Ötvös Tibor

Újabb Red Faction: Armageddon infók


Korábban már foglalkoztunk kiemelten a Red Faction: Armageddon című játékkal, ám a sorozat negyedik részéről most újabb információk láttak napvilágot, melyeket a fejlesztést végző csapat vezető dizájnere, David Abzug árult el egy terjedelmesebb interjúban.

"A Red Faction Guerilla hatalmas és kiterjedt élményt nyújtott és szerintem a fejlesztők remek munkát végeztek" - kezdte Abzug. "De két fő dolgot alapból meg kellett változtattunk benne. Az első a Guerilla hatalmas és nyitott világa volt, melyben sokat kellett közlekednünk, vezetnünk. Hatalmas terek voltak a különböző területek között. Ennek oka a Geo-Mod motor volt."

"A másik dolog abból adódott, hogy a legtöbb kritika szerint a Guerilla története nagyon egyszerű volt. Épp ezért gondoltunk úgy, hogy levisszük a föld alá a folytatást, mert itt lineárisabb játékmenetet és komolyabb, érdekesebb sztorit tudtunk megalkotni. Ráadásul itt mindent lerombolhatunk, amit a felszínen nehezebb lett volna megoldani."


"A fegyverek közül kiemelném a Repair Toolt, mellyel mindent újraépíthetünk, majd - ha szeretnénk - ismét lerombolhatunk. És nem csak apróbb dolgokat, hanem akár egy nyolc emeletes épületet is visszaállíthatunk eredeti állapotába. És természetesen visszatér a kalapács is. De nem a Guerillában látott Ostrich kalapácsot, hanem egy saját fejlesztést adunk a hős kezébe."

"A járművek pedig nem lehetőségként szerepelnek majd az Armageddonban, hanem a játékmenet szerves részei lesznek. Pár generáció már elmúlt a Guerilla óta, így a technológia is nagyot fejlődött. Szóval ezúttal nem lesznek egyszerű autók meg ilyenek, hanem valódi egzotikumokkal készülünk."

"Módosítottuk a Geo-Mod motort is és ezért az Armageddonban nagyobb és realisztikusabb pusztítást végezhetünk. Akár 300 méter magas falakat is lerombolhatunk. Ráadásul a történetben sincs semmi olyan "megkötés, ami miatt a megmentésre váró világot ne robbanthatnánk darabokra."

"A Red Faction: Armageddon nem horror. Inkább mondanám egy sci-fi akciónak, mely egy horrorisztikus világban játszódik. Meg kell oldanunk egy rejtélyt, de a játékmenetet tekintve színtiszta akció az Armageddon. Ez olyan, mint a Doom és a Duke Nukem. Mindkettő FPS, de mégis más-más világban játszódnak. Mi is ezt akartuk elérni. Egy olyan akciójátékot készíteni, ami egy eddigiektől eltérő világban játszódik."

David Abzug ezzel együtt hozott egy friss trailert is, melyben mélyebb bepillantást nyerhetünk az Armageddon sztorijába is. A játék 2011 márciusában jelenik meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Dredd #1
    abcúg? abcúg! :D