Szekeres Viktor

Mégsem 3D-s lesz a Harry Potter 7

A Warner úgy döntött, hogy nem akar közepes minőségű Harry Pottert látni a mozikban, ezért a filmet nem mutatják be 3D-ben, így az csak hagyományos verzióban, valamint IMAX-re konvertáltban lesz látható.

Akár az év híreként is emlegethetnénk azt, hogy a Warner Bros Pictures sajtóközleményben jelentette be, hogy a Harry Potter és a Halál ereklyéi 1. rész (Harry Potter and the Deathly Hallows - Part 1) "csak" 2D-ben lesz és IMAX-verzióban lesz megtekinthető, nem készül belőle 3D-s kópia. Legalábbis nem 3D-ben fogják bemutatni a filmet, de ettől persze még a premiert követő hónapokban, mielőtt lecsengene a Potter-láz, a Warner még előállhat egy térhatású bemutatóval.


Ugyanis a 3D mellőzésének az az oka, hogy a Warner (a sajtóközlemény szerint) úgy érzi, hogy már nincs elég ideje arra, hogy számukra megfelelő minőségű 3D-s konverziót készítsen a Halál ereklyéiből, közepes változatot pedig úgy tűnik, hogy nem akarnak. A film Amerikában november 19-én kerül bemutatásra, mi egy héttel később láthatjuk, s ezzel egyébként ezen időpontokban így hirtelen nagyon sok 3D-s terem válik "üressé", így meglehet, hogy a 3D-s filmekkel túlzsúfolt decemberi kínálatból produkció kihasználja az adódó alkalmat.

A július közepére tervezett nyolcadik Harry Potter-film 3D-s konverziója természetesen gond nélkül el fog készülni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • winnie #11
    az csúnya lenne:) az imax elsősorban nagy vászon meg felbontás. és pár fontos technikai jellemző, amit passzolok. az eddigi legjobb imaxes film is 2d-s volt. nem kell mindig a 3D-s csilivili:)

    (megjegyzem, kíváncsian várom, mikor kezdenek el igazi imax-filmeket forgatni. aki ért hozzá: erre van sansz a jelen techniával? volt egyáltalán a sötét lovag pár jelenetes próbálkozása óta nagy filmben imax kamera?)
  • Fidolorous #10
    de most basszus az IMAX nem alapból 3D-s verzió ?
  • Wolfman017 #9
    Az csak egy félrevezetés lenne, amivel az Avatar 2-re gondol elsőre az olvasó és kattint is, de a cikk nem azt tartalmazná, csak megvezetné a népet ahogy szokta. :) ViktorStyle
  • Barakukk #8
    De ha mindenáron Avatar cikket szeretnél, akkor nyugodt lehetsz róla, hogy pár hét múlva érkezik az "Avatar a legnézettebb film Magyarországon a rendszerváltás óta". Eddig a Baljós árnyak volt 1 millió 196 ezerrel vagy nem tudom pontosan, de e körül.
  • zsoltz #7
    várós:)
  • Barakukk #6
    De csak 2014-ben jön az új Avatar :D

    Amúgy nem hinném, pont akkor jelenik meg a DvD és BD változat is, ami 16 perc pluszt jelent, míg az új moziváltozat csak 7-8 perccel hosszabb. Ha forgalmazni akarnák az Avatar Special Edition-t, már megtették volna. Meg két hete már Nyíregyházán is alig nézték az Avatart, inkább hozzanak olyan filmet, ami legalább félházat produkál.
  • arty #5
    respekt a warnernak!
  • Wolfman017 #4
    Nem, jön vissza az Avatar és már látom is Viktor legújabb cikkét: "Megverte a Harry Potter legújabb részét az új Avatar premierje"
  • Barakukk #3
    Akkor a megüresedett 3D-s termek helyére jöhetne a Piranha 3D!
  • Szolnokboy1 #2
    becsülendő, hogy a Warner meglépte ezt, és nem tol szart az emberek elé. eddig ilyen nem fordult elő és nem is nagyon fog. a fox speciel ezt tuti nem tette volna meg.