Napi Online

Bajban van a kormányzati informatika

Nincs elég uniós forrás az informatikai célokra, pedig a területen kormányzati szinten a kabinet szerint áldatlan állapotok uralkodnak.

Kormányzati szinten szétzüllesztett állapotok, pazarlás jellemezte az informatikai területeket - legalábbis ezt tapasztalta az Orbán kormányzat miután átvette az irányítást, s emellett azt is látta a kabinet, hogy informatikai célokra a vártnál lényegesen kevesebb uniós forrás áll rendelkezésre - mondta Fellegi Tamás, a fejlesztési tárca vezetője kedden a siófoki Internet Hungary konferencián. A kormányzat tehát nagyságrendileg mással szembesült ahhoz képes, mint amire számított, ezért csúszik az informatikai stratégia megszületése, bár annak egy változata már elkészült.

A stratégia egyébként csak akkor ér valamit, ha ahhoz megfelelő forrást is rendelnek - fogalmazott a miniszter, aki hozzátette, hogy ez pedig a 2011-es büdzsében jelenhet meg, illetve az új Széchenyi terv keretében az uniós források átrendeződésével. Fellegi a távközlési szektort is sújtó válság adó kapcsán kialakult piaci kétkedések miatt kiemelte, hogy azt három éven keresztül vetik ki és nem tovább, ezt a törvény garantálja.

A miniszter egyébként a cégekkel folytatott konzultácó után úgy látja, hogy a piaci szereplők megértették a helyzetet, ami Fellegi szerint elkerülhetetlen volt.Mátrai Gábor,a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökhelyettese pedig azt emelte ki, hogy miközben Magyarországon - részben a mobil internet technológiának köszönhetően - is dinamikusan fejlődik az internet használat, javul a penetráció, a felhasználók részéről a bizalom hiánya még gátja a további fejlődésnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Komolytalan #6
    "miközben Magyarországon - részben a mobil internet technológiának köszönhetően - is dinamikusan fejlődik az internet használat, javul a penetráció, a felhasználók részéről a bizalom hiánya még gátja a további fejlődésnek."
    1. Az internet használat (lefedettség) nem a mobilinternet technológiának köszönhetően fejlődik. Ezt nagyon egyszerű belátni: relative használható 3G csak városokban van, ott meg eddig is volt ADSL/kábeltvs net. Az internet lefedettség attól nő, hogy már 1500 fős falukba is elkezdték bekötözni a kábeltv-t, és azzal a netet. Ez meg kb abból következik, hogy a földi analóg sugárzás erősségét évről évre felezik, így falun már nem nagyon lehet fogni földi analóg csatornákat csak több 10eFt-s antenna/erősítő rendszerekkel. Így a paraszt vagy tányéros tv-t vesz, vagy kábeltv-t, de akkor már inkább kábelt, mert amellett még van relative olcsó (de legalább jó szar) internet is.

    2. Azt internet további elterjedését nem a bizalom hiánya gátolja, hanem az, hogy sokszor tüzelőre sincs pénz falun. Ahol havi 100 nettóra irigykedve néz a falu 95%-a ott nem fog ettől jobban elterjedni az internet.
  • immovable #5
    Nem fognak elgondolkodni. Most az új haverok kapják a nagy lóvét!
  • sanyicks #4
    ... CSAK LEFELÉ, 6k ért...
  • sanyicks #3
    a paneltelepek dinamikusan fejlődnek választhasz 2k-ért 3 szolgáltató közűl 20+ megás netet... az hogy máshol már örülsz ha egy szolgáltató ad 15 megát CSAK LEFELÉ 6k, az már nem tartozik bele a dinamikus fejlődésbe :D
  • morden #2
    Itt a Budapest tábáltól 7 kilóméterre nem látom a dinamikus fejlődést, 4 éve 1 mbit 5k konstans vagy a dinamikus fejlődés= nem emelkedik az ár :D ?
  • Poetro #1
    Lehet végre el kellene gondolkodni, hogy mire adnak ki, és mennyi pénzt. Nem pedig a haver cégének adunk 10-100-szor annyit, mint amennyibe a feladat megoldása ténylegesen kerül.