Hunter

Bizonyítható a jövőbelátás?

A parapszichológusok éveken át furcsa kijelentéseket tettek a prekognícióról, vagyis a megérzésekről, a jövő tudatos megjóslásáról. Ez a tudomány peremvidékén egyensúlyozó jelenség azonban most bekerül a főáramba, miután az egyik vezető társadalom pszichológiai folyóirat elfogadott publikálásra egy, a jelenség létezését bizonyító tanulmányt. A dolog érdekessége, hogy még a korábban a közzététel ellen ágáló szkeptikus pszichológusok sem tudnak igazán fogást találni a tanulmányon.

"Személyes véleményem szerint ez az egész képtelenség és nem lehet igaz" - írja a Psychology Today weboldalán futó blogjában Joachim Krueger, az amerikai Brown Egyetem kutatója. "A legjobb módja a támadásnak, ha végigjárjuk a módszertanát és kísérleti elgondolásait. Azonban őszintén meg kell mondanom, hogy nem találtam semmit, minden rendben lévőnek látszik."


Daryl J. Bem
A tanulmány - ami még idén megjelenik a Journal of Personality and Social Psychology-ban - a New York állambeli Cornell Egyetem nyugalmazott pszichológia professzora, Daryl Bem nyolc évi munkájának az eredménye. "Szándékosan vártam addig, amíg egy kritikus tömeg össze nem gyűlik, hogy ne csupán egy statisztikai véletlennek tulajdonítsák az eredményeimet" - mondta. A tanulmány egy több mint 1000 hallgató bevonásával készült kísérletsorozatról számol be. A tesztek többségénél Bem jól ismert pszichológiai jelenségeket vett alapul, egyszerűen csak megcserélve a sorrendet, így az esemény, amit általában az okként értelmeztek, a tesztelt viselkedés után és nem előtte történt meg.

Egyik kísérletében a hallgatóknak egy szavakat tartalmazó listát mutattak, majd megkérték őket, hogy idézzék fel a szavakat, végül ugyanerről a listáról véletlenszerűen kiválasztott szavakat kellett leírniuk. Megdöbbentő módon a hallgatók többnyire azokat a szavakat idézték fel a kísérlet elején, amiket a végén le kellett írniuk. Egy másik tesztben Bem a "előfeszítés" kutatást használta fel. Az előfeszítés az emlékezet kutatásában azt a hatást jelöli, amikor egy inger előzetes észlelése illetve felidézése előhangolja, előfeszíti a rá következő inger feldolgozását. Például ha valakinek egy pillanatra felvillantjuk a "csúnya" szót, akkor jóval tovább tart eldöntenie egy pozitív tartalmú képről, hogy az kellemesen hat, mintha a "gyönyörű" szó jutott volna el a tudatalattijához. A kísérletet visszafelé elvégezve Bem rájött, hogy az előfeszítés hatás az időben nem csak előre, de visszafelé is működik.

Krueger szerint Bem részéről "zseniális ötlet" volt a biztos alapokon nyugvó pszichológiai jelenségek visszaforgatott változatainak kutatása. A parapszichológia korábbi kutatásai sajátos elrendezéseket alkalmaztak, mint a Ganzfeld kísérletek, amiben az önként vállalkozókkal fehér zajt hallgattattak, és egységes látómezőket mutattak nekik, hogy létrehozzanak egy állapotot, ami állítólag elősegít olyan hatásokat, mint a látnoki képesség és a telepátia. Ezzel szemben a Bem által elvégzett teszteket a pszichológusok azonnal ki tudták értékelni.

Az általa feljegyzett hatások kicsik voltak ugyan, de statisztikailag jelentősek. A kilenc tesztből álló sorozat egyik kísérletében például a résztvevőknek két képet mutattak a számítógép képernyőjén. Előtte megmondták, hogy a két kép közül az egyik erotikus tartalmú lesz, majd megkérték az alanyokat, hogy tippeljék meg, vajon az első, vagy a második lesz az erotikus kép. A képek sorrendjét véletlenszerűen választotta ki a számítógép, amit a jelentkezők 53,1 százalékban helyesen tippeltek meg.

Tény, hogy az eredmény messze nem hangzik meggyőzően; bizonyára sokan most azt mondják, hogy eleve a puszta találgatás is 50-50 százalék esélyt ad, azonban több alaposan alátámasztott jelenség, mint az aszpirin alacsony dózisokban történő adagolásának szívinfarktus megelőző képessége is ilyen kis hatásokon alapul - jegyezte meg Melissa Burkley, az Oklahoma Állami Egyetem kutatója, aki szintén a Psychology Today oldalán található blogján kommentálta Bem munkáját. Bem kilenc kísérlete közül nyolc esetében jelen van ez a statisztikailag jelentős különbség.

A tanulmány jelenleg is lektorálás alatt áll. "Ez a munka legmegbízhatóbb lektoraink vizsgálati sorozatán ment át" - mondta Charles Judd, a szaklap szerkesztői bizottságának vezetője. Bár Bem hosszú ideje kutatja a paranormális jelenségeket, ugyanakkor elismert pszichológus, számos rendkívüli alapossággal elvégzett kísérlettel a háta mögött. Elmondása szerint tanulmányát négy szakértő lektorálta, akik bár több kiegészítést javasoltak, ennek ellenére támogatják a publikációt. Ennek ellenére a szaklap egy szkeptikus szerkesztői kommentárral fogja közzétenni Bem megállapításait, amivel a hatások megismétlésére próbálják sarkallni az embereket.

Egy sikertelen reprodukálási kísérlet már napvilágot látott. Jeff Galak, a Carnegie Mellon Egyetem, illetve Leif Nelson a kaliforniai Berkeley Egyetem kutatója egy online felméréssel megpróbálta megismételni Bem felfedezéseit a szavak felidézésében, azonban Bem szerint az online felmérések nem meggyőzőek, mivel lehetetlen megtudni, hogy a jelentkezők elég figyelmet szenteltek-e a feladatnak. Galak elismeri, hogy ez egy tényleges korlát, azonban tervei szerint hallgatók bevonásával személyesen is elvégzi a kísérletet. Ez csupán az első összecsapás lesz Bem és a kétkedők között, ugyanis több tucat szakember kért betekintést a kutatás részleteibe.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • hangulati #227
    elolvasni eppen el tudjuk, csak ertelmezni nem. nagyanyam kedvenc mondasa volt: „ertem Uram ertem, csak fel nem foghatom”.
  • hangulati #226
    nem valaszoltal. toled ez szokatlan.
  • Sir Ny #225
    http://homar.blog.hu/2010/11/22/horogkereszten_arulja_a_ruhat_magyarorszagon_a_nemet_ruhabolt
  • Kara kán #224
    idióta!
  • Merces #223
    továbbá nem az a baj a Magyarokkal hogy van eszmei értéke hanem a wikis fickó fontosnak tartotta hogy azt megemlitse,kiütközik a mentalitás.......
    ..az eltévelyedéseket meg hagyjuk...........
  • Merces #222
    te vagy eltévedlyedve te marha , az a szégyem hogy zsebpénzért ha kedve tartja a digó vadászbácsinak lelőheti oszt röhögve elsétál.
  • Kara kán #221
    Te el vagy tévelyedve megint.
    Az eszmei értéke azt jelenti, hogy ha valaki megöli, ennyi büntit kell fizetnie. Ahol nincs ilyen bünti, az az ország marasztalható el, mert bele gondolni is rossz, hogy ott nincs a büntetés elriasztó ereje.
  • Merces #220
    eszmei értéke 1 000 000 forint ??????? Találomra vagy tiz nyelven megnéztem a wikipédián van e az eszmei értékre utalás , nem volt, hurrá megint szégyelhetjük magunkat.....
  • Kara kán #219
    Van egy üzenet a múltból. Alig 3-3,5 ezer éves. Még ezt sem tudjuk elolvasni, de jövőbelátásról álmodozunk?
  • Kara kán #218
    Megvan a kis aranyos: vékonycsőrű póling.

    Még egyszer mondom, és l a s s a n, hogy mindenki értse, a béna is: alig 50 db. van ebből az aranyos madárból, és a pici fiókákat leszámítva mind tudnak repülni. Ezzel szemben itt vagyunk mi, 6,5 milliárd béna ember (vagy kacsa, ha úgy tetszik), és egyikünk sem tud repülni. Itt áll meg a tudomány és az ész!