MTI

Egy hacker bénította meg a Wikileaks-et

Egy hacker bénította meg vasárnap a Wikileaks-et, röviddel azután, hogy az oknyomozó portál megkezdte több százezer oldal titkos amerikai diplomáciai sürgöny közreadását - jelentette a CNN.

A The Jester (az Udvari Bolond) álnevet használó ismeretlen a jó ügyek mellett kiálló "hacktivistának" tartja magát. A WikiLeaks elleni támadást azzal indokolta, hogy a portál "veszélybe próbálja sodorni katonáink életét, egyéb javainkat és külkapcsolatainkat". A hacker rendszerint iszlamista weboldalakat támad meg, és egy-egy "sikeres" akció után a "Tango Down" bejelentést szokta közölni a Twitter közösségi portálon, ami a különleges erők szóhasználatában egy terrorista megsemmisítését jelenti. Az elmúlt napokban olyan internetes oldalakat tört fel, amelyek célja az amerikai és az európai ifjú muszlimok radikalizálása.

Az Udvari Bolond a saját bevallása szerint egy "meglehetősen híres" katonai alakulat veteránja, azt ugyanakkor szándékosan nem árulta el, hogy mely ország haderejében szolgált. Annyit azonban sejteni engedett, hogy feladata a különleges egységek támogatása volt és hogy Afganisztánban és az ország környékén is megfordult. "Felbosszantotta" WikiLeaks szeptemberi bejelentése, hogy különleges biztosítást készíttetett a portál elleni betörések megakadályozására, s ezért "munkához látott".

Miko Hypponen, az F-Secure komputerbiztonsági cég szakértője a CNN-nek megerősítette: valóban az Udvari Bolond állhat a vasárnapi hackertámadás mögött. Kristinn Hrafnsson, a WikiLeaks szóvivője megerősítette, hogy a portál vasárnap több órára használhatatlanná vált.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sanyicks #2
    hát amcsiban van sok ilyen hülye aki elhiszi hogy a gonosz arab tenoristákok, meg a wikileaks veszélyezteti hős demokráciát (bábkormányt) mindenhova erőszakkal elvivő katonáikat :D
  • l300d #1
    ez de bena:) mondjuk amig van eleg hulye aki elhiszi ezeket a baromsagokat hogy egy bator hazafi szabadidejeben meggyozodesbol es nem penzert jo tesz annak az amerikai kormanynak aki haboruzik ossze vissza mindenfele azok meg is erdemlik. tango down hehe. Azok a hulye amcsik nagyon nem jo helyet keresik a teroristakat. pl ott van mindjart Bush kezdetnek