Szekeres Viktor

2010 első felének legjobb és legrosszabb filmjei

Itt az ideje, hogy megvonjuk az első félév mérlegét, és felsoroljuk az idei kötelező, valamint kötelezően elkerülendő filmeket. Volt egy-kettő.

Túl vagyunk 2010 első félévén, így itt az ideje, hogy ismét megidézzük a filmes szekció legolvasottabb rovatát. Igen, a toplistákról van szó, hiszen hat hónap elteltével úgy érezzük, muszáj újfent "megmondanunk a frankót", hogy a sok említésre érdemes film közül melyek voltak idén eddig a legjobbak és a legrosszabbak - csakhogy megkönnyítsük a potenciális nézők döntését. Persze, aki nyomon követte filmes írásainkat, azt minden bizonnyal nem fogja meglepetés érni, de rangsort felállítani mindig is menő dolog volt a netes sajtótermékekben, s mi sem akarunk lemaradni. Ezúttal annyival megpróbáljuk árnyalni azért a képet, hogy következő cikkünkben az olvasói érdeklődés és tetszési index alapján felállított listákról is ejtünk szót.


Hány filmet nézel meg egy hónapban?
  • Nem nézek filmeket.
  • Maximum egy-kettőt.
  • Heti egyet biztosan.
  • Kettőt-hármat is egy héten.
  • Több mint egy tucatot.
Az efféle listázás már csak azért sem haszontalan, mert a jegyárak, az időszükséglet, valamint a filmek minőségének állítólagos csökkenése miatt az ember többször is meggondolja, hogy mire váltson jegyet. Miközben a filmes bevételek évről-évre nőnek, az emberek moziba járási gyakorisága már közel sem akkora, mint annak idején, pedig az elmúlt 10 évben a mozijegyek ára nem növekedett akkora mértékben, hogy kevesebbet járjunk filmet nézni. A nézőszám azonban nem csökken drasztikusan, hisz miközben a gyakran mozizók kevesebbet járnak el, a régebben egyáltalán nem mozizók minden évben találnak egy-egy olyan alkotást, amit muszáj megnézniük.

Ebben talán a 2010-es mozis termés is segítségükre volt, hiszen bár több nagy film hozott mindössze közepes szintet, a kisebb alkotások egy része továbbra is jó átlagos nívót képviselt. Január elejétől június végéig 106 filmpremierre került sor, ebből 88-at sikerült megnéznünk, s 32-ről írásban is értekeztünk. Bár azon 56 film közül, melyről nem írtunk hosszabban ugyancsak akadnak nagyon jó (Woodstock a kertemben, A fehér szalag, Akvárium) és nagyon rossz filmek (Vén csontok, Igazából apa, Drágán add a rétedet!), a listánkon csak azon, Magyarországon idén bemutatott alkotások szerepelnek, melyekről kritikát is írtunk.

A leggyengébbek:

5. Rémálom az Elm utcában: Június legvártabb filmje volt (legalábbis az SG-olvasók szerint), és az év egyik legnagyobb csalódása lett Freddy észrevétlen visszatérése. Persze úgy kell annak, aki egy tinihorror feldolgozásától minőséget vár, mondhatnák a kárörvendők, azonban a tavalyi elfogadható Péntek 13 után egy ideig reménykedhettünk. Nem baj, majd jön a folytatás.


4. A titánok harca: Egy újabb gyengécske feldolgozás film, melyet ráadásul úgy sikerült 3D-ssé tenni, hogy szemüveg nélkül is lehetett 2D-ben nézni, a látvány nem különbözött a 2D-s vetítésektől, csak a jegy volt drágább. Akkor lehet, hogy ezentúl már nem is kell számítógépes úton piszkálni a filmeket, elég egy szemüveget nyomni a néző orrára? Mindenesetre panaszok ide, negatív kritikák oda, anyagilag Amerikában, világszerte ás idehaza is nagy siker volt a Titánok harca, jön is a folytatás.

3. Kém a szomszédban: Jackie Chan nagy szerencséje, hogy miközben olyan tűzrevaló próbálkozásokban szerepel, mint a Kém a szomszédban, rátalálnak a Karate kölyök-féle sikerfilmek is, aminek persze jön a folytatása. A Kém a szomszédban úgy néz ki, hogy megússza a második részt.

2. A sötétség határán: Mel Gibson, mielőtt végleg elásta volna magát legutóbbi telefonbeszélgetéseivel, produceri tanácsra Liam Neesonnak képzelte magát egy bosszúfilmes feldolgozásban - bukott is egy nagyot. Nem csoda, hiszen a Sötétség határa még a Taken ismerete nélkül is agyzsibbasztóan unalmas, céltalan és összecsapott lett volna. Nem biztos, hogy szerencsés egy több órás sorozatot mozihosszra egyszerűsíteni.


1. Hova lettek Morganék?: Erre is csak Hollywood képes. Két kedvelt színészembert, nagy sztárt, úgy összeereszteni egy romantikus komédiában, hogy a végeredmény egyszerre legyen humortalan, rossz és anyagiilag bukás. Ráadásul még annak is nehezére esett megkedvelnie a főkaraktereket, aki egyébként odavan Hugh Grantért és Sarah Jessica Parkerért.

A legjobbak:

5. Toy Story 3: Nem valószínű, hogy bizonygatni kéne olyan film helyét a legjobbak között, ami 214 amerikai kritikus közül csak 3 szerint nem jó (ld. Rottentomatoes). Ráadásul a Toy Story 3-at a nézők zöme is elismeri, például a 37 ezer IMDb-s szavazó 90%-a úgy véli, hogy 8-9-10-es osztályzatot érdemelne. Sőt, az SG-s tetszési indexe is 83%-os.

4. Zöld zóna: A Zöld zóna esetében már nem hagyatkozunk statisztikákra, bár a 7 fölötti IMDb osztályzat jelzi, hogy Matt Damon új filmje nem azért lett rettentő bukás, mert olyan rosszul sikerült volna. Nem is sikerült rosszul, sőt! Elsőosztályú háborús thriller lett, lerágott csontnak tűnő, de máig érvényes történetével.

3. Brooklyn mélyén: Vesszőparipaként muszáj előcitálnunk azt az amerikai statisztikát, miszerint Antoine Fuqua filmjét Amerikában a premier hetében csak 14%-ban látták fehérek, s ennél "rosszabb" arányt csak egyetlen nagyobb idei premier tudott produkálni. Szerencsére a film még így sem szerepelt annyira rosszul a jegypénztáraknál, a Brooklyn mélyén valóban megérdemli a figyelmet.



2. Micmacs - (N)Agyban megy a kavarás: A Toy Story 3 mellett a másik papírforma befutó, hiszen a Delicatessen-t, az Elveszett gyermekek városát, az Amélie csodálatos életét és a Hosszú jegyességet rendező Jean-Pierre Jeunet csak egyszer lőtt mellé filmrendezői pályafutása során. (Ráadásul szerintünk az Alien 4 is korrekt film volt, akárcsak a Fincher-féle harmadik rész.) A Micmacs annak ellenére lehengerlő szórakozás, hogy a fent említett kvartettet nem éri utol színvonalban.

1. Egek ura: Kritikánk magáért beszél, az Egek ura ugyan könyvadaptáció, de filmként is remekül működik és szívhez szól. Igaz manapság a szívhez szólás nem annyira divatos, de muszáj megbecsülnünk azon hollywoodi közönségfilmeket, melyek képesek erre.

Találkozunk az év végi összesítésnál. Kíváncsian várjuk, hogy a mostani toplistás filmeknek sikerül-e duplázniuk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • z99999 #43
    úgy írtam le ahogy eszembe jutottak a filmcímek, mindenképp be kellett szólni nem igaz?
  • analfa #42
    Teljesen igazad van bár a 3. részt én még nem láttam..
  • Kerub #41
    Nem.

    A Toy Story (mindegyik rész) a legkreatívabb animációs filmek közé tartozik. Szerintem az első két rész total élvezhető volt gyereknek és felnőttnek (kompromisszumok nélkül). A 3. abban különbözik h inkább nagyobb korúaknak szól. Azért van benne egy két eléggé húzós rész. Jó példa erre h moziban mögöttem egy olyan 8 éves forma elbőgte magát és nem a meghatódottságtól

    Hangulatában az UP! az egyetlen amihez hasonlítani tudnám.
    Az Jégkorszak meg Shrek féle ökörködések inkább a Madagaszkár, Cars, Túl a sövényen és társai. Ez nem olyan

    Animék sem rosszak (pláne a felsoroltak), de hasonlítgatni egymáshoz felesleges.
  • Justil #40
    Nemtom, mindenki annyira dícséri ezt tojsztorit, én meg félek tőle, úgy értem nem akarom megnézni moziban, mert tartok tőle hogy nem jönne be. Nem szeretem az ilyen usa feelinges, többé-kevésbé gyerekes animációkat, ha már cg, akkor legyen vmi anime inkább a komolyabbak közül. Appleseed, GitS, de nem csak a távolkeletiek, pl.: Renaissance, Animatrix is nagyon jók. Oké, tudom hogy tök más világ, de a toy story inkább ez a Shrek/Jégkorszak vonal nem?
  • Kerub #39
    TOP5 rossz
    Nem tudom, nem nézek szar filmeket
    De megbízható forrásból tudom h a Titánok Harca és az Alice biztosan a listán lenne.
    A Sex&NY-ről meg ugye messziről üvölt
  • Kerub #38
    Nem a legjobb lista, de azért szerintem nem jár messze a valóságtól

    A cikkíró figyelmét felhívnám hogy errefelé nagyon sok retardált lődörög így ha legközelebb szavazást ír ki akkor mindenképpen jelezze h moziba járásra célzott mert úgy látszik ez nem mindenkinek egyértelmű.

    TOP5
    - Toy Story 3 (egyszerűen elképesztően jó volt ) --> MOZIBAN
    - Kick/Ass --> LETÖLTVE (ha már ennyit késett)
    - Shutter Island --> MOZIBAN
    - Robin Hood --> MOZIBAN (mert Ridley Scott akkor is jó amikor kicsit gyengébben muzsikál )

    Az utolsó hely meg legyen a Road-é(MOZIBAN) meg az Egek uráé(LETÖLTVE). Csak ugye azok 2009esek így inkább nem számolom.
  • WoodrowWilson #37
    Mivel arról nem írt kritikát az sg.
  • sanyicks #36
    shutter island? kimaradt? LOL
  • Rotyoka #35
    Titánok harca közel sem olyan helyen van mint ez a lista szerint (bár a 3D egyenesen vicc), ellenben a Zöld zóna egy igen szánalmas film lett
  • nextman #34
    A szavazás melletti bekezdés a mozi jegyárak-illetve mozifilmek minőségéről szól. És az egész cikk pedig mozifilmekről. Nem kapcsoltátok össze a kettőt?

    Ha a szerző olvassa a kommenteket, légyszíves írja már meg, hogy a szavazásnál vajon mozifilmek megnézésére gondolt -e moziban, vagy csak úgy akármilyen filmnézésre?:)