Hunter

Fák világíthatnák be az utcákat

A Cambridge Egyetem hallgatói egy különös koncepción törik a fejüket, az utcák közvilágítását biolumineszcens fákkal oldanák meg. A kutatócsoport már meg is tette az első lépést, kifejlesztve azokat a genetikai eszközöket, amikkel a biolumineszcencia, vagyis a fény kibocsátásával járó kémiai reakció képessége könnyedén átültethetővé válik a különböző organizmusokba.

A természet tele van a sötétben világító bogarakkal és tengeri lényekkel, ragyogásuk azonban nem elég erős, hogy a fenti koncepció alapjául szolgálhasson. A fény felerősítéséhez a csoport a szentjánosbogár és egy lumineszcens tengeri baktérium, a Vibrio fischeri genetikai anyagát módosította, hogy megnövelje a fénytermelő enzimek aktivitását és mennyiségét. Ezután újabb módosítások következtek, amikkel a génállományba beilleszthető elemeket, úgynevezett "biotéglákat" alkottak.

A kutatók E. coli baktériumba ültették be a géneket, melyekkel egy egész színskálát sikerült előállítani. Eredményeik szerint egy borosüvegnyi génmódosított baktériumtenyészet fényénél már olvasni is lehet. "Nem állunk meg a projekt inspirációjául szolgáló biolumineszcens fáknál" - mondta Theo Sanderson, a kutatásban résztvevő egyik genetikus hallgató. "Olyan adottságok sorát szeretnénk előállítani, amik lehetővé teszik a jövő kutatói számára a biolumineszcencia hatékonyabb alkalmazását."

A biolumineszcencia kiaknázásának van azonban egy komoly akadálya, egy folyamat, ami a különböző biolumineszcens élőlényekben található luciferineknek nevezett szerves vegyületeken alapul, melyek oxidált állapota biztosítja a fénykibocsátást, a keletkező oxilucifernin azonban többé már nem képes fényt termelni. Ennek kiküszöbölésére a cambridge-iek úgy alakították ki a biotéglákat, hogy lehetővé tegyék az organizmusok számára az oxiluciferin újrahasznosításához szükséges enzimek termelését is.

A biolumineszcens növények ugyanolyan gondozást igényelnek, mint hagyományos megfelelőik, nincs ami elromoljon, vagy kiégjen bennük, ha több fényt szeretnénk, egyszerűen csak ültetni kell egy újabbat. A csapat számításai szerint egy utcai lámpával egyenértékű fénykibocsátó fának a fotoszintézise által elnyelt energiának csupán 0,02 százalékát kell a fény előállítására fordítania.

Mindezek ellenére a világító fákra még várni kell. Alexandra Daisy Ginsberg, tervező és művész, aki maga is segítette a hallgatók munkáját úgy véli, a biológiai megoldásnak jelenleg nincs esélye, hogy teret raboljon a jól bevált világítási technikáktól, bár azt elismeri, hogy a "biofénynek" is megvan a maga varázsa. "Van valami ösztönösen vonzó az élő fényben. Ha táplálni és gondozni kell a fényforrást, azzal máris értékesebbé válik."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • primavis #77
    na ja, de a szentjános bogarat is csak látni lehet, de ő nem világit meg semmit! No a fákat is csak látni lehet majd! Jó kis hűlyítés!
  • Kara kán #76
    Ok, de csak takarékos égőkkel (ledekkel)!
  • halgatyó #75
    Szép dolog ez a technika. Olyan dolgok jönnek felénk, amikről álmodni se mertünk.

    Nekem is van egy álmom, aminek a megvalósításához nem kellene ekkora csodabigyó bogyó ... izé.. fa:
    A k***va bicikliseket kellene már végre rendesen kivilágítani b***
  • Szefmester #74
    Hát igen.. a csúnya sugárzások.. nah meg a génmanipuláció.. a kertészek évszázadok óta manipulálják a természetet, de az gondolom nem zavar, csak ha 3 év alatt történik valami nagy dolog.. akkor viszont már tiltakozni kell..

    Örök világosságól meg kérdezd meg pl a vegasi lakosokat.. némelyik szerintem csak a tévében látott csillagot az elmúlt pár hónapban...
  • fogantyu #73
    Szerintem ez nagyon vagány. Mekkora lehetőség van ebben! Mennyi energiát lehetne megspórolni! Mondjuk arra kíváncsi lennék, hogy nem tudnánk kikapcsolni a fényt :) az utcákon örök világosság uralkodna! Káros sugárzásaira is kíváncsi lennék, mert a sok génmanipuláció elég gyanús dolog.
  • lally #72
    Nagy bajban lesznek akkor; Az éjszakai-pillangók, de még az Ő baglyaik is,
    Hát még a vámpírok! -s milyen FaPofát vágnak majd a Napfényes_koporsóikban ...

    " Requiem:
    Adj, Uram, örök nyugodalmat nekik,
    és az örök Világosság fényeskedjék nekik."

    Szó szerint !
  • Kara kán #71
    Jé!
  • MJhunx0 #70
    [Javítás]

    nem rája hanem rá = de azért még rakunk rá egyet.
    nem szemérfeldogozó sem szeméremfeldolgozó üzem = Szemétfeldolgozó Üzem.

    reméllem most már érthetőbb..
    :S
  • Kara kán #69
    Mit keres itt a rája? Meg a szeméremfeldolgozó üzem?
  • MJhunx0 #68
    "ezzel a mondókával senkit nem akartam bántani"
    Egy ilyen mértékü beavatkozás a természetbe,katasztrófális lehet.
    bár nem mondom hogy szép,mer az,de inkább a fantáziába legyen ilyen.
    oké megalkotják ezeket,de tudják is hogy pár év múlva mi lesz belőllük?
    A természet előbb útóbb utat tőr magának, és már igy is jócskán felborúlt
    a rend!!
    nincs elég bajunk, és még raknak rája egy két lapáttaa had lobogjon ugye...
    már igy is tönkretettük a természetet,de azért még rakunk rája egyet.
    sebaly,amilyen durván fellép most a természet,és egyre kritikusabb lesz
    meg fogja azt bosszulni, több mint valószínűleg..
    de ha már takarékoskodni akarnánk, akkor legyen szélerőművünk meg vízerőművünk több,meg szemérfeldogozó üzem, ami termelné az áramot, de nicsen.
    helyette veszekedés van,és sok katasztrófa....
    gyönyörü :S