Berta Sándor

Az ABC, a CBS és az NBC is bojkottálja a Google TV-t

Komoly problémával kénytelenek szembenézni a Google vezetői, ugyanis váratlanul módosította korábbi álláspontját a három nagy amerikai televízióadó. Az ABC, a CBS és az NBC nem hajlandó elérhetővé tenni műsorait az új platform számára.

A The Wall Street Journal tudósítása szerint a három televízióadó elsősorban attól tart, hogy a webes cég nem tud megfelelő üzleti modellt bemutatni és így az általuk felajánlott műsorok méltánytalanul háttérbe szorulhatnak a többi tartalom mellett. "A Google TV lehetővé teszi a hozzáférést minden, jelenleg a mobil készülékeken és a PC-ken elérhető webes tartalomhoz. De végeredményben a tartalomszolgáltatók döntése, hogy visszatartják-e a nézőiket az ezekhez való hozzáféréshez" - nyilatkozta a Google szóvivője.


Az elmúlt hónapokban számos nagy médiacég, így az HBO és a Turner Broadcast is az október közepén bemutatott új platformhoz igazította filmjeit és honlapjait. Ugyanakkor folyamatosan nő azoknak a vezetőknek a száma, akik úgy vélik, a cégeik által kínált anyagokat nem szabad elkókavetyélni. Ezt az álláspontot képviseli már az ABC, a CBS és az NBC mellett a Disney is. Amennyiben a három nagy tengerentúli adó fenntartja a bojkottját, akkor nem lesz látható a Google TV-ben az NBC által sugárzott The Office vagy a CBS által műsorra tűzött CSI (Crime Scene Investigation) sorozat. Ugyanakkor jó hír a Google számára, hogy a News Corp.-hoz tartozó Fox Broadcasting és Viacom tulajdonában lévő MTV még nem bojkottálja az új platformot.

Egyelőre úgy tűnik, hogy hiába kötött együttműködési megállapodást az óriáscég a Sony és a Logitech vezetőivel, még koránt sincs tisztázva, hogy mely webes tartalmak és televízió műsorok lesznek elérhetők a szolgáltatás keretében. Az idő sürget, hiszen a Google vezetői nem engedhetik meg maguknak, hogy egyre több korábbi támogató fordítson hátat a projektnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sylvanor #3
    gugli tévé :D mik vannak?! xD
    mindegy, úgy se nézném
    gugli videókhoz nekem ott a Tűzróka a gépen.
  • strogg #2
    A helyükre kis társaságok adásait raknám, esetleg olvasottabb blogok podcast-jét. És amikor rájön ez a 3 TV társaság, hogy nagy bizniszben marad le, és elkezd szűkölni, akkor jóval kezesebbé válnak ;)
  • passatgt #1
    bukta, mondjuk appletv-n is csak egy csatorna sorozatai érhetők el ha jól tudom