Berta Sándor

Ismét elérhetők Iránban a Google szoftverei

A tengerentúli vállalat újra hozzáférhetővé tette a Chrome böngészőt, a Picasa képszerkesztőt és a Google Föld szolgáltatást a közel-keleti állam internetezői számára.

A társaság hivatalos blogjában Neil Martin exportügyekért felelős menedzser jelentette be, hogy az amerikai kormány feloldotta a Google termékeit érintő, 2009 nyarán elrendelt exportkorlátozásokat. A társaság hangsúlyozza, hogy a jövőben is betartja az Egyesült Államok előírásait és szankcióit Iránnal kapcsolatban. Az amerikai pénzügyminisztérium egyik exportlicence például kimondja, hogy a vállalatnak minden az iráni kormány által használt IP-címet blokkolnia kell.

Az exportkorlátozásokat a 2009 nyári elnökválasztásokat követően, az iráni cenzúra erősödése miatt vezette be az USA. A közösségi portálokat és a Mir Hoszein Muszavi reformpolitikus követői által használt oldalakat az iráni kormány blokád alá vonta, de az is előfordult, hogy ezeket az ajánlatokat helyi titkosügynökök ellenőrizték. Mindkét intézkedés célja az volt, hogy megelőzzék az ellenzéki csoportok szerveződéseit. A mobil hálózat működése részben leállt, a külföldi sajtóorgánumokat pedig cenzúrázták és elnyomták.


Scott Rubin, a Google menedzsere cáfolta a Jevgenyij Morozov kutató cikkében szereplő állításokat. Morozov azt írta, hogy Robert Mueller, az FBI igazgatója a Szilícium-völgyben tett látogatásakor arra szólította fel az IT-cégeket, hogy építsenek be olyan megoldásokat az alkalmazásaikba, amelyek lehetővé tehetik az iráni felhasználók tevékenységeinek ellenőrzését. Korábban ugyanerről számolt be a The New York Times is. Rubin megerősítette, hogy a szankciók még mindig rendkívül szigorúak, de a Google szeretné a szoftverein keresztül biztosítani a különböző információkhoz való hozzáféréseket.

Az amerikai exportkorlátozásokat hasonló iráni intézkedések előzték meg. A közel-keleti országban ugyanis már 2007 szeptemberében felkerült a Google keresője és a Gmail a hivatalos cenzúralistára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Rotyoka #5
    Te komolyan elhiszed, hogy ők a nagy terroristák, és minden vágyuk hogy ledöntsenek 2-3 épületet a VÁLASZTÁSOK ELŐTT?
  • JethroHUN #4
    Azért a Google Earth-ot mégsem kellene szabadon használniuk.
  • uniu #3
    A "" közt van.
  • butuska66 #2
    Szerinted mi a közös az Iráni és az itthoni helyzet között?
  • uniu #1
    "A közösségi portálokat és a Mir Hoszein Muszavi reformpolitikus követői által használt oldalakat az iráni kormány blokád alá vonta, de az is előfordult, hogy ezeket az ajánlatokat helyi titkosügynökök ellenőrizték. Mindkét intézkedés célja az volt, hogy megelőzzék az ellenzéki csoportok szerveződéseit."

    Magyarországon is ez van. Erről miért nem cikkezik senki ?