszkék és boldogok, én szép lassan éhen halok... Szívem másik csücskét, a web design szakmát is lassan megfojtják a web top szerkesztők és a rengeteg sablon, egyszerűen nincs igény eredeti munkára. De ez már off.)

    Azért remélem előbb fogok én mozifilmhez zenét szerezni, mint ez a szoftver. Nem biztos, hogy jó lenne, ha a mesterséges intelligenciák képesek lennének önállóan eredeti, az előre meghatározott (beprogramozott) sémáktól eltérő, mégis színvonalas megoldásokra. Ez az, amiben - egyelőre - még jobbak vagyunk, mi emberek. :)
  • Soto #22
    Nagyszerű! Műzene műembereknek! Már csak ez hiányzott. A transznacionális tőke által vezérelt, fogyasztói társadalomnak hívott korszerű rabszolgatartás immáron kiterjed a kultúrára is. Előre a Summa Technology szép új digitális világa felé, amely olyan kurva modern, hogy felesleges benne az ember.
  • tatish #21
    szerintem ez így túl "steril" lesz
  • TreDoR #20
    "Az azért mindenképp rosszul venné ki magát ha bármilyen zene nem gépek segítségével, hanem gépek által jönne létre. Én minden kezem ügyébe kerülő eszközzel irtanám azt aki erre vetemedikk"

    Akkor kezdheted is ledarálni a párszázezer DJ-t (mit?...)
  • ZeemanX #19
    Az igen, de az speckó pont nem jó ellenpélda; pisztoly+western (egy már mindenki által ismert dallam) vegyítése - még ha klisés is - bevált recept. Én a Sunshine Adagio (VI-IV-V-III) - utóbbi időkben most már ez is egyre többet használt (úgy látszik ez váltja majd a porszemmé csépelt Mansell féle Lux Aeterna-t) - zenéjére gondoltam.
  • Archenemy #18
    Hát szerintem meg pont tök poén volt, hogy időnként hangulatában utalt más filmekre, pl. mikor a kiscsaj pisztolyozik, akkor a For a few dollars more c. western zene ment, ilyesmi. Én ezt nem igénytelenségnek, hanem egy plusz kikacsintásnak éltem meg.
  • Tetsuo #17
    Es pont egy europai vagy kanadai film nem fog alkalmazni ilyen szart elhiheted, mert arrafele meg van muveszeti erteke a filmekenek, ha csekely is.