Berta Sándor

Európai parlamenti képviselők az ACTA ellen

Sikerült összegyűjteni a szükséges mennyiségű aláírást, így közös állásfoglalásban tiltakozhatnak az EP-képviselők a hamisítás elleni kereskedelmi megállapodás (Anti-Counterfeiting Trade Agreement - ACTA) elfogadása ellen.

A La Quadrature du Net francia polgárjogi szervezet közleménye szerint eddig 369 európai parlamenti képviselő, köztük számos magyar honatya írta alá az ACTA elfogadása elleni 12/2010-es számú nyilatkozatot. Az eredeti előterjesztők Francoise Castex, Alexander Alvaro, Stavros Lambrinides és Zuzana Roithova voltak. Az EP tagjai többek között azt szeretnék megakadályozni, hogy az Európai Bizottság, az Egyesült Államok és más ACTA-országok közötti egyeztetések továbbra is titokban valósuljanak meg. Ugyan a politikusok megkapták a hamisítás elleni kereskedelmi megállapodás tervezetét, de azt nem hozhatták nyilvánosságra és nem is adhatták ki másoknak.

A nyilatkozatban az EP-képviselők leszögezték: úgy vélik, hogy a javasolt megállapodásnak nem szabad közvetetten az uniós szerzői, szabadalmi, illetve védjegyjog harmonizációját előírnia, és a szubszidiaritás elvét tiszteletben kell tartani. Emellett hangsúlyozzák, hogy az Európai Bizottságnak haladéktalanul közzé kell tennie a folyamatban lévő tárgyalásokkal kapcsolatos valamennyi dokumentumot. Azon a véleményen vannak, hogy a javasolt megállapodásnak nem szabad korlátok közé kényszerítenie a megfelelő igazságszolgáltatási eljárást, valamint nem szabad gyengítenie az olyan alapvető jogokat, mint a véleménynyilvánítás szabadsága és a magánélet tiszteletben tartásához való jog.

Az aláírók továbbá hangsúlyozzák, hogy - amennyiben már léteznek polgári jogi intézkedések - a gazdasági és innovációs kockázatok értékelésének a büntetőjogi szankciók bevezetése előtt kell megtörténnie. Úgy vélik, hogy az internetszolgáltatók nem viselhetik a felelősséget a szolgáltatásaikon keresztül továbbított vagy tárolt adatokért olyan mértékben, hogy az az ilyen adatok előzetes ellenőrzését vagy szűrését vonja maga után.

Az EP-képviselők végül hangsúlyozzák, hogy az áruk határokon átnyúló ellenőrzése és lefoglalása tekintetében meglévő hatáskörök megerősítésére irányuló intézkedések nem sérthetik a jogszerű, megfizethető és biztonságos gyógyszerekhez való világszintű hozzáférést. Végül az aláírók utasítják az Európai Parlament elnökét, hogy továbbítsák ezt a nyilatkozatot - az aláírók nevével együtt - az Európai Bizottságnak, az Európai Tanácsnak és a tagállamok parlamentjeinek.

Az ACTA-val kapcsolatos, 2007 óta tartó tárgyalások utolsó fordulójára a következő hetekben Tokióban kerül sor és az EP-nek mindenképpen el kell fogadnia az új megállapodás végleges szövegét. A La Quadrature du Net francia polgárjogi szervezet júliusban szerezte meg a hamisítás elleni kereskedelmi megállapodás legfrissebb változatát. Ez ugyan számos pontban változott a korábbiakhoz képest, de ugyanakkor benne maradtak azok a polgárjogi és büntetőjogi szankciók, amelyek a fájlcserélőket büntetnék.

Konkrétan megemlítik például, hogy börtön- és pénzbüntetéssel kellene sújtani azokat a személyeket, akik üzletszerűen, tudatosan hamis termékeket szállítanak be az EU területére vagy ilyen árucikkeket használnak, esetleg mozifilmek illegális másolatait rögzítik. Szintén büntetnék a szerzői és szomszédos jogok megsértőit, ezek bűntársait, segítőit vagy felbujtóit. Brüsszel álláspontja ugyanakkor az, hogy ezekben az esetekben nem a felhasználót kell büntetni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • hapi #7
    Nem normális és nem igazságos ez az egész. Jelenleg 70 évig visszamenőleg fizetned kell, a zeneszámokért. És most azon dolgoznak hogy 90 legyen. A szerzők a zenészek már rég mind halottak. A zsíros kiadók állnak az egész mögött akik már most is 40 milliós autókkal járnak stb... náluk a pénz tehát ők hozzák a törvényt, ez sajnos ilyen egyszerű és ennyire undorító. Max 30 év lenne normális sztem. a mai DJsenkiházik szarságai meg úgy sem érdekelnek...
  • amitakartok #6
    "...ha letöltjük a zenéjét, akkor bizony az ő zsebéből veszünk ki."

    De legálisan még mindig annyian veszik az anyagukat, hogy abból többszörös hasznuk van. Nem kényszerűségből ugrálnak ezek hanem kapzsiságból.
  • Kambo #5
    Érdekel valakit, hogy ezek a gyökerek mit irogatnak alá? a TORrent marad, ha megfeszülnek is.
  • Real Ebola #4
    Abszolút egyetértek az előttem szólóval, 100%-ban, de nem szabad elfelejteni, hogy akik filmet és zenét csinálnak, nekik is enniük kell... nyilván nem a jogvédőket akarom itt védeni, illetve gazdagítani, de amióta németben élek, rájöttem, hogy ami itt működik ( pl zenélés ), hogy megél belőle aki csinálja, az odahaza nem. És ha letöltjük a zenéjét, akkor bizony az ő zsebéből veszünk ki. De ez egy végtelen vita, mert itt jönne megint az előző érvelés és újra és újra előről lehet kezdeni. Remélem egyszer megoldódik ez a probléma is, nálunk okosabb emberek, OKOSAN döntenek majd ilyen ügyben! Mindenkinek sok munkát, egészséget, és kevesebb lopást kívánok!
  • Wittgen #3
    "börtön- és pénzbüntetéssel kellene sújtani azokat a személyeket, akik üzletszerűen, tudatosan hamis termékeket szállítanak be az EU területére vagy ilyen árucikkeket használnak, esetleg mozifilmek illegális másolatait rögzítik."

    A mondat első felével egyetértek. Azonban ha én olcsón veszek magamnak hamis terméket, ami ugyanazt tudja (pl gatya, ing), akkor ezért miért járna büntetés?

    Ha letöltök teljesen ingyen egy RIP-videót, az meg már a terrorizmussal egyenértékű?

    Teljesen bele vannak hülyülve a pénzhajhászásba ezek a seggfejek.
  • miszterjoe #2
    Gerinctelen dolog amit művelnek. Azt egyébként lehet tudni, hogy mely képviselőink írták ezt alá? Ja és érdemes elolvasni az index-es cikket is ezzel kapcsolatosan.

    De az bosszant a leginkább, hogy nem is lenne szükség szélessávú netre, mert e-mailre meg böngészésre minek? Jutub is elvan pár megabittel. Ellenben a "digitális szakadés csökkentése" vallás alapján, alanyi jogon járjon minden állampolgárnak szélessávú net. Noormális?!
    Én igazából ebből azt logikáztam ki, hogy mivel a normális termék és szolgáltatás büdös, ezért inkább mindenkit megtámadnak (felhasználó, net szolgáltató), mert abból több pénzt tudnának beszedni. Zsebbebicskaópen.

    "Szintén büntetnék a szerzői és szomszédos jogok megsértőit, ezek bűntársait, segítőit vagy felbujtóit." - sittelik az egész családot bűnszövetkezet címén, mert ifj. Vér Pista a gonosz fájlcserélő és család minden tagja a bűntársa.
    Egyébként milyen jog az a szomszédos jog?
  • Kambo #1
    ezek az ACTAkukacok élnek még ?