Hunter

Mini-ősrobbanásokra készül az LHC

A világ legnagyobb energiájú részecskegyorsítója 2009 óta ütközteti a protonokat, abban a reményben, hogy egyszer majd lerántja a leplet az anyag alapvető természetéről. A hatalmas szerkezet november elejétől ólomionokat fog ütköztetni, a négy héten át tartó kísérletet a tervek szerint november 9-én indítják, a figyelem középpontjába ezúttal az ALICE detektor kerül, amit kifejezetten a nagy energiájú ion-ütköztetésekhez terveztek.

Míg a nagy energiájú proton-ütköztetésekkel a fizika különböző aspektusait kutatják, többek közt a Higgs-bozon részecskét, valamint az új fizikai törvényekre utaló jeleket, addig az ion-ütközések a gyökerekhez nyúlnak vissza, általuk elvileg megvizsgálhatnák, hogyan nézhetett ki az újszülött univerzum.

Az ALICE mellett átmenetileg az ATLAS és a CMS kísérletek is ionokat fognak ütköztetni, tájékoztatta a BBC-t James Gillies, a Cern szóvivője. A tesztek betekintést nyújthatnak az ősrobbanás utáni állapotokba, ami körülbelül 13,7 milliárd évvel ezelőtt uralkodhatott a világegyetemben. A vizsgálatok feltárulhatják a jelenlegi kozmoszt létrehozó kicsi, ugyanakkor rendkívüli sűrűségű energiagömb felrobbanása utáni első másodpercet, amikor a tudósok szerint az anyag egy különleges állapotban létezett, ami különbözött az univerzumot alakító jelenlegi anyagtól.

"Az anyag különböző állapotokban létezik. Vegyük például a vizet, amit ha megfagyasztunk szilárd lesz, majd ha kitesszük egy asztalra, folyékonnyá válik, végül ha felforraljuk gáznemű lesz" - magyarázta dr. Gillies. "Végig ugyanarról a dologról beszélünk, csupán különböző halmazállapotokban, ha pedig egy laboratóriumban elektronokat vonunk el az atomoktól, akkor egy újabb állapotot kapunk, amit plazmának nevezünk"

Az univerzum születésekor azonban még ezeken felül is létezhetett egy ötödik halmazállapot, amit a fizikusok kvark-gluon plazmaként emlegetnek. "Ezt az állapotot kapjuk, ha képesek lennénk ténylegesen megolvasztani a nukleáris anyagot, ami ma az atomokat felépíti, kieresztve a benne lévő dolgokat, a kvarkokat és gluonokat" - taglalta dr. Gillies.


Amennyiben az LHC kutatóinak sikerült újraalkotni ezt a halmazállapotot, és képesek tanulmányozni, akkor fontos információkkal gazdagodhatnak annak az anyagnak a fejlődéséről, ami ma mindent és mindannyiunkat felépít. "Bár a parányi tűzgömbök csupán egy röpke pillanatig maradnak fenn, hőmérsékletük meghaladja a 10 billió fokot, ami egymilliószor forróbb a Nap középpontjánál" - nyilatkozott a kísérletben résztvevő dr. David Evans, a brit Birmingham Egyetem tudósa."A keletkező hőmérsékleteken még az atomok magját alkotó protonok és neutronok is megolvadnak, ami egy forró és sűrű kvark-gluon levest eredményez"

A kutatók elmondása szerint még egyetlen kísérlet sem állított elő ilyen magas hőmérsékletet és sűrűségeket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gybfefe #139
    "A vizsgálatok feltárulhatják a jelenlegi kozmoszt " - a' fel! :)
    -Vajon a fizikusok tudatában vannak annak hogy világegyetemeket ütköztetnek?
    Képzeljétek ha a mi galaxisainkkal szórakoznának így a fölöttünk élő tudósok.
    Monnyuk úgy is olyan lassú a folyamat, hogy ezen ma még senki nem sopánkodna.
  • Kara kán #138
    Te vagy az n+1-ik értetlen ember, aki ezt itt megkérdezi.
    Az első n-nek én még elmagyaráztam.
  • Spheriot #137
    galaxishalmazokon belül lehetnek galaxisok melyek egymás felé mozognak.
  • drfaust #136
    Én csak azt nem értem, ha egy táguló univerzumban élünk, akkor hogy a fenébe ütközhetnek össze galaxisok?
  • philcsy #135
    Egy link segítségképpen:
    http://www.jimfurey.com/sciencenow/teleport/teleport.html
    Itt (angolul) nagyon röviden összefoglalják a lényeget.
    A konkrét kisérlettel együtt.
    "Én pl nagyon nem hiszem el,..." Ezekután nem kell semmiben sem hinned.
  • Spheriot #134
    két részecske közötti összeköttetés fénysebességnél gyorsabb azonnali, a mi megismerésünk erről fénysebességű.

    Tudom misztikus és paranormális fogalom a telepátia, de az nem lehet ennek egy változata? lásd ikrek megérzik ha a másikkal baj történik, vagyis az összekapcsolt részecskéknél és ikreknél (makroszint) az információ fénysebességnél gyorsabb is lehet?
  • philcsy #133
    A második mondatban az alany nem "részecske" hanem "részecskék"? Gondolom nem erre gondoltál. :)

    Szóval nem látom hol hibáztam, kérlek mond el hogy is lehet ezzel információt továbbítani.

    "Én pl nagyon nem hiszem el, hogy egy energiahullámot kettévágnak"
    Nem vágnak ketté semmit. A két részecske egyként kezelendő, amíg nem történik velük semmi, hivatalosan: amíg nem történik rajtuk mérés, megint másként: amíg nem lépnek kölcsönhatásba a környezetükkel. Függetlenül attól hogy milyen távol vannak egymástól.
  • Spheriot #132
    A (sors) tudomány fintora hogy ezt a gondolat kísérletet, fotonok távolba hatását, Einstein fogalmazta meg először a kvantum mechanika cáfolataként, mármint ő azt mondta ilyen nem lehet.
  • Spheriot #131
    Szerintem rossz ott a kaja és inkább otthon vacsizom.
  • Sir Ny #130
    "Az összefonódott állapotokkal nem lehet információt továbbítani fénysebességnél gyorsabban. A részecske állapota tényleg egyszerre változik meg, de ezzel önmagában nem lehet információt továbbítani. (Azért nem mert a foton állapotát nem lehet fixen valalyen értékre beállítani.)"

    Ezt azért gondold át újra, jó? Ha nem látod, hogy hol hibázik, akkor szólj, és elmondom, de szerintem te is látod, hogy ez biza információközlés, méghozzá a fénynél gyorsabban. ( mármint ha igaz ez az egész. Én pl nagyon nem hiszem el, hogy egy energiahullámot kettévágnak, és messze vezetik egymástól a két részt, és ha az egyikkel csinálnak valamit, akkor a másikkal is az lesz, csak azért, mert a hullám akkor keletkezett, amikor egy elektron egy távolabbi pályáról egy közelebbire lépett. )