Hunter

Kína kisajátítja a ritkaföldfémeket

A világ évtizedek óta szorgosan alkalmazza az úgynevezett ritkaföldfémeket a legkülönbözőbb csúcstechnikákban, legyen az egy lemezmeghajtó, szélturbina, vagy hibrid jármű, gyakorlatilag nélkülözhetetlenné téve a mindennapi alkalmazások számára. A piszkos munkát, vagyis az ércek kibányászását és a fémek kinyerését Kínára hagyták, és szinte észre sem vették, hogy ma már az ellátás 97 százaléka a kínaiak kezében összpontosul. Ahogy az lenni szokott, a helyzet kezdi megbosszulni magát.

A ritkaföldfémek, vagyis a periódusos rendszer 57-től 71-ig terjedő elemei, a lantanidák kiegészülve az ittriummal és a szkandiummal, nevük ellenére egyáltalán nem ritkák - legalábbis a többségük nem az. A téma néhány héttel ezelőtt került az újságok címoldalára, amikor Kína több korlátozó lépést tett, leállítva a japán és amerikai exportot. Bár a kínai kormány cáfolja ezeket a híreket, a tények önmagukért beszélnek. A kormány állásfoglalása szerint valóban szigorít exportkvótáin, amit azzal indokol, hogy rendet kell tennie a bányászati eljárások erdejében, illetve saját folyamatosan növekvő igényeit is ki kell elégítenie.


Mi tehet a világ többi része? A legkézenfekvőbb válaszlépés új bányák megnyitása lenne, Kína ugyanis mindössze az ismert készletek bő egyharmadával rendelkezik. A legnagyobb importőr, vagyis Japán nagyon reméli, hogy felállíthat egy bányát Vietnámban, míg az Egyesült Államokban a Molycorp Minerals újraindítaná a kitermelést a kaliforniai Mountain Pass bányában, amit egy radioaktív szennyeződés miatt 2002-ben bezártak.

A ritkaföldfémek finomításához szükséges létesítmények azonban nem egyik napról a másikra készülnek el, ennél is kellemetlenebb a tény, hogy igen kevés amerikai tudós ismeri a kinyerés folyamatát. Elemzők szerint körülbelül 15 évre lenne szükség az USA belső szállítási csatornáinak kiépítéséhez, az anyagi vonzatokról nem is beszélve. A rendszerhez új infrastruktúrára, külföldi technológiák és szellemi termékek megvásárlására is szükség van. "Ha a Molycorp most megkezdi az anyag kitermelését és dúsítását, a finomításhoz akkor is el kell küldenie Kínába " - nyilatkozott Gareth Hatch, a Technology Metals Research tanácsadó cég munkatársa.

Az újrahasznosítás is egy eshetőség, az eljárás során azonban szennyeződések szűrődnek be, ezért az újrahasznosított anyag általában nem olyan jó, mint frissen finomított megfelelője. A hibrid autókban alkalmazott neodímium mágnesek például közel sem működnek olyan hatékonyan magas hőmérsékleten, ha újrahasznosított neodímiumot tartalmaznak. Persze akadnak olyan dolgok, amit újra fel lehet használni. Maradva a neodímium mágneseknél, a számítógépes lemezmeghajtókban alkalmazott mágnesek általában tovább tartanak, mint maga a számítógép, a gyártók azonban pont az olcsóbb alternatívák után kutatnak, és jelen állás szerint találtak is egyet, ami még a régi mágnesek újra alkalmazásánál is gazdaságosabb lenne.

A japánok az új bánya mellett megkezdték a takarékosság lehetőségeinek felmérését is. Kazuhiro Hono, a Japán Nemzeti Anyagtudományi Intézet tudósa csökkentette egy valóban ritkának számító ritkaföldfém, a diszprózium mennyiségét a hibrid autók állandó mágneseiben. Hono reméli, a kialakult krízis egyre több tudóst késztet cselekvésre. "A legfontosabb hogy világszerte felismerjék a helyzet jelentőségét" - mondta. "Innovációval megoldást találhatunk erre a problémára."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • annabella2 #99
    Kína lekörözi Európát és Amerikát már egyre több dologban. De ha náluk robotokat fognak alkalmazni a gyártások során akkor mi lesz azzal a sok emberrel? Így is annyi kínai van. Nem hiszem, hogy annyira félnünk kéne a robotok megjelenésétől, azért ehhez még nagyon fejlődnie kéne a technikának.
  • Sir Ny #98
    Az állam szempontjából egy dolgozó, adót és áfát fizető egyén hasznot hoz. ( azért be is baszna, ha nem így lenne ). Egy robot nem, max a cégnek ahol dolgozik.
  • globint #97
    Ha jól látom, ti itt kőkeményen politizáltok, :-) én meg azt mondom, jó a cikk! A cikk alapján megnéztem a ritkaföldfémek ármozgását, és lám-lám, igen drasztikusan mennek felfelé az árak ....
    Az aranyétól kb. négyszer gyorsabban!!
    Nosza, leadtam egy kis rendelést a kínai partneremnek 100kg-ra, jó kis befektetés lesz!! Öt év múlva eladom, kb. 10szeres lesz az ára....
    http://www.metal-pages.com/metalprices/dysprosium/
    http://splendor.en.alibaba.com/
  • Merces #96
    ..robotokra nem lehet kapitalizmust épiteni. Remélem felfogják még mielőtt nagy baj lesz .Vagy a robotokat vagy a kapitalizmust fel kell adni .Sajnos kételyeim vannak azzal kapcsolatban hogy jól döntenek a horgasorrúak.
  • Kara kán #95
    Ez nem igaz. Számolj utána.
  • Sir Ny #94
    De az állam szempontjából a dolgozó bevándorló több hasznot hoz, mint egy robot. Adó, áfa, stb.
  • Kara kán #93
    Ja, és én is szeretem az AB-t, epekedve.
    Meg azt a sok truttyogó bíróságot, EU-s színvonalon fizetett bíráinkkal, akik rendre elengedik a maffiózókat.
  • Kara kán #92
    De mindenféle juttatást sem kér.
  • Sir Ny #91
    A robot nem fizet adót az államnak.
  • Kara kán #90
    Lepipáljuk Kínát