Szekeres Viktor

James Cameron 3D-s bukáshoz asszisztált

Az amerikai mozis közönség nem hagyta magát befolyásolni és csak azért nem nézte meg a Sanctum 3D-t, mert a plakátjain ott díszelgett a világ legnagyobb bevételeit elérő filmek címe (Titanic, Avatar) és azon rendezőjének neve.

James Cameronnak sem jöhet minden össze. Hiába vett részt az Avatar rendezője a kimerítő sajtókörúton, új filmje, a Sanctum 3D, melynek produceri munkálatait látta el, nem nagyon keltette fel a közönség érdeklődését, Cameron neve és a 3D nem volt elegendő a nagyobb sikerhez. A kvázi sztármentes, víz alatt játszódó scifi-thriller premierjének napján 3,5 millió dollár bevételt hozott az első becslések szerint, ez pedig nagyjából 9-10 milliós nyitóhétvégét fog jelenteni, hiszen a mozinézők számát ezúttal nem csak az amerikai ítéletidő csökkenti, hanem az ottani idő szerint vasárnap megrendezésre kerülő Super Bowl is.


Persze ilyen nyitánnyal sem kell elbujdokolnia Alister Grierson rendezőnek, főleg, ha jó lett a filmje, hiszen az csak 30 millió dollárba került (és nagyjából 40 milliósra rúgnak a marketingköltségek), azonban az elmúlt időszakban buktát buktára halmozó Universal stúdió a plakáton James Cameron nevét épp a nagyobb siker reményében emelte ki. A hétvégén az első helyet a Roommate című tinithriller szerezte meg pénteki 6,5 millió dolláros nyitányával. (A kritikusok egyik filmtől sem voltak oda, a Sanctum kritikáinak mindössze 30%-a pozitív, míg a Rommate-nél ez az arány 9%.)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Watchmen #13
    Lehet nem lett sikeres, de a Mélység titka egy jó film.
  • NEXUS6 #12
    Csak hogy lejöjjön a fazonnak, hogy még sem ő a zisten!


    Az ilyen vizes témákkal általában mindig befürdik szegény, lásd Abyss.
  • m minnifield #11
    persze, de csak azért mert sokat reklámozzák, nem jelenti azt, hogy jó is. sok a pénzük a marketingre-tehát sok lesz a reklám. azért a hype nem egyenlő a minőséggel. ezért írtam az első kommentre amit. az avatar sikerét nem a hype hozta meg hanem a könnyen befogadható történet és a látványvilág. ennyi, semmi földöntúlit nem kell belemagyarázni.
    az aláíráshoz meg annyit: ha azt látom, hogy "hadjátok, hadjad", ölni tudnék. de a legdurvább amivel neten találkoztam az a 2-tő.nem hittem a szememnek. 2-tő.
  • koschwarz #10
    az egyik leggyakoribb hiba a "muszály" (elipszilonnal). jó az aláírásod.
  • sonance #9
    Írd bele: ventilátor xD
  • sonance #8
    Az aláírásod 0wnage :D
  • Dynamic #7
    Ezért a filmért 2 fillért nem adtam volna, annyira érdektelennek tűnik. Ezen még az sem segít, hogy hatásvadász módon ez a Sanctum trailer gyakorlatilag az Avatar trailer másolata (legalábbis az első fele mindenképp).
  • sanyicks #6
    Hát nem lehet mindenki olyan egyszerű hogy jónak gondolja de ne sajnálkozz, általában nem éli meg hátránynak az ember ha bonyoultabb gondolkodása van mint a többségnek :)
  • winnie #5
    tippre te is olyan mosóport veszel, amit reklámoznak a tévében. vagy tesco gazdaságosat?:) meg egyébként is, az emberek szinte minden termékről valamiféle marketing útján értesülnek.
  • Globalmaster #4
    Hát szerintem ez egy olyan szombati rtl-es híradó előtt levetítős film lett...

    Egyébként azt az embert nagyon tudom sajnálni, aki szerint az Avatar plotja nem jó.