Szekeres Viktor

Tényleg ilyen jó az Eredet?

Immáron harmadik hete nem talált Amerikában legyőzőre Christopher Nolan új filmje, az Eredet, mely világszerte is nagy siker. Ez pedig már nem tudható be csak a marketingnek, nyilvánvalóan a film minőségét is jelzi.

Amerika úgy tűnik, nem bír betelni Christopher Nolan Eredet című filmjével, mely már harmadik hete hozza úgy a legtöbb bevételt a hétvégén, hogy a jegyárait nem növelték meg 3D-s felárral. A scifi premierjének harmadik hetében újabb jónak mondható, 35,6%-os bevételcsökkenést produkált az első becslések szerint, amivel újabb 27,5 millió dollárral növelte 193 milliósra duzzadó bevételét. (A műfajhoz képest kifejezetten alacsony bevételcsökkenés arra utal, hogy a filmet többen nézik meg újra és, hogy sokan ajánlják másoknak.)


A film nem csak az amerikaiakat vonzza a mozikba, hiszen világszerte is majdnem újabb 100 millió dollárral gyarapodott a film bevétele, ami már 170 milliós összegre rúg. Ahhoz képest, hogy az Eredet nem számít agyatlan látványfilmnek, nagyon jól teljesít tehát a jegyeladásokat nézve, ez pedig akár üzenet is lehet Hollywoodnak, hogy a hasonló filmekre is van közönségigény. (Más kérdés, hogy nem minden filmet lehet a Sötét lovag rendezőjének nevével reklámozni, s így felfedeztetni a szélesebb közönséggel.)

A több mint 150 millió dollárból gyártott két és fél órás film így 17 nap alatt a hetedik helyre lépett fel az éves amerikai bevételi listán.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sylvanor #24
    De am akkor nem is 3, hanem 4 szintet mentek lejjebb. 1. menekülés az autóban, 2. a hotel, 3. a hegyekben, 4.(ott már csak páran vannak) a váró, bizonyos értelemben az is egy szint.
    Szerintem érthető a film. A szereplők nevei közül csak néhányra emlékszem, most fejeztem be egy 10 perce a filmet pedig. : D
    És ez tényleg jó kérdés, h álomban van-e a végén vagy nem.
    Nekem tetszett. Elvégre ilyen filmet nem sűrűn lát az ember. A téma is jó, a megvalósítás szintúgy.
    A történet tényleg nem nagy szám, hogy van egy cég, ami elhatalmasodik, ha nem tesznek valamit. Direkt nem is tettek hangsúlyt magára a történetre. Inkább csak a megoldás elvégzését bonyolították: Egy szint, aztán még egy, még egy, ilyen lökés, egyszerre, meg jelző zene meg miegymás. : D De ez se volt bonyolult. Időzítéssel egyszerre ébredtek fel több alsóbb szintű álomból is.
    Szüleim a film legvégén az egész filmre: Ez mi? xD
    Ajánlom a filmet jó felfogásúaknak. :D
  • brueni #23
    te meg egy szimpla pöcs vagy. ülj be a hamupipőke 3d-re. ott legalább tudod mit kapsz a pénzedért...

    idióta...
  • lcee #22
    "Tényleg ilyen jó az Eredet?"

    Ez a cím elég volt ahhoz, hogy mindenki jöjjön beírni aki nem azok táborát erősíti akiknek nagyon tetszett. A cikk az lényegtelen hogy miről szól, mert persze nem arról amiről a címből következtetnénk :)
    De a hozzászólások már a cikkhez kapcsolódnak.
    Jó kis pszichológiai érzéke volt a címadónak, ha ez volt a szándéka...:)
  • Gabesz84 #21
    Persze hogyne. Az egész története egy irdatlan nagy faszság, ami nem lenne baj, több film van aminek 0 a valóságalapja, de azok nincsenek nyújtva nyújtva nyújtva nyújtva mint a rétestészta, szanaszét magyarázva a baromságokat még nagyobb baromságokkal. Ugyanez a film, ugyanezzel a mondanivalóval bőven belefért volna fél órával kevesebbe, és akkor mire elkezdené magát unni az ember a moziban pont vége, és jajdejó, de ezzel a hosszal ez így szerintem nemhogy nem az év filmje, de inkább egy agyonhypeolt fos.
    Lehet hogy pont azért ilyen hosszú, és magyarázó hogy az értelmi fogyatékosok is felfogják hogy mivan :)
    Amúgymeg egyetek szart, több milliárd légy nem tévedhet :P
  • richard45 #20
    Szerintem nem hiányoztak a mátrixos akciók, ami a Mátrixban jó pofa volt, az nem biztos hogy itt is az lenne, véleméynem szerint nem illene ehez a filmhez.
  • Zoliz #19
    Nekem is a barátnőm magyarázta el, hogy mit kell látnom mert ugye a magyar nők okosabbak mint mi fasz@k! Jó film, csak kár hogy kevés benne a mátrixos akció, így 3. nézésre mán unalmas lehet.
  • Broafka #18
    nem, de ebből látszik hogy nem gondolod tovább a filmet:

    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    nem tudják hogy mikor fejezik be a küldetést, szóval nem ébredhetnek fel akármikor, csak szintenként.
  • sugarman #17
    Nolan-ra nem jellemző(eddig) hogy újabb verziókkal lásson el minket.
  • winnie #16
    "még legalább 1 órával többet érdemel. Remélem lesz rendezői változat."

    a rendezői változat az, amit láttál. ha lesz bővebb, akkor az bővített változat lesz. nolan ezt a filmet akarta moziba küldeni. és még így is hosszú olyan szempontból, hogy el kellett mondania a nézőnek a játékszabályokat. az minimum 20-30 perc volt.
  • richard45 #15
    Nálam simán az év filmje az Eredet. Maximálisan megérte a jegy árát, minden elvárásomat felülmúlta, egy percig se unatkoztam, a történet igazán profin van összerakva (persze itt-ott előfordult egy pár baki, meg néha tényleg olyan gyorsan történnek az események, hogy csak kapkodja az ember a fejét hogy most mi van, de ettől függetlenül nekem nem vol hiány érzetem), a színészek is nagyszerűen alakítanak, főleg DiCaprio.
    Egyátalán nem szeretem a túl hypeolt filmeket, de az Eredet szerintem maximálisan megérdemli, tényleg nem minden napi film, lehet hogy nem váltotta meg a világot, de nagy felüdülés a sok hollywoodi szarság között, és végre egy film ami nem a túl hypeolt 3D-vel akarja eladni magát. Úgy hogy minden tiszteletem az öné Mr Nolan, remélem még sok ilyen filmel ajándékoza meg a közönséget.