Berta Sándor

Őszi Apple-újdonságok

A Steve Jobs vezette cég gyakorlatilag egy estére sűrítette be az iPod legújabb generációja, az Apple TV új verziója, a Ping nevű közösségi hálózat és az iOS 4.1 operációs rendszer bemutatóját.

A vezető nem igazán panaszkodott amiatt, hogy egymás után mennyi új terméket kell prezentálnia a meghívott vendégeknek és a sajtóorgánumok képviselőinek, pedig a San Fransisco belvárosában található Yerba Buena Centerben a hőmérséklet ezúttal elérte a 30 Celsius-fokot. Steve Jobs a megszokott farmernadrágjában, de pulóver helyett egy hosszú ujjú pólóban mutatta be az Apple újdonságait. A műsort egy kis felvezetéssel kezdte. Az iOS operációs rendszert kapásból forradalminak nevezte és közölte, hogy minden másodpercben 200 mobil alkalmazást töltenek le az emberek az iTunes internetes boltjaiból. Hozzátette, hogy a vállalat eddig több mint 120 millió iPhone és iPad készüléket adott el, s központjukban naponta 230 000 iOS-t futtató modellt aktiválnak.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Az IT-vezető ezt követően néhány percre eltűnt, majd 20 perccel később büszkén jelentette be az új iPodokat. A népszerű zenelejátszó-család legkisebb tagja, az iPod shuffle visszakapta a korábban megszokott formavilágát és az iPodokra jellemző, klasszikussá vált kezelői felületét, azaz a gombokkal kombinált tekerőtárcsát. A sorozat következő darabja, az iPod nano egyebek mellett a hagyományos vezérlését veszítette el, és egy csaknem 4x4 centiméteres lapkává alakult, amelyet a 2,5 centiméter átmérőjű, 240x240 pixeles érintőképernyővel lehet kezelni. A lejátszóból kikerült a kamera és a videólejátszási lehetőség, viszont megmaradt az FM-rádió és a futóknak szánt virtuális személyi edző, amely egy cipőtalpba illeszthető jeladóból, valamint a készülékhez csatlakoztatható vevőegységből áll.

A legkisebb a két gigabájt flashmemóriával ellátott, öt színben és 49 dollárért megvásárolható iPod shuffle; a középső a hét színben és 8, valamint 16 gigabájtos változatban, 149, illetve 179 dollárért megrendelhető iPod nano, míg a legnagyobb az iPod touch, amely megkapta a nagy felbontású Retina Display kijelzőt és ezáltal akár a HD-videók felvételére, valamint lejátszására is használható.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Az egyik kamera a Touch elülső oldalára került, így WLAN-moduljának köszönhetően a FaceTime szoftverrel akár videotelefonálásra is alkalmas. A legkisebb, 8 gigabájt flashmemóriával ellátott iPod touch 229, a 32 gigabájtos 299, míg a legnagyobb, 64 gigabájtos 399 dollárba kerül majd. Az iPod shuffle egyetlen feltöltéssel 15, az iPod nano 24, míg az iPod touch 40 órányi zenét tud lejátszani. "Teljesen el vagyunk ragadtatva a szenzációs új iPod-termékcsaládunktól" - lelkendezett Jobs, majd ismét eltűnt a színpadról, hogy egy rövid szünet újra felbukkanjon.

A műsor következő felvonása a Ping nevű közösségi portál, amelyhez 23 országban összesen több, mint 160 millió iTunes-használó csatlakozhat azonnal, megosztva másokkal zenei tippjeit vagy akár koncertjegyeket. Mindez közvetlenül az iTunes szoftverén keresztül megvalósítható és természetesen az értékesített zeneszámok vagy koncertjegyek után járó bevételből az Apple is vastagon részesedik. "Olyan ez az egész, mintha a Facebookot vagy a Twittert látnám viszont az iTunes rendszerében" - közölte Jobs, aki igyekezett mindenkit megnyugtatni, hogy a látogatók magánélete kellően védett lehet mások előtt, de akár nyitottá is válhat, attól függően, hogy az illető hogy dönt.


A következő beharangozott termék az Apple TV új változata, amelynek a Set-Top-Boxa mindössze 119 dollárért lesz kapható, így feleannyiba kerül, mint az előző változat. A szolgáltatáshoz kapcsolódóan az iTunes rendszeréből bárki megtekinthet televíziós sorozatokat és filmeket. Előbbiek epizódjaiért 99 amerikai centet, míg utóbbiak HD felbontású változataiért 4,99 dollárt kell fizetni. Emellett a felhasználók hozzáférhetnek a Netflix online videotéka kínálatához is. Az Apple új szolgáltatását egyaránt támogatja az ABC és a Fox televíziós csoport. "Az emberek nem akarnak számítógépeket a lakószobáikban, éppen ezért az Apple TV arra összpontosít, hogy a filmeket, a fotókat és a zeneszámokat vezeték nélkül töltse le a világhálóról, majd továbbítsa a televízióra."

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Végül sor került az Apple iOS 4.1 operációs rendszer bemutatójára is. A szoftvert a jövőhéttől bárki ingyenesen letöltheti és az iPhone, valamint az iPod Touch készülékeket egy úgynevezett HDR képszerkesztő alkalmazással egészíti ki, amely a videók és a digitális felvételek esetében a korábbinál jóval szebb képminőséget tesz lehetővé. Ezenkívül az iOS 4.1 egy új játékközpontot is kapott, amely biztosítja a többjátékos szórakozás lehetőségét a barátokkal vagy ismerősökkel. Jobs ugyanakkor jelezte, hogy novemberben már megjelenik az iOS 4.2-es kiadása is, amellyel az iPhone-ok, az iPod Touchok és az iPadek tulajdonosai WLAN-hálózatok vagy HDMI-kábelek segítségével egyaránt összeköthetik és szinkronizálhatják a készülékeiket. Továbbá e verziótól lehetőség lesz a dokumentumok WLAN-rendszereken keresztül történő kinyomtatására, s az AirTunes szolgáltatásból létrejön az AirPlay.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A hagyományoknak megfelelően az Apple vezetője zárásként egy popsztárt hívott a Yerba Buena Center színpadára. A meglepetésvendég Chris Martin, a Coldpay énekese volt, aki három dalt adott elő, majd viccesen elnézést kért, amiért programfrissítések és új termékek mellett ingyenes letöltéseket sem tud felajánlani a megjelenteknek. Ennek ellenére megtapsolták.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • matatom #35
    2004-ben, amikor nagyon feltörőben volt az iPod, és a csapból is az folyt nyugaton, az Ausztráliai rokonom jóvoltából a negyedik generációs készülékét már idejekorán "megcsodálhattam". Akkor sem értettem, hogy miért kerül egy amúgy valóban jól összerakott, jól kezelhető zene lejátszó kétszer annyiba, mint egy iRiver vagy iAudio csúcstermék, holott a hangzása a kismillió, ugyanakkor egymástól gyíkfingnyit sem különböző fix equalizer beállítások mellett is alig volt jobb a kínai bóvliétól. Egyedül a tárhely és a kezelőfelület volt jól eltalálva. Másfél évre rá, amikor egy iAudio U3 mellett döntöttem, nagyon nem bántam meg. Baromi jól szólt, nagyon jó kezelőfelülete volt annak is, akár videót is le tudott játszani (de még hogy!), és Explorerbe vagy Win Commanderben simán feltoltam rá az mp3-tól kezdeve az ogg-on át a flac-ig mindent, se perc alatt. Ugyanezt a jogvédelem és az ütődött iTunes szoftvernek hála, FireWire-ön keresztüli csatlakozással (USB-s kábelt nem is adtak hozzá!) sikerült pár perc alatt úgy összehozni, hogy közben az összes addigi jogvédett zenét, képet, miegymást gyönyörűen törölt a cuccról. Régi motoros vagyok a számítógépek terén, de velem is ki tudott tolni ez a vacak.
    No azóta tartok az Apple termékeitől, amik szerintem túlzottan a "nagy amerikai" vásárlói tömegre specializáltak, nagyon korlátok közé vannak szorítva a szolgáltatásaik, nem adnak lehetőséget a felhasználónak, hogy döntsön, hanem úgy diktálják az emberbe, hogy "neked ez kell"! Ugyanakkor nagyon jól eladhatóak, mert amit tudnak azt kellemes élmény nyújtva tudják, jól összerakottak, tele csupa jó, új ötlettel.
    Aztán valahogy mégis mindig sikerül odaszarni a gyönyörű szép, ízletes, habos torta közepébe, és ezt úgy "eladni a népnek", hogy az a "dísze a tortának", sőt pont erre van szükséged.
    Úgyhogy amíg Almáék ennyire hülyére veszik az ebereket, addig részemről: .
  • sanyicks #34
    most elképzelem a rajongókat, ahogy gyertyákkal és égő öngyújtókkal csápolnak steve jobs koncertjén :DDD
  • willcox #33
    Szerinted itt csak hallelujázni meg csápolni lehet? El vagy te tévedve!
  • willcox #32
    Annyiért annyira "jó" autót kapsz, mint amilyen "jó" az ájfos.
  • willcox #31
    "befojásolja"?
    "22050-48000 HZ. ez a döntő" - tekintettel arra, hogy az audio CD-k, amiken a zenék megjelennek jellemzően 44.1 kHz-esek, így az MP3-ak és a többi formátumok is azok. Vagyis ez nem nagyon fogja meghatározni a méretet. Bocsika...
  • fergusonpapa #30
    Nem szereted az almás cucot???akor...mit keressel egy ilyen hirnél?

    egyébként mdia markt ténleg durva. 3gs 200.000 4es meg 344.000...mégjo h féláron meglehet másholkapni én féláron vettem a 3gsem -.-' még annyi se 85e-ért.
  • Permissive #29
    DDDDDDDDDDDDDD, egen, mindegy milyen szar, de alma kö:))))))
    média marktban 344-e a 4-es szifon:)))))))) wazze, ennyiért már autót veszel:))
    remélem az áfjon buzik mindet megis veszik, hiszen Jobs bácsinak nem sokára kell a pénz majd pelenkára:))))))
  • Gery13 #28
    bocs de nem a bitráta befojásolja a hanganyag méretét, hanem a frekvencia tartomány. pl: 22050-48000 HZ. ez a döntő
  • roliika #27
    Nyyyeehhehheeee!
    Kocka alma!
  • Zoliz #26
    A sok hülye meg veszi, mer' ha nincs iPhone-od akkor csóró vagy. Ennyi a lényeg, kőcsd a pénzt a legtrendibb vackokra.