Gyurkity Péter

Lencsevégen az LG és a Motorola Tegra 2 okostelefonjai

Szinte egyszerre futottak be az első (nemhivatalos) képek a két gyártó által tervezett készülékekről, amelyek várhatóan még az év vége előtt megjelennek az üzletekben. Technikai részletek is befutottak a felvételek mellett.

Elsőként az LG megoldásáról számoltak be külső források, amelyek megemlítették, hogy az okostelefon minden bizonnyal LG Star néven (illetve LGP990) jelzéssel jelenik majd meg hivatalosan. A képeken a már jól ismert formát látjuk, ebben semmi különöset nem találunk, a burkolat viszont az nVidia Tegra 2 chipjét fedi, amelyhez a cég nagy reményeket fűz.


LG Star (LGP990)

A készülék 4 hüvelykes kijelzővel érkezik majd, a már említett Tegra 2 chip pedig egészen pontosan két, 1 GHz-en futó Cortex-A9 magra épül. A 8 megapixeles LED flash kamerát egy előoldali változat egészíti ki a kényelmes videochat érdekében, ezen felül megtaláljuk a HDMI-kimenetet, a szoftveres hátteret pedig az Android 2.2-es verziója biztosítja, legalábbis a képeken látható korai példányokon. Ezzel kapcsolatban kiemelik, hogy a megjelenés valószínű időpontja (amely december-januárra esik) már a 2.3-as változat telepítését is lehetővé teszi, így ez nem jelenthet majd gondot.


Motorola Olympus

A Motorola eközben szintén készül saját megoldásával, így nem érte váratlanul a fanatikusokat, hogy ez utóbbi készülékről is befutottak az első felvételek. Az Olympus névre keresztelt okostelefon a képek alapján a már korábban emlegetett, szintén 4 hüvelykes kijelzővel (és 854 x 480 pixel felbontással), hátoldali dual-LED flash kamerával (amely lehetővé teszi az 1080p felbontású videórögzítést), valamint előoldali kamerával érkezik majd. A csatlakozók között itt is megtalálható a HDMI, valamint a microUSB, illetve négy, érintésre reagáló gombocska.

Ez utóbbi készülék is december-január folyamán bukkanhat majd fel az üzletekben, várhatóan az Android 2.3-as verziójával.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • RM007 #13
    Ezzel a telóval csak az a baj, hogy nem symbian fut rajta. Egyébként minek ilyen processzor egy telóba. Vannak progik amik ezt kihasználják? Tök felesleges, amíg az ember nem érzi a hiányát.
  • culas25hc #12
    Mármint a motorola az egyetlen gyártó aki még mindig nagy hangsúlyt fektet a design-ra. Mindent tudó okostelefont bárki gyárt, de én a motorolától azt várom, hogy a már kikapcsolt állapotban is magával ragadjon
  • culas25hc #11
    Na mivan a motorolával?? Ez megint elég semmit mondó telefon így külsőre. Pedig a milestone és backflip-el ismét nagyot alkottak, remélem állnak nem le ismét a kreatív ötleteikkel.
  • lapaleves #10
    szerintem annyira nem rossz, ha egy (vezetékes) távirányítóban van a htpc ésvagy desktop ésvagy letöltőgép. mellé még egy bt tapis bill meg kisfogyasztású monitor aztán jónapot. bár sajnos notihoz közelítő fogyasztású monitort nem könnyű találni, de attól még htpc-letöltőgép-távirányító kombónak elmenne.
  • fergusonpapa #9
    mármint az LG.
  • fergusonpapa #8
    sztem meg jó,és kel az h kihasználják mégjobban alkalmazásokban mert másban már nem nagyon éreznénk ez ugye logikus.pár év után ezis elavult,de fejlödéshez kelennek a lépések,énse hittem páréve h idáig jutunk h lassan erösebb 1 teló mint a gépem.de ezvan.

    am tetszik eza teló de kijelzője ezen a képen elég gyengécske,olyan alsó kategoriás beütést ad neki :S
  • sola #7
    Szerintem direkt 3G támogatás (modem) a Tegra2-ben sincs. Külső modemet és antennát pedig szerintem régebben is lehetett tenni a cucc alaplapjára.

    A Snapdragon-ok viszont azt hiszem ténylegesen a SOC-on belül tartalmazzák a 3G-s szilikont.
  • sola #6
    Azért azt nem gondoltam volna, hogy kis túlzással hamarabb meg lehet majd venni a Tegra2-es cuccokat telefonban mint tabletben és smartbook-ban.

    Tablet-ből és smartbook-ból is csak 1-2 típust lehet kapni Tegra2-esből és máris itt vannak a telefonos változatok.

    Szerintem egyébként telefonba a Tegra2 túl erős (bár ezzel biztos sokan vitatkozni fognak). 2 db Cortex-A9-es mag 1Ghz-en. Én értem, hogy dinamikus frekvencia-scaling...stb, keveset fogyaszt, de akkor is brutális ez a teljesítmény ide.

    1Gb gyors RAM-al és gyors flash háttértárolóval egy Tegra2-es SOC teljesen símán elfuttat egy desktop Ubuntu/ARMEL-t (lásd az AC 100 vidókat). És ez jó sebességgel teszi (2 mp-s Firefox cold-start, 5-6 mp OpenOffice start).

    Egyszóval még egy modern telónak is elég lenne ennek a fele.

    Bár ha a telóhoz lehetne venni tablet jacket-et és smartbook dokkolót (á la Always Innovating) akkor lehet, hogy én is beneveznék rá és már kezdeném is a lóvé gyűjtögetését.
  • fade2black #5
    Mivel a Tegra1nek nem volt GSM/CDMA támogatása így nehezen terjedhetett volna el telefonokban.... A Tegra2ben van. És sok szempontból nagyon komolyan a konkurencia elött járnak főleg igaz ez fogyasztás/teljesítményre márpedig mobil eszközöknél ez a kulcs.
  • Ferrer #4
    Avagy miért olyan népszerű az Android?