Gyurkity Péter

Jövőre jön a Windows 8

Bár sokak számára túl korainak tűnhet a most kiszivárogtatott megjelenési időpont, a Microsoft mindössze tartja magát korábban részletezett tervéhez, miszerint minden három évben kellene piacra dobni az újabb és újabb asztali operációs rendszereket, amelyek reményeik szerint kedvező fogadtatásra találnak. A Windows 8 kapcsán szép lassan futnak be a fontosabb részletek, és jóllehet még messze vagyunk a végleges változattól, az már biztosnak tűnik, hogy 2012 végére minden készen áll majd - néhány korábbi értesülést cáfolhatunk, másokat viszont meg tudunk erősíteni.

Kezdjük a Windows 7 első javítócsomagjával, hiszen ez már most is kínál valami újat a felhasználóknak, még akkor is, ha ezúttal hiába várunk nagy durranást. A Windows 7 SP1 a friss hírek szerint elkészült, maga a csomag pedig az elkövetkező hetekben válik majd elérhetővé a szélesebb közönség számára. A Service Pack 1 mindössze a már megjelent frissítéseket tartalmazza, egyedül a jobb HDMI Audio érdemel említést a Windows 7 kapcsán. A Windows Server 2008 R2 esetében két új funkció is bekerült a szoftverbe, ezek pedig a távoli elérést optimalizáló és kiegészítő RemoteFX, valamint a Hyper-V által használt Dynamic Memory, amely a rendelkezésre álló memória dinamikus elosztását teszi lehetővé a különböző virtuális gépek között.

Ami a következő operációs rendszert illeti, itt végre konkrét ütemtervvel dolgozhatunk, jóllehet a pontos dátumok még mindig nem állnak rendelkezésünkre - és ezeket valószínűleg nem is fogjuk megismerni egészen addig, amíg nagyon közel nem kerülünk a hivatalos rajthoz. Több lap is az orosz Wzor.net értesülésére hivatkozva számolt be arról, hogy a Microsoft nagyjából miként is képzeli el a megjelenéshez vezető utat, kiemelve, hogy bár az információ egyetlen részletét sem erősítették meg (ezt nem is várhatjuk), a kiszivárogtató a korábbi tapasztalatok alapján többé-kevésbé megbízható.


A webkamera a rendszer szerves része lesz, bejelentkezésnél jelszó sem kell

Azt ugye tudjuk, hogy jelenleg a Windows 8 Milestone 2 változat áll a szerencsések és a belső tesztelők rendelkezésére, amely kinézetében még a Windows 7-re hajaz, itt nagyobb eltéréseket egyelőre nem fedezhetünk fel. Ez persze nem meglepő, hiszen még mindig a munka korai fázisában járunk, a külcsín pedig később alakul majd át, hogy kellően megkülönböztethető legyen a korábbi verziótól. Az orosz forrás szerint a Milestone 3 márciustól kezd majd kialakulni, ezt pedig nem sokkal később már a Beta 1 változat követné.

Miközben a Windows 7 SP2 javítócsomagon már ősszel elkezdték a munkálatokat és ennek véglegesítése 2012 nyarán várható, addig mindösszesen két béta jelenik majd meg a Windows 8-hoz, amelyek közül legalább az egyik - de az is lehet, hogy mindkettő - nyilvánosan is elérhető lesz, vagyis a fanatikusok idejekorán belekóstolhatnak majd az új generációba.

A béták után érkezik majd a Release Candidate, amely a kisebb megmaradó hibák kijavítását követően, alig három hónapra rá, alakul majd át RTM, vagyis sokszorosításra kész változattá. Ezt szokták immár hagyományosan lelopni a különböző torrentoldalakról a türelmetlen felhasználók, akik nem bírják kivárni a hivatalos megjelenést. Azt a forrás teljesen biztosra veszi, hogy 2012 utolsó negyedévére minden készen áll majd, a boltokban pedig egészen pontosan 2013. január 7-én rajtol majd el a Windows 8. Ezzel nagyjából tartanák is a hároméves ütemet, hiszen a Windows 7 2009 októberében került a polcokra. Ami a szerverek szegmensét illeti, itt a nem túl fantáziadús Windows Server 2012 érkezésére számíthatunk, amelyet egyesek rögtön Apocalypse Edition névvel illetnek, minden bizonnyal a maja naptárban is megemlített világvégére utalva.


Hatalmas változást jelent, hogy nem csak Intel, hanem ARM processzorokon is futni fog

Akik a korai tesztváltozatok kiszivárogtatására számítanak, azoknak a Wzor szerint várniuk kell majd az első béta elkészültéig, legkorábban ugyanis ezt követően bukkanhatnak majd fel az első ilyen példányok. Számíthatunk arra, hogy rengeteg hamis torrent és egyéb tartalom bukkan majd fel a különböző portálokon, ahogy az lenni szokott, nem árt tehát az elővigyázatosság, elég ha csak arra gondolunk, mennyi kártevő bújhat meg az új verziónak álcázott fájlokban.

Ami a várható változásokat, újításokat illeti, itt továbbra is felemás képet kapunk, hiszen a néhány megjelent részlet még mindig nem elegendő ahhoz, hogy kellőképpen összefoglaljuk a fejlődés irányát és mértékét. Korábban olvashattunk arról, hogy 3D-kezelőfelület lesz majd elérhető a 32 és 64 bites változatokon, mások pedig arról számoltak be, hogy egyelőre Wind kódnév alatt készül a kifejezetten a csúcskategóriás noteszgépekhez és asztali konfigurációkhoz szánt felület, amely már dinamikusan alkalmazkodna a felhasználók szokásaihoz és aktuális igényeihez, legyen szó a különböző ikonokról avagy programokról. Megújítják továbbá a hibernációt, amely az eddiginél gyorsabban helyezné számítógépünket energiatakarékos módba, elmentve az aktuális állapotot, végre bekerülne az USB 3.0 és Bluetooth 3.0 támogatás, emellett pedig az Xbox vonalról ismerős Kinect néhány elemét és átemelnék a rendszerbe.


Integrált online szoftverboltot tervez a Microsoft

Az elmúlt napokban néhány érdekes kép is felbukkant a világhálón, amelyek elsősorban terveket és vázlatokat tartalmaznak a felhasználófelülettel és az azon keresztül elérhető különböző funkciókkal és szolgáltatásokkal kapcsolatban. Azt már tudjuk, hogy a Windows 8 integrált online szoftverbolttal érkezne, a képeken pedig többek között ennek tervezett kialakítását láthatjuk. A Microsoft egyértelműen az Apple néhány jól bevált ötletére támaszkodik, emellett pedig szeretnék arcfelismerő funkcióval kiegészíteni a bejelentkezést a nagyobb biztonság jegyében (arra számítva, hogy 2012-re már minden PC kamerával érkezik majd). Lehetővé tennék bizonyos felhasználói adatok számítási felhőben történő tárolását, hogy kényelmesebbé váljon a különböző helyekről és számítógépekről történő bejelentkezés, ez pedig már a Google Chrome esetében megszokott szinkronizációra emlékeztet.

A nemrég megrendezett CES során is belefuthattunk néhány érdekes hírbe, ekkor hangzott ugyanis el elsőként, hogy a Windows 8 ARM-processzorokon is gond nélkül elfutna, ami jelentős mértékben kibővítené a meghódítandó piacot. Lehetővé válna az asztali operációs rendszer enyhén lecsupaszított változatának megjelenése a különböző hordozható és beágyazott termékeken, ami egyben feleslegessé tenné az Embedded és egyéb változatok további fejlesztését. A gondot egyelőre a külső szoftverek terén nagyon is fontos kompatibilitás biztosítása jelenti, ezen ugyanis a fejlesztőknek sokat kell majd dolgozniuk. A Microsoft a maga részéről az Office csomag gond nélkül történő felhasználását biztosítaná, ezt ítélik ugyanis a legfontosabb feladatnak az operációs rendszer megjelenése után.

Az Intel is komoly tervekkel készül a Windows 8 kapcsán, ők azonban már a mobiltelefonokat és okostelefonokat emelték ki, ahol a szoftver megfelelő funkciót tölthetne be. Itt nyilván saját alacsony fogyasztású chipjeiket párosítanák az operációs rendszerrel, és mivel itt jelenleg sem ütköznek komoly korlátokba, a végleges változat véleményük szerint számos eltérő megoldáson otthonra találhat majd - nagy kérdés, hogy mi lesz akkor a Windows Phone vonallal.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tomalak #52
    annyian be betonozódtak a régi rendszerekbe mindeféle ideológiák miatt, emberi hülyeség olyan jó :D

    én nem veszem meg mert marhára nem érint meg erről az oldalrról (vettem már xp-t is officet-t is legyne elég) de nem olyan nagy dolog sörre cigire gyerekre anti-gyerekre (gumistb) is elmegy ennyi. Attól függ ki mire sajnálja valaki sörre én a winre inkább :D
  • Tomalak #51
    Egyébként szerintem a win8 at meg a 3 évente windowst kizárólag xp ellen szánják nem azért hogy leváltsd a 7-et, arra pedig nem is rossz taktika, sztem.
  • Tomalak #50
    40ft per nap hajjaj :D
  • joco1114 #49
    Ez nem annyira igaz. Ha dolgoztál már webkamerás bejelentkeztető rendszerrel, akkor tudod, hogy a fotó nem működik, sőt, mozognod kell előtte, hogy lássa a 3D-t. Ha pedig "be van kötve a fejed", akkor beírod a jelszót. Nem a MS az első aki kitalálta a webkamerás bejelentkezést.

    Egyébként meg ha a MS szakemberei azt gondolják, hogy nekünk kell 3 évente egy új Win, hidd el, kell az nekünk. :) Természetesen használni nem kötelező. Amit feltételezek: a MS látja, hogy a tabletek rohamléptekkel terjednek. Ehhez pedig vagy Androidot használ az ember, vagy Androidot. A Win7 nem éppen ezekre készült. No most ha egy szegmenst szeretnének a tablet-OS piacból, kénytelenek lépni. Szerintem amikor mi hallottunk a tabletekről, akkor a MS már azon gondolkodott, hogy hogyan tudna minél jobban ezen a piacon is helytállni. Vannak ott koponyák!
  • wfefe #48
    "inkább a sok segélyen élőre megy a pénz, az oktatásra nem kellene sajnálni"

    Egyet kell értenem és nem is. Az oktatásra kellene költeni igaz, de ha számításba veszem azt is, hogy akik befejezik egyetemi tanulmányaikat egyből kifelé kacsingatnak más országokba - tisztelet a kivételnek - akkor miért a magyar adófizetők fizessék ki azt, hogy ő egy másik országnak termel majd hasznot és adózik?

    Témánál maradva: Az MS nem kicsiny hazánkból indul ki, hogy itt mire van vagy nincs pénz, a nyugati országok sokkal nyitottabbak az új dolgokra, mert megtehetik. Németországban meg néhány európai országban, az Egyesült Államokban, Japánban biztosan lenne rá kereslet.
    Ezt szerintem nem lehet úgy nézni, hogy nálunk mi az általános és akkor más kultúrákban is biztosan így mozog. Ez a pénzről szól, ahol van rá keret ott váltani fognak, ha megéri nekik, ahol nincs rá keret ott meg ketyeg tovább az XP. Világpiaci szinten Magyarország sehol sincs operációs rendszer vásárlásban, nálunk aki tudja letölti, aki meg nem az letölteti mással. A háztartások elenyésző százalékában van jogtiszta win a gépen vagy gépeken.
  • MsUser #47
    Egyáltalán nem rossz a Win7, kis gépekre is van elérhető verzió "Windows 7 Starter x86 Sp 1" vagy a "Windows 7 x86 Netbook Edition" ezek MS szerint jobban használhatók a csak NEt-ező dolgozgató kisebb átlag gépeken.
    Inkább a fejlesztők nem tudnak lépést tartani, és Xp-s a kiforrott programok nagy része, de azért ez is javul és fejlődik, és a legfontosabb az Xp lett a leg olcsóbb és jelenleg mindent tud.
  • RecoPhile #46
    Amíg XP-ről minden ember/cég vált addigra már windows 11 lesz a piacon.
  • Ferrer #45
    Te annyira síkelméjű vagy basszus :D
  • mjevsrsh #44
    3 évente biztos nem veszek windowst 40K ért...
  • 5c0rp330n #43
    "mivel az vagy amit megeszel, ezért a szarod te magad vagy. szar vagy."
    erre a kovetkeztetesre nem tudom hogy jutottal, csak egy tippem van: mindenki magaol indul ki, vagyis te onnan hogy ha te megeszed a szarodat, akkor mas is ezt teszi. es szerintem itt abba is hagyhatjuk a dolgot, leulhetsz, egyes :D