Berta Sándor

Száműzték a VLC-t az Apple alkalmazásboltjából

A sikeres médialejátszó program iPhone, iPad és iPod Touch készülékeken futtatható verziója nem lesz a továbbiakban elérhető az Apple App Store kínálatában.

Az Apple egy az Applidium fejlesztői cégnek írt állásfoglalásában jelezte, hogy száműzi az alkalmazásboltjából a VLC Media Playert. A két fél közötti vita a szoftver iOS operációs rendszerre való megjelentetése miatt tört ki. A munkával hivatalosan az Applidium volt megbízva. A cég a teljes felelősséget Rémi Denis-Courmontra, a VLC társfejlesztőjére hárította. "Nagyon sajnáljuk, hogy a VLC Media Playerrel kapcsolatos vitát nem sikerült megoldani. Az alkalmazást eltávolítottuk az App Storeból. Minden további felvilágosításért kérjük keressék Rémi Denis-Courmontot" - áll a vállalat állásfoglalásában.

Jean-Baptiste Kempf, a VLC fejlesztéséért felelős Videolan szervezet elnöke szerint a konfliktus nem új keletű. Denis-Courmont már hónapokkal korábban jelezte az Apple általános üzleti szabályzatával kapcsolatos aggályait, kifogásait. Ugyan a cég azóta többször is megváltoztatta az általános üzleti szabályzatát, de igazán érdemben nem reagált a felvetésekre. "Innentől kezdve egy nevetséges párbeszéd"- jegyezte meg Jean-Baptiste Kempf.


Az Applidium ugyanakkor koránt sem hajlandó ennyire könnyedén lemondani az Apple alkalmazásboltjában való szereplési lehetőségről. "Mindent el fogunk követni azért, hogy az Apple és a VLC közösség bevonásával azért, hogy megoldást találjunk a problémára, s hogy a szoftver ismét elérhető legyen a kínálatban" - közölte Romain Goyet, a cég ügyvezetője.

A kialakult helyzetért a VLC fejlesztőin kívül - akik néha meglehetősen kiszámíthatatlanul viselkednek - az Apple is felelős, mivel nem világos alkalmazáspolitikát folytat és előfordul, hogy például a Google-t és más óriáscégeket is hónapokig várat, mire eldönti, hogy egy adott program megjelenhet-e az App Storeban vagy sem. "Még ha Denis-Courmonttal sikerülne is megegyezni, akkor is előfordulhat, hogy más VLC-fejlesztők tiltakozni fognak a dolog ellen" - tette hozzá Goyet.

Goyet és Kempf egyaránt úgy vélte, hogy a médialejátszó iOS-verziója nem sértette meg a GPLv2 szabályait és szomorú, hogy az Apple a döntésével több millió embert megfoszt attól, hogy a kedvenc nyílt forráskódú szoftverét használja. Ráadásul a döntés bejelentés nélkül érkezett. A Videolan elnöke kifogásolta továbbá, hogy a Steve Jobs vezette konszern egyszerűen nem volt hajlandó reagálni a megkereséseikre és a felvetéseikre sosem kaptak választ. A vállalat nagyon ellenségesen viselkedett velük és elég nehezen érthető meg, hogy a piac nagy szereplői miért ennyire elutasító és konzervatív módon állnak egyes kérdésekhez.

Kempf szerint, ha az emberek egyszer megvásároltak egy eszközt, akkor elvárható lenne, hogy azzal azt csináljanak, amit akarnak. A VLC iOS-os verzióját eddig 7 millióan töltötték le az Apple App Storeból és az egyik legnépszerűbb médialejátszónak számít, amit az is bizonyít, hogy az elmúlt évtizedben összesen 700 milliószor töltötték le a különböző platformokra készült változatait. Csak tavaly 100 millió VLC-letöltést regisztráltak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sathinel #37
    Android alatt elérhető. Szerintem inkább az apple nem tetszik valamiért neki ezért abból kiszedte.
  • sanyicks #36
    Tud youtube-ozni flashmentesen? Tud hw gyorsításos h264 lejátszást? (ja állítólag tud de 1 éve mikor próbáltam egy óra állítgatás után sem sikerült rábírni, miközben az mpc-hc-n pöccre megy. Tud rendes hang normalizálást?
  • bakagaijin #35
    Ránéztem, kmplayer windows+pc only. VLC alá szinte bármit be lehet tolni (mobilteló, pda... bakter még QNX alá is fordították, szerintem kis trükközéssel pl egy autó navigációs rendszerén vagy egy űrszondán is életre lehetne kelteni.) Mondjuk én mplayer-t használok mert csak, megszoktam, szeretem, valami feat mindig hiányzott másokból (pl. széles idősávon alapuló volume norm). Vuvuzela-szűrőre emlékszik még valaki? :)
  • caprine #34
    Csak megjegyzem sokan nem is tudják, hogy a VLC még a szabvány iso image fájlokat is kezeli, és ezt még egyetlen másik lejátszotól sem láttam.

    Persze vannak hibái, de ne várjunk már el tőkéletességet egy ingyenes programtól amikor azt még a fizetősek sem igazán tudják.
  • Olmütz #33
    Na ne röhögtess már...:-) Legnagyobb tudású? El nem tudom képzelni, minek a VLC, ha van KMPlayer is?
  • Tetsuo #32
    Ezt hogy erted?

    Nem tokeletes lejatszo, de jobbat meg nem lattam. Ennyi. A menujet utalom, de messze a legnagyobb tudasu lejatszo sajat kodekekkel.
  • Rotyoka #31
    Sosem szerettem a VLC-t, méghozzá a hang kezelése miatt nem.
  • Tzupi #30
    "Semmi különös nem történt. A dolgok a helyükre kerültek. A VLC PC-re való..."

    Mióta mekem van azóta VLC-t használok :) Meg előtte win alatt is használtam évekig.

    Nagyon okos lejátszó.
  • uniu #29
    A cikket nem értem! A lényeg kb lejött de nem érte meg az az 5 perc rá az életemből míg elolvastam. Berta Sándor ezért pénzt is kap ???
  • BlueGold #28
    pl. USB-vel rákötni PC-re és rámásolni a kedvenc zene számaimat. Bluetooth tényleg nincs benne?